Könyv

Fritsi Péter megteremti az anyóshorror műfaját – Fekete szív kritika

Új regénnyel jelentkezett Fristi Péter! Ezúttal nem horrorral vagy ifjúsági regénnyel, hanem egy thrillerrel. Illetve a könyvet olvasva akár anyóshorrornak is értelmezhető. A Fekete szív nem csupán egy válás története és egy fiatal nő felnövése, hanem hangulatos korkép a 70-es évek Komlójáról. Spoilermentes kritika.

Fristi Péter első regényét Alexis Bramhook álnéven, 2008-ban írta: ez volt A Harc Atlantiszért története, ami horror, fantasy és kalandregény műfaji jegyeit vegyítette, helyszíne pedig Komló volt (ahol az író is él és könyveinek gyakori helyszíne). Egy hosszabb szünet után, 2019-ben először e-könyvben, majd idén nyomtatásban jelent meg a következő regénye, a Székkészítő. Tavaly ősszel jött a Szemét dolgok, ami pedig remekül keverte a misztikumot és az ifjúsági regény elemeit.

A most ősszel megjelent Fekete szív ismét új témákra evez, de a helyszín változatlan: az 1970-es években járunk, Komlón. A történet főhőse, Ria, aki művész férjével és kisfiukkal éli eleinte boldog mindennapjait, ám a dolgok hamar megváltoznak. A fiatal nő férje ugyanis egyre komolyabb alkoholproblémákkal küzd, Ria pedig bátor lépésre szánja magát: elválik a férfitól. A válás azonban csak a kezdet. Riának nemcsak a házassága megromlásának nehézségeivel és a kapcsolata meggyászolásával kell szembenéznie, hanem rideg anyósa bosszújával is. Ria férje és családja múltja után kutat válaszokért, miközben egyre különösebb dolgok történnek, és sem a nő, sem a kisfia nincsenek biztonságban.

Egy válás anatómiája

A Fekete szív középpontjában most nemcsak az írótól megszokott misztikum és horror áll, hanem egy fiatal nő felnövéstörténete is. Ria fiatal felnőtt, aki megelégeli mérgező kapcsolatát és ki mer lépni belőle. A regény rögtön a nő döntésével indít és visszaemlékezésekből és párbeszédekből ismerjük meg, hogyan találkozott Ria a férjével, hogyan ismerkedtek meg, milyen volt a házas éveik eleje. A Fekete szív realisztikusan ábrázolja a válást és az azt kísérő lelki gyászt. Jól bemutatja, mennyire kettős érzés a család felbomlása. Egyszerre felszabadító, és hiába minden probléma, még mindig kötődik egymáshoz az egykori házaspár. Ez a szeretet-gyűlölet kapcsolat pedig végig kíséri a történetet.

Ráadásul Komlón járunk az 1970-es években, ahol akkoriban nem voltak gyakoriak a válások. Vidéken pedig pláne ferde szemmel néztek az elvált nőkre. Bár Riát nem hibáztatja a családja, vagy barátnője, így is jól szemlélteti a regény, hogy másképp bánnak vele a munkahelyén, vagy éppen a háta mögött kibeszélik a döntése miatt.

Ha az olvasó azt hiszi, a válás vagy a bontóperi tárgyalás lesz a legnagyobb akadály, amit le kell győznie a főhősnek, az téved. A sztori előrehaladtával Riának egyre nehezebb döntéseket kell meghoznia, miközben lassan elszigetelődik. Szinte csak magára számíthat, és ekkor lesz igazán felnőtt nő, aki kezébe veszi a sorsát, szembesül férje családi múltjával, és végre kiáll saját magáért is. Ria elszigetelődése valósághű, hiszen egy válással óhatatlanul is veszít az ember barátokat is. A korábbi biztonsági háló megszűnik körülötte, és ebben a bizonytalanságban kell helytállnia és gondoskodnia a fiáról.

A regény jól bemutatja a vívódását és egyedülálló anyaként a megpróbáltatásait.

Ria felnövéstörténete azonban kap egy olyan extrém csavart is, ami minden, csak nem sztereotipikus: igazi horrorisztikus események sorozata. Mindannyian drukkolunk neki, hogy legyen fizikai és lelki ereje is szembenézni a rejtéllyel és megvédeni a fiát. A Fekete szívben jól végig követhető ez a felnövéstörténet, ami egyre borzasztóbb események mentén bontakozik ki.

Anyóshorror

Ha Fritsi Péter, akkor nincs történet egy kis horror nélkül! A Fekete szív elég komótosan indít, és sokáig lélektani regénynek tűnik. Ria vívódásai, a válás, majd a nyomozása egykori férje és anyósa után lassan halad előre. Ugyan rejt el horgokat a történet, és sejtet, sokáig nem történik olyan horderejű esemény, ami bepörgetné a cselekményt. És ez nem azt jelenti, hogy unalmas lenne a sztori, hanem inkább azt, hogy az első fele inkább a lélektani részre koncentrál. Lassan építi fel a csattanót, de aztán az utolsó 50-60 oldalra annyira bepörög a sztori, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét.

A Fekete szív egy megdöbbentő, gyomorforgató csavarral rántja le a leplet a központi rejtélyről, nevezetesen Ria volt anyósáról és családjáról. Az anyóshorror jelen esetben találó kifejezés: Ria egykori férjének édesanyja talán a valaha volt leggonoszabb lény (a Székkészítő boszorkányával vetekszik), aki jó eséllyel pályázna a világ legrosszabb nagymamája címre is. A regény épít az alapvető “tipikus anyós” sztereotípiára: a fiát a végletekig védelmező, ajnározó anyára, ám ezt úgy túlozza és torzítja el, hogy ne legyen nevetséges. Eleinte egy távoli, bosszantó karakter, aki kicsinyes bosszút áll Rián, amiért elhagyta a fiát, ám később ez a bosszú sokkal sötétebb tettekbe megy át. A sztori jól fokozza itt már a tétet, feszült, izgalmas, a jelenetek pedig az íróra jellemzően látványosak, szinte filmszerűek.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Érdekesség, hogy a fejezetek elején, a lap tetején szereplő vonalak az író szívösszehúzódásai. Fritsi Péter édesanyja és nagyanyja történeteiből is merített a történethez, így a regény személyes hátteréhez remek pluszt ad (vizuálisan is) az EKG görbe. A Fekete szív világához pedig sokat ad a fejezetek végén szereplő, egykori, 70-es évekből beillesztett komlói újságcikkek és hirdetések. Hangulatossá és érdekessé teszik a regény világát.

Verdikt

A Fekete szív nemcsak egy fiatal nő felnövéstörténete, de egy vérfagyasztó thriller is. Jól vegyíti a lélektani szálat a nyomozással és a horrorisztikus elemekkel, minden kezdeti lassúága ellenére pedig fenntartja az olvasó figyelmét. Izgalmas, megrázó sztori, szerethető főhőssel – és egy nagyon gonosz anyóssal.

8 /10 anyós raptor

Fekete szív

Szerző: Fritsi Péter
Műfaj: thriller
Kiadás: Szülőföld Könyvkiadó, 2024
Oldalszám: 200

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Eleinte könyvekről írtam a magam szórakoztatására, a sorozatkritikák később jöttek. Szeretek elmerülni a könyvek, filmek és sorozatok világában, egy jó történeten napokkal később is szoktam merengeni. Mindenevő vagyok, de a sci-fi és fantasy varázsol el igazán.