A magyar képregényrajongók bő egy évtizede várják már, hogy magyarul is elolvashassák az elmúlt időszak egyik legkultikusabb képregényét, az Amazon sorozata által naggyá tett A fiúkat, vagyis a The Boys-t. Októberben pedig végre realitássá vált mindez, a Szukits ugyanis 6 részből álló sorozatának első kötetével berúgta a perverz szuperhősök univerzumának ajtaját. Megnéztük, mennyivel másabb a képregényes sztori, mint amit Eric Kripke szériájában láthatunk.
Csak egy pillanatra játszunk el azzal a gondolattal, hogy A fiúk névre hallgató szupipusztító különítmény nem újonnan kitalált, mégis valahogy ismerős, koppintott szuperhősök után nyomoz, hanem közismert, fősodorbeli DC-karaktereket vegzálnak. Tegyük fel, hogy a Villám az, aki elgázolja Hughie barátnőjét az első kockák egyikén, vagy éppen Batman barlangjában orgiáznak az emberek megvédésére felesküdött jelmezes igazságosztók.
A valóság ugyanis az, hogy néhány pillanatra felmerült ennek lehetősége, amikor Garth Ennis a kötetével házalt a nagy kiadóknál. Habár a DC fejesei közül is sokan kedvelték a történetet, reálisan belegondolva ők is tudhatták, hogy nincs az az isten, hogy ez a történet Supermannel és a többi közismert metahumánnal egy univerzumban szökkenjen szárba. Így került végül a széria a Wildstormhoz, a DC egyik alkiadójához, amely 2006-tól kezdődően 6 éven át publikálta a sorozat 72 részét, hónapról hónapra.
A történet bár a maga nemében abszolút sikeres volt, a valódi áttörést egyértelműen Eric Kripke amazonos feldolgozásával érte el, ennek hatására ugyanis sikerült új lendületet és nézőpontot adni a szuperhősös diskurzusnak.
A 2019 júliusi premier nem is jöhetett volna jobbkor, ugyanis a Marvel aranykorának a Bosszúállók: Végjáték májusi lezárásával mindenki biztosra vehette, hogy új korszak jön. Az azóta megjelent Marvel-filmek és -sorozatok erre csak ráerősítettek, ugyanis azóta közelében sincs a szupis filmek nívója az azt megelőző évekhez.
A fiúk azonban realista, mégis szatirikus megközelítésével felrázta a szuperhősös kimerülésben (superhero fatigue) szenvedő nézőket, kihányatta velük az epét, itatott velük egy kis savlekötőt, és úgy vonta magára a figyelmüket, hogy a Marvel és a DC alkotásai azóta egy-két kivétellel lepattannak róluk. Mindezt tette úgy, hogy a képernyő azóta már negyedik évada egyre jobban tocsog vérben és spermában – mégis, kis túlzással fogyasztóbarátabb, mint az alapjául szolgáló képregény.
Mi az, ami más?
Mivel csak nemrégiben jelent meg a kötet, nagy spoilereket biztos nem fogok eldurrogtatni, inkább csak nagyvonalaiban írnék arról, miben más a képregény, mint a sorozat. Első és talán legfontosabb, hogy bár az első kötet “csupán” 332 oldalas, sokkal több szuperhőscsapatot mutat be, mint a széria az eddig megjelent négy évada során. A kötet első etapjában egyáltalán nem a Hetek körül forog – ők csupán kisebb összetevői egy hatalmas univerzumnak, a fókusz pedig egyértelműen A fiúkon van, és az általuk üldözött, kisebb, pitiáner szupicsapatok “csínytevésein”.
Itt érdemes kiemelni, hogy bár négy évad alatt rengeteg hátteret költöttek hozzá a főbb szereplőkhöz, a képregény is remekül vizsgázik a karakterek elmélyítésében. A megközelítésen abszolút érezni, hogy más, mint egy klasszikus szuperhősös képregény, sokkal mélyebb párbeszédek és belső monológok játszódnak le a karakterekben, mint azt megszokhattuk a zsánertől. Ezt ellensúlyozandó viszont elképesztően magasra tekerték a szex-, a drog-, és az erőszak-faktort.
A másik, amit fontos megemlíteni, hogy bár kristálytisztán kivehető, hogy melyik tévés karaktert mely szuperhősre alapozták, jelentős eltérések vannak az eredettörténetek és a képességek terén is.
A kötetben szereplő „hősökön” ugyanis még inkább érezni, kiről is koppintották őket az alkotók, de mindegyikhez hozzáköltöttek valami olyan nevetséges vagy rémisztő elfajzottságot, amitől biztosra vehették, hogy a kiadók nem fognak utánuk menni jogi értelemben. Ezek már most jól jelzik, hogy a képregényes sztori más, mint a sorozat, de még mindig akad jópár dolog, ami különbözik.
Ilyen például a cselekmény tempója, és a háttérben meghúzódó politikai szál. Ezek a sorozatban nagyon lassan bontakoznak ki: Hughie-t például szép lassan integrálják csak a csapatba, és évadokba telik, mire szembeszáll egy szupival, a politikai szervezkedés helyett pedig a Vought-vállalat üzleti orientációjáról szólnak az első évadok. Na, a képregény egyáltalán nem teketóriázik: A fiúk ugyanis nem csak rohannak az események után, hanem Butcher, Terror kutyájával és társaival aktívan alakítják is a narratívát, és már az első kötet is egy több kontinensen játszódó, politikai krimibe vált át a végére, ami csak előre vetíti, mire számíthatunk a következő kötetekben.
Megváltozott a világ másfél évtized alatt
A fiúkon bár érződik, hogy egy modern kötet, nagyon is megmutatkozik rajta, hogy nem a 2020-as, de még csak nem is a 2010-es évek szülöttje. Ez egyrészt tetten érhető az eszközök terén: nincsenek okostelefonok, közösségi média, vagy ehhez hasonló dolgok, mint a sorozatban. A szuperhősöket így leginkább csak a médiának felelnek: és mivel a közönség nem készít tetteikről virális videókat, sokkal kisebb is rajtuk a külső nyomás.
Azonban nem csupán ebben érhető tetten a korszellem rapid változása, hanem a kötet által boncolgatott témákban is. Az első etapban óriási részét teszi ki az a diskurzusnak, hogy melyik szuperhősnek milyen a nemi irányultsága, miközben szerintem a 2020-as évekre, főleg alkotások terén már rég meghaladtuk az ezen való vekengést. A kötetben sokkal nagyobb PR-katasztrófának állítják be egy szupi coming-outját, mint a sorozatban, ahol ehelyett a tényleges szörnyűségekről esik szó inkább.
Ezen aspektusában semmiképp, és jobban belegondolva semmilyen nézőpontból nem tekinthető politikailag korrektnek A fiúk: Anyatej családját elképesztően sztereotíp módon mutatják be, a Hetek női tagjai leginkább szexuális játékszernek felelnek meg, és még sorolhatnám.
De pont az a lényege a képregénynek, mint a sorozatnak: a tabuk döntögetése, az azokról való diskurzus felpörgetése, és persze nem utolsó sorban az olvasók megszörnyülködtetése.
Ebben pedig kiváló munkát végez Garth Ennis és csapata. Itt érdemes kiemelni Darick Robertson rajzolót, aki piszkosul eltalálta, milyen rajzstílusra van szüksége ennek a világnak. Egyszerre érhető tetten benne a szuperhősös képregények plasztikussága – például az élére fésült hajú, árja megjelenésű Hazafinál –, és a horrorkötetek vulgaritása és véressége. A magyar megjelenés kapcsán végül Oszlánszky Zsolt fordítót is érdemes kiemelni, aki azontúl, hogy szellemesen adaptálta magyarra a karakterek nyelvi finomságait, gondosan ügyelt arra, hogy azok beszédstílusa ne térjen el gyökeresen a sorozatban tapasztaltaktól.
A fiúk világába tehát nem csak sorozatos, hanem képregényes formában is érdemes bekapcsolódni, a kiadó ugyanis hosszú évekre tervez: ha csak fél évente is jelenik meg egy-egy kötet – a második felvonás tavasszal várható –, akkor is két-három éven át még biztosan számíthatunk az újabb és újabb kiadásokra. Nem ez azonban az egyetlen széria, amit frissen hoznak be a magyar piacra: hamarosan ugyanis az Amazon másik szuperhősös sorozata, az Invincible is megkapja a régóta várt magyar megjelenését, amiről szintén várható kritika a Roboraptoron.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
