Az igencsak megosztó, és sok negatív kritikát kapott The Acolyte (magyarul: Az akolitus) után a Skeleton Crew (Kóbor Alakulat) igazi felüdülés, nemcsak a fiatalabb korosztálynak. A sorozat története izgalmas, szórakoztató, a humor jól működik, Jude Law pedig sziporkázik az erőérzékeny kalóz szerepében. Spoilermentes kritika.
A Skeleton Crew készítői összeszokott páros: Chris Ford forgatókönyvíró és Jon Watts rendező a Pókember: Hazatérés után a Star Wars világára váltottak. A céljuk egy olyan Star Wars-történet elmesélése volt, amelynek főhősei gyerekek, és mind a sztorit, mind az univerzumot az ő szemükön keresztül látja a néző. Az alkotópáros sok ihletett merített a 80-as évek gyerekfilmjeiből és felnövéstörténeteiből, amiket ők is nagyon szerettek, mint például az Állj mellémből vagy a Kincsvadászokból.
A történet At Attin bolygóján játszódik, a Birodalom bukása után, az Új köztársaság idején. A bolygón mindenkinek megvan a maga feladata, szinte katonás rendben, monotóniában végzik a munkájukat. A bolygót rejtélyes okok miatt tilos elhagyni. Ebben a zárt világban ismerkedünk meg négy kiskamasz főhősünkkel: Wim (Ravi Cabot-Conyers) unja nemcsak a sulit, de sok házi feladatot is. Sokkal szívesebben tölti az idejét álmodozással a jedikről és űrcsatákról. A kalandvágyó srác legjobb barátja Neel (Robert Timothy Smith) pont az ellentéte, de azért minden kalandjára elkíséri.
Amikor rábukkannak a városuk melletti erdőben egy rejtélyes űrhajóra, nagy zűrbe keverednek. Csatlakozik hozzájuk a vagány Fern (Ryan Kiera Armstrong) és barátnője, KB (Kyriana Kratter). A srácok véletlenek sorozata folytán a bolygó határán túl, a hatalmas űrben találják magukat, egy csontvázakkal borított hajón, egy fura robottal. Kalandjaik során találkoznak egy erőérzékeny kalózzal, Joddal (Jude Law), aki segíthet nekik hazajutni, de nem biztosak abban, hogy valóban megbízhatnak-e benne. És ha ez nem lenne elég, még egy rakás kalóz is üldözőbe veszi őket.
Kaland minden mennyiségben
A Skeleton Crew alapvetően a fiatalabb korosztálynak szóló történet. Nincsenek benne véres összecsapások, vagy túl sötét pillanatok, és a gyerekek szempontjából meséli el a sorozat a történetet. A humor végig jelen van, és működik, a komolyabb epizódokban is mindig vannak szórakoztató elemek vagy cuki robotok. Ebből a szempontból a Skeleton Crew hozza a Disney gyerektörténetek kötelező elemeit és nem mutat igazán újat.
Ami újszerű a sorozatban, azok a morálisan szürke karakterek és problémák.
A Star Wars univerzumtól és gyerektörténetektől megszokott jófiúk a rosszfiúk ellen felállást most árnyalja a történet. A főhősöket bedobja egy veszélyes világba, ahol a felnőtteket más és más motiváció vezérli és a látszat bizony könnyen csalhat.
A gyerekek alapvetően optimista, jó emberekbe és igazságba vetett hitét bizonytalanítja el azzal, hogy behozza a forgatókönyv Jod karakterét és a kalózokat. Jodról sokáig azt hiszik, hogy mivel erőérzékeny, ezért jedi, vagyis biztosan a jófiúk oldalán áll. A férfi azonban sokáig a felnőtt nézők számára is rejtély. Ráadásul a mellékszereplők közül több is figyelmezteti a főhősöket, hogy ne bízzanak Jodban. A sztori előrehaladtával lesz világos, hányadán állnak vele, de a forgatókönyv odafigyel arra, hogy ne csak a rosszat lássák benne a fiatal nézők. Egyrészt Wimmel közös jelenetei kifejezetten őszinték, és más oldalát mutatja meg, másrészt a traumatikus múltját is megismerjük.
De nemcsak Jod az, aki összetett figura. Akárcsak a kalózok, a srácok hajóján talált robot is kiszámíthatatlan és sajátos morális kódex alapján értelmezi a helyzeteket. Ezek alapján a fiatalok nemcsak azt tanulják meg a sztoriban, hogy nem mindenki jó, aki segíteni akar nekik, de azt is, hogy a legbiztosabb, ha magukra és barátaikra támaszkodnak a veszélyes helyzetekben.
A történet könnyed, szórakoztató és kedves, szerencsére nemcsak a fiataloknak. Felnőttként is élvezetes nézni, és ez leginkább a jól megírt forgatókönyv érdeme.
A Skeleton Crew remekül bontja ki a sztorit, jól emeli a tétet és fokozatosan adagolja az információkat.
Ez leginkább a sztori központi rejtélyén mutatkozik meg, ami maga az At Attin, egy kvázi igazi kincses bolygó (vagy egy Verne-féle rejtelmes sziget). A gyerekek otthonát ugyanis a galaxisban csak a legendákból ismerik, de senki sem tudja igazán, merre van (legkevésbé főhőseink). Ahhoz, hogy hazajussanak, nemcsak a koordinátákat kell megtalálniuk, de meg kell fejteniük a bolygó titkát és azt, miért is rejtegetik annyira.
Az At Attin és a galaxis világa jó ellentétet alkotnak. Míg előbbin rendezett, unalmas és biztonságos az élet, addig az űrben bizony sok gubanc van, tele problémákkal, halállal és veszéllyel. A történetben a kalandvágyó gyerekek megtapasztalják a galaxis igazi arcát, a való világot. Megtanulnak összetartani és mindannyian tanulnak egy-egy leckét. Ezzel szemben a szüleik (akárcsak sok ifjúsági történetben) tehetetlenek, a szabályokhoz ragaszkodnak, éppen ezért sokáig nem tudnak hatékonyan tenni valamit, hogy csemetéiket visszaszerezzék. Szerencsére nem megy el a sztori abba az irányba, hogy a gyerekek mentik meg végül a szüleiket, de a forgatókönyv jó kontrasztot állít a gyerekek és szülők közé, és tanulsággal is szolgál: néha ki kell mozdulni a komfortzónából és kockáztatni kell.
Felnőttként is élvezetes volt nézni az epizódokat, mert egy kamasz kalandból idővel izgalmas utazás válik.
Az alap konfliktus érdekes, a kalózok és elrejtett kincsek története pedig megmozgatja a bennünk élő kamaszt. Minden részben újabb bonyodalmakkal és fordulatokkal találják szembe magukat a szereplők, izgulunk is értük és mindig tud váratlant húzni a sztori. Nincsenek igazán üresjáratok, az akciójelenetek látványosak, sőt még némi lézerkard harcot is láthatunk, igaz, épp csak egy-két jelenet erejéig.
Felnövéstörténet a galaxisban
A Skeleton Crew nemcsak kalandokról szól, de egyben felnövéstörténet is. A négy főhős mind tanul valamit az útja során, és bár az elején civakodnak és széthúznak, a végére igazi csapat válik belőlük.
A gyerek karakterek kapcsán általában nincs egyszerű dolga a forgatókönyvíróknak. Egyszerre kell úgy megírni a szereplőket, hogy főhősként valamennyire kompetensek legyenek, vegyék az akadályokat, de maradjanak hitelesek – hiszen mégiscsak gyerekek/kamaszok. A Skeleton Crew kapcsán ez felemásra sikerült, de szerencsére a teljes élményen nem rontott.
A srácok közül mindegyikük más-más családi háttérrel rendelkezik, és teljesen más egyéniségek is. Wim az álmodozó, Neel a visszahúzódó, Fern a makacs vezéregyéniség, KB pedig a szintén háttérbe húzódó, de gyakorlatias lány. Különbözőségük már generál köztük feszültséget, ami jó katalizátora a sztorinak. A fejlődésüket viszont nem mindig bontja ki vagy mutatja meg jól a történet.
Wim például szinte semmit sem változik, ugyanolyan vakmerő és álmodozó marad, egyedül apjával kerülnek közelebb egymáshoz. A sztori során is sokszor csak sodródik. Fern a csapat vezetője, makacs, okos és találékony, de a többiek igényeit és képességeit sokszor nem veszi figyelembe. És ugyan később látunk valamennyi változást rajta (főleg, ahogy barátnőjével való kapcsolata változik), mégsem fut ki sehova az ő fejlődéstörténete. Nem látjuk, hogy sokkal kompetensebb vagy felelősségteljesebb vezető lenne belőle.
Neel története viszont pont egy jó példa a hiteles felnövésre. Az eleinte félénk és jólelkű kisfiú megtanul hinni magában, másokban és útja során nemcsak őrá hatnak más népek, hanem ő is hat a körülötte lévőkre. A negyedik epizód nagyon szépen mutatja meg ezt a változást, a sztori végére pedig az egyik legbátrabb csapattag lesz, aki nem fél saját testi épségét is kockára tenni, hogy barátait megvédje. KB-t sajnos kicsit elhanyagolták az írók, pedig a lányban is sok potenciál volt, aki több, mint amennyit mutat magából. Az egyik legjobb jelenete volt, amikor megnyílt Wimnek és őszintén beszélt neki a bizonytalanságairól. Jó lett volna, ha ezt a sebezhetőséget többször mutatja meg a Skeleton Crew, vagy láttuk volna, ahogy a lány megküzd a félelmeivel és elfogadja a saját hibáit, de elsiklott róla a fókusz.
A kalóz és a vagány robot
A felnőtt szereplők terén is egész jól teljesít a sorozat. Jude Law lubickol a morálisan szürke Jod szerepében: egyszerre karizmatikus és félelmetes férfi, akiről sokáig nem tudjuk eldönteni, jófiú-e vagy sem. A motivációi eleinte homályosak, a srácok (és a nézők) sem tudják, hányadán állnak vele. A sztori előrehaladtával drukkolunk neki, hogy önzetlenül cselekedjen és őszintén segítsen a fiataloknak. A Skeleton Crew azonban merészen nem megy el a happy end irányába. Megmarad a realitásoknál, és több meglepő fordulattal mutatja meg Jod valódi természetét. A morálisan szürke talajon azonban megmarad valamennyire, mert tettei után sem tudjuk őt megutálni vagy teljesen megvetni. Wimmel való kapcsolatában megmutatkozik, hogy minden pesszimizmusa és kicsinyessége ellenére kötődik a fiúhoz, sőt, saját magát látja benne. Az évadzáró nem zárta le a történetét, ezért bízom benne, hogy lesz még folytatása, és találkozunk még vele.
A Star Wars-sorozatokban kötelező robot szerepében most SM 33-t láthatjuk, aki egy kalóz. A Nick Frost hangján megszólaló SM 33 az egyik legszórakoztatóbb karaktere a sorozatnak és sok helyzetkomikum forrása. Akárcsak a hús-vér kalózok, ő is összetett múlttal rendelkezik, tetteiben sokszor kiszámíthatatlan, de fanyar humora és vagánysága az egyik legzsiványabb robottá teszi az univerzumban.
Verdikt
A Skeleton Crew kellemes meglepetés, szórakoztató, kedves és izgalmas sorozat. Nemcsak fiataloknak, de felnőtteknek is élvezetes, a történet nem kiszámítható, és minden megvan benne, ami egy jó Star Wars-kalandhoz kell. Bár nagy űrcsaták és jedik nincsenek benne, ezek nélkül is remek és összetett történet. A lezárás ugyan hirtelennek érződik, de reméljük, hogy egy következő évaddal kárpótol a Disney.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
