Ernie Cunningham, az amatőr nyomozó és regényíró már két alkalommal olyan sikeresen oldott meg gyilkossági ügyeket, hogy amikor egy számára fontos ember újabb nyomozáshoz kér tőle segítséget, Ernie még az esküvői előkészületeket is sutba dobja, és rohan nyomozni. De képes-e a botcsinálta nyomozó egy újabb bravúrra?
Meg lehet játszani ugyanazt a receptet harmadszor is?
Nyilván nem lő le az ember semmilyen poént, ha elárulja, hogy igen. Végül is erről szól Benjamin Stevenson kiváló krimisorozatának már ismert – de még meg nem unt – receptje. Ernie belekeveredik a dolgok közepébe, közben felsorol egy csomó szabályt arról, hogy hogyan kell krimit írni, és, mintegy mellékesen, megfejt pár gyilkossági ügyet. Olykor előre elmondja, hogyan fog – majdnem – meghalni. Aztán tényleg. Meg mégsem.
Stevenson és a főhőse lehetne nagyon idegesítő is, hiszen a szerző mindig ugyanazt írja, csak más körülmények között.
Így az Idén karácsonykor mindenki gyilkosban is az a recept, hogy Ernie nyomoz, és közben folyamatosan dumál, magyaráz, mindenféle krimiírási szabályt idéz, közben célzásokat szór szerteszét arról, hogy mi hol és hogyan fog meg (nem) történni. És mégsem idegesítő, hanem nagyon is szórakoztató.
És még karácsonykor is így tesz, amikor egyrészt az ünnepekre, másrészt meg a saját esküvőjére kellene készülnie. És aki olvasta az első két részt, annak nem jelent újdonságot, hogy kivel készül összeházasodni. Míg egy telefonhívás közbe nem szól, és mert a hívó fél nagyon is fontos Ernie-nek, rohan is, fél Ausztráliát átszelve – bár most legalább nem vonattal – , hogy nyomozzon.
És a gyilkosság helyszínén van jótékonyság, meg rettentően nagyarcú és idegesítő bűvész – plusz néhány mutatvány mikéntjének a lelövése – , rengeteg gyanúsított, akik persze mind hazudoznak… és még sorolhatnánk. Ernie meg rohangál, kérdez, és szokás szerint életveszélyes helyzetekbe keveredik.
Közben meg fejek hullanak. Aztán mégse. Vagy mégis.
Szóval Stevenson néha tényleg idegesítő.
Az adventi naptár rejtélye
Az ausztráliai karácsony elég sok tekintetben különbözik az északi féltekén jellemző ünneptől, amelyet könyvekben és filmekben látunk. Először is, idelent ilyenkor nincs hó. Cserébe viszont még több gyilkosság van, legalábbis az én személyes tapasztalatom szerint.”
A karácsonyi nyomozás pikantériáját az adja, hogy mindeközben Ausztráliában dúl a forróság, az ünnepi készülődés közben mindenki csatakosra izzadja magát, a megoldást mégis – legalábbis részben – egy adventi naptár adja meg, amelynek ablakaiból hiányoznak a csokoládék – csak nem a megfelelő sorrendben.
Ezt erősíti az a nagyon ötletes megoldás is, hogy a regény fejezeteit egy-egy ábra vezeti be, amin az adventi naptár egy-egy ablaka található.
És mert Stevensonról van szó, minden ablakocskával ad egy kulcsot a megoldáshoz is – aztán ember legyen a talpán, aki ezekből kitalálja, hogy ki kit és miért ölt meg. Plusz kapunk kis cetliket is, egy-egy, a történet szempontjából nagyon is fontos ajándékhoz mellékelt cédulát. És ez az egész annyira ötletes, hogy amikor minden kiderül, és Ernie elárulja a megfejtést, az ember száján könnyen egy nyomdafestéket nem tűrő, kétszavas kifejezés bukhat ki, hogy erre ő miért nem jött rá.
De ebben rejlik Stevenson zsenialitása, hogy ennyire jól megkeveri a dolgokat. Miközben – ahogy az mindig, minden megoldásból kiderül – esze ágában sincs betartani az Ernie által folyamatosan emlegetett szabályokat. Ahogyan most sem.
Stevensonnak egyetlen hibáját találtam csak: az Idén karácsonykor mindenki gyilkos túl rövid.
A zseniális gyilkosságok és megoldásuk szempontjából nem, de minden más szempontból igen, így még olvastam volna bőven erről a karácsonyi kavarodásról. Mert, ugye, mégis csak karácsony van, tehát bőven elfért volna a sztoriban a sikeres nyomozás után egy boldog karácsony, ahol láthatjuk Ernie-t és a menyasszonyát ünnepelni. De még inkább – és itt éreztem a leginkább a hiányosságot: jöhetett volna egy eszméletlen karácsony a teljesen őrült és diszfunkcionális családdal, amit az első kötetben megismertünk. Mert igen nagyot szólhatott volna a Családomban mindenki gyilkos behavazott családi együttléte után egy hasonló helyzet, ahol még karácsonykor is gyanakodva bámulják egymást a családtagok, azt figyelve, kinek milyen fegyvernek látszó tárgy kerül a kezébe az ünnepek alatt.
És bár Stevenson/Ern le is írja, hogy a karácsonyi különkiadás azért mindig más, lehet egyszerűbb, el lehet térni a szabályoktól – ahogy szerzőink meg is tetszik – , de azért mégis, én cseppet többet vártam volna. Például többet az új karakterekből. Vagy, ha már karácsonyról van szó, akkor még több karácsonyi, Ernie féle őrültséget. Mert így nekem a karácsonyi különkiadás is inkább csak alibinek tűnt egy gyors, az olvasói, de még inkább a kiadói igényeket kiszolgáló karácsonyi desszerthez.
Épp ezért remélem, hogy a következő történet arról fog szólni, hogyan nyomoz ki Ernie egy újabb bűnesetet az esküvője közben – de sokkal bővebben. És persze az őrült családja hathatós – épp ezért teljesen eredménytelen – támogatásával. Én várom.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
