Az Agatha All Along, azaz Mindvégig Agatha egyszerre spinoffja és folytatása WandaVízió szériának, és szinte egy az egyben annak a mintájára is készült. Évadkritika.
Noha a Doctor Strange az őrület multiverzumában továbbszőtte a WandaVízió sztoriját, azért nem varrt el minden ott elkezdett szálat. A főgonosz, Agatha Harkness (Kathryn Hahn) sorsára például nem derült fény a filmből – ezt meséli most el az újabb Marvel-széria, a Mindvégig Agatha. Mint arra a rajongók emlékezhetnek, a boszorkány az előző sorozat végén elbukott, és elvesztette az erejét, ráadásul az elméje a Wanda Maximoff által kreált illúzió fogságába esett. A spinoff/folytatás pedig most azt mutatja be, hogyan szabadul ki a címszereplő, és miként próbál ismét varázserőre szert tenni.
A Mindvégig Agata cselekményének lényegében ugyanaz az alapkoncepciója, mint a WandaVízióé: a különböző stílusban készült epizódokat egy olyan keretsztori fogja össze, ami a rejtélyek és titkok folyamatos felfedéséről szól.
Míg az előbbi sorozat egyes részeiben különféle régi családi tévésorozatokat imitáltak, ezúttal a misztikus horrorok kerülnek terítékre. Az újítás mindössze annyi, hogy az újabb szériában az epizódok közötti stílusváltások értelmet is nyernek, illetve a történeten belüli történeteknek ténylegesen köze van az átfogó cselekményszálhoz. Itt ugyanis a kisebb horrorsztorikban mindig más válik központi karakterré, és mindegyik egy-egy konkrét feladat teljesítéséről szól, amiket a főszereplőknek a végcél elérése érdekében kell kiállniuk. Ezzel szemben a WandaVízió esetében sokkal inkább tűnt öncélúnak a televíziózás különböző évtizedeinek megidézése. Ugyanakkor míg az újrahasznosított koncepciót kijavították, a Mindvégig Agatha nem tudta megőrizni az elődje legfőbb erényét: nem lett mindegyik rész ugyanolyan karakteres és hangulatos. Vannak epizódok, amelyekben egészen jól működnek a horrorelemek, de olyanok is, amik kevésbé hatásosak.
Ráadásul, míg a témaválasztások kreativitása képes elfeledtetni a nézővel, hogy lényegében átcsomagolt termékről van szó, a kerettörténet esetében kifejezetten zavaró tud lenni a korábbi séma ismétlődése. Legfőképpen azért, mert
a végkifejletben az egyik legfontosabb fordulat pont ugyanaz, amit már a WandaVízióban is láthattunk.
Sokat menthetett volna a helyzeten, ha a címszereplő alakját Demónához hasonlóan újraértelmezik, vagy pedig kap egy érdekes karakterívet. Azonban sajnos nem így történt: Agatha nem mutat semmilyen érzékelhető jellemfejlődést. Sőt, éppen az a feszültség forrása a történetben, hogy a boszorkány személye kiismerhetetlen. Végig igyekeznek bizonytalanságban tartani a nézőt azzal kapcsolatban, hogy vajon képes-e jót cselekedni a főszereplő, vagy pedig menthetetlenül gonosz. Ez egészen jól működik is – elsősorban Kathryn Hahn remek színészi játékának köszönhetően –, ugyanakkor így a karakter végső választása nem érződik megalapozottnak, hiszen végig egy rejtély marad az, hogy milyen hatással voltak rá a történések.
Igazán érdekessé a történetet a másik főszereplő, a Joe Locke által megformált, titokzatos fiú személye teszi.
Egyrészt ő a lelkesedésével és törődésével nagyszerűen ellenpontozza Agathát, másrészt a valódi személyazonosságával kapcsolatos rejtély megoldásának felfedését kifejezetten jól sikerült kivitelezniük az alkotóknak. Ráadásul a megoldás nem is olyasvalami, ami teljesen kiszámítható lett volna a néző számára.
A Mindvégig Agatha mellékszereplői ellenben elég jellegtelen figurák.
Tulajdonképpen egydimenziósnak se lehetne nevezni őket, mert nemhogy személyiségük, de beazonosítható személyiségjegyük sincs. Egyedül a Patti LuPone megformálta jósnő karaktere említésre méltó közülük, de ő is csak a különös képessége miatt. Még a színészek se tudják érdekessé tenni ezeket a szereplőket. Bár igazából csak Aubrey Plaza esetében látható, hogy próbálkozna ezzel, az ő tehetségét pedig éppenséggel a leggyengébben megírt karakterre fecsérelték el – ami már csak azért is szomorú, mert egyébként a Marvel-képregényes univerzum egyik fontos alakját játssza.
Összességében tehát, bár a szériának vannak erényei, nem tudja igazán kompenzálni a nézőt az ismerős történetsémáért. Így pedig legfeljebb annyit tud elérni, hogy felkeltse az érdeklődést a fiú karaktere, és egy esetlegesen rá épülő (újabb) spinoff iránt.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
