Game

Kiváló északi mitológia alapú hőseposzthoz kiváló pc port jár – God of War Ragnarok PC teszt

A 2018-as God of War soft reboot után a PlayStation végre szállította a 2022-ben megjelent, Ragnarok alcímet viselő folytatását PC-re annak minden extrájával együtt. S hogy milyen lett az asztali számítógépre készült változat? Rövid tesztünkből kiderül.

A Sony közönségének egy nagyobb szelete ilyen vagy olyan okból, de vitatja, én azért merem tényszerűen kijelenteni, hogy a játékos társadalom egésze jól járt a Sony PC-s portokban gondolkodó üzletpolitikájával. A PlayStation márka és maga a konzol leginkább kitűnő minőségű, grandiózus játékainak köszönheti a renoméját és az ebből eredő anyagi sikerességét. Ám ezekhez a játékokhoz értelemszerűen csak akkor férhetett hozzá a PC játékosok köre, ha beruháztak egy éppen kifutóban lévő vagy aktuális generációs PlayStation konzolba.  Ez pedig nem mindenkinek tetszhet, már csak a preferált irányítási perifériában és a grafikai minőségben, valamint a másodpercenkénti képkockamennyiségben realizálódó kompromisszumok okán sem. Szerencsére a Sony felismerte, hogy a PC-n játszók zömének is van pénztárcája, így elkezdték portolni a sikeres és kevésbé sikeres, de még mindig jó címeit. Ellátogatott már a személyi számítógépekre a Marvel’s Spider-Man, Miles Morales, az általam nagyon kedvelt Days Gone, a szórakoztatóan nehéz Returnal, a Horizon Zero Dawn és folytatása, a Forbidden West. A szamuráj sztorikat kedvelők végre PC-n is játszhatnak a Ghost of Tsushima összes kiegészítőjét is tartalmazó verziójával, kutathatnak kincs után az Uncharted 4-ben, megmenthetnek dimenziókat a Ratchet & Clank: Rift Apartban és lehozhatják magukat az életről a The Last of Us Part 1 történetével. Viszont, ha a PlayStation kínálatából csak a God of War sorozatot soft rebootoló 2018-as címe érdekel, akkor arra is benevezhet a „master race”, s a végére érve 2024. szeptemberétől már nem kell úgy érezniük magukat, mint akiket a lógva hagytak a sztorival, mivel megérkezett a történet lezárását tartalmazó kiváló God of War Ragnarok is PC digitális boltjainak polcaira.

Már a felsoroláson is látszik, hogy szépen vándorolnak ezek a címek a PlayStation exkluzivitásból a multiplatform irányába, ami szimplán már csak azért is jó a játékos társadalom számára, mert végre a különböző hardverekben gondolkodó réteg nincs olyan kiadásokra kényszerítve , amilyet nem szeretnének.

Persze, a PC-s portok nem minden esetben sikerülnek jól. Még a Sony esetében sem. Számos példa bizonyítja, hogy sokszor egész komoly fejfájástól kímélhetjük meg magunkat egy konzollal, de szerencsére a szóban forgó kiadó címei eddig inkább jobb minőségben érkeztek, mint rosszabban. Ilyen lett a God of War Ragnarok is.

A God of War Ragnarok egy kiváló sztori csodálatos befejezése

A játék értelemszerűen a 2018-as God of War folytatása, mely tovább viszi főhőseinek történetét, amelynek folyamán nem csupán az északi istenekkel kerülnek szembe, de magával az északi mitológia szerinti világvégével, a Ragnarokkal is.

A God of War Ragnarok nem csupán egy ingergazdag akciójáték, hanem narratívájában egy mély érzelmi utazás, amit Kratosszal és Atreusszal, művésznevén Lokival teszünk meg. A történet középpontjában Kratos és fia, Atreus áll, s míg az előbbinek a narratíva egy megváltás történetet, a másiknak felnövéstörténetet bont ki. Éppen ezért érdemes az első részt is végigjátszani, hogy az utazás emocionális mélységei teljes mértékben világossá váljanak a számunkra.

A God of War Ragnarök méltó folytatása és erőteljes lezárása a 2018-as epizódnak, aminek, ha rajongója vagy, ezt valószínűleg meg fogod könnyezni. 

Egy igazi eposzi kaland, tele kiváló drámai pillanattal, amelynek gerincét egy komplex apa-fia kapcsolat adja. Gyönyörű karakteríveinek mozgatórugói Atreus oldaláról az identitás- és útkeresés, Kratos oldaláról pedig az önmagunknak megbocsátás és a sorsunk kezünkbe vétele.

A játék során bejárjuk a kilenc birodalmat. A történet tele van izgalmakkal és fordulatokkal, amelyeket fantasztikusan árnyalnak a főszereplők mélyen emberi interakciói.

Ugyan a játékmenetében sokszor indokolatlanul nehéz, pályaszakai pedig helyenként elnyújtottak (egy ilyen sztoricentrikus játékban érezhetően túl sokat kell egy hosszúra feszített folyosón gyepálni, míg eljutunk a következő narratív checkpointig), a kaland az elmúlt két évtized egyik legjobb kalandja,

amit most a PC játékosok teljes egészében megtapasztalhatnak, hiszen a port nem csupán a Valhalla DLC-vel együtt érkezett, hanem magyar felirattal is.

[Ha kíváncsi vagy a teljes véleményemre a játékról, kattints ide: God of War Ragnarok teszt]

Mit ad nekünk a God of War Ragnarok PC-n?

Ahogy az első részt, úgy ezt is a Jetpack Interactive portolta személyi számítógépekre és több héttel a megjelenés után, a már kézhez kapott kisebb-nagyobb javításokkal, azt kell, hogy mondjam: tökéletes munkát végeztek.

Nem csupán feltuningolták az így is nagyon pofásan kinéző Ragnarok vizualitását, de részletesen skálázhatóvá tették, hogy a lehető legtöbb konfiguráción legalább olyan FPS-sel és olyan vizualitással fusson a játék, mint például a a PS4-en. A jobb teljesítmény elérésben nem csupán a részletes grafikai beállításhalmaz van segítségünkre, hanem az olyan implementált kép és felbontás skálázó megoldásokra, mint a DLSS és az FSR legfrissebb változata, valamint az XeSS is. Szóval bármilyen márkájú VGA is zakatoljon a számítógépben az elmúlt 8 évből, a játék biztosít számára egy megfelelő, kisebb, felbontástól függően szinte alig észrevehető  – képminőségromlásért cserébe kapott  – extra FPS-t biztosító beállítást. Az extra FPS pedig ezeknek a bekapcsolásával biztosított, hiszen mind a DLSS, mind pedig az FSR is megkapta a képkoca generáló funkcióját is.

Optimalizáltság tekintetében a Ragnarok szinte zökkenőmentes. Igaz, azt hozzá kell tennem, hogy van szerencsém a játékot egy Amd 5800x3d, 32gb RAM és egy RTX 4090-es VGA-n játszani, de a beszámolók szerint alsóbb kategóriás hardvereken is nagyszerűen szól a Kratos-kaland. Natív 4k felbontáson is szinte folyamatosan 75 fps felett fut a játék. A szinte szót csupán annak köszönheti, hogy egyes specifikus pályarészen (Az Yggdrasil fa ágain) rendellenesen csökkent, jelentős mértékben az FPS az egyik tesszalációval kapcsolatos beállításnak köszönhetően.

A God of War Ragnarok PC verziója emellett nem hagyja cserben az ultrawide kijelzőkkel játszó/dolgozó felhasználókat sem. Legyen a monitor 21:9-es, vagy 32:2-es képarányú, a God of War Ragnarok PC verziója rendkívül jól fog illeszkedni.

Az irányítás tekintetében a PS5-ös, haptikus visszajelzést is nyújtó kontroller támogatás mellett a játék ma már tökéletesen játszható egérrel és billentyűzettel. Azért hangsúlyozom ki a „mát”, mivel a megjelenés napján problémák voltak az egér sebességének megfelelő kezelésével, de azt a későbbi patch-csel teljesen orvosolták. Jómagam is billentyű és egér kombinációval kezdtem az újbóli végigjátszásba és némi gombkiosztást illető módosítás után kényelmesen tudom pofozni azokat a szerencsétleneket, akik jó ötletnek találják a háború avatott görög istene és fia életére törését.

A trófea vadász PC játékosokat sem hagyja csendben a Ragnarok. A Steamen szintén lehet achievementeket gyűjteni, sőt, szinkronizálni lehet a PS felhasználói névvel is, szóval amit sikerül PC-n elérned, azt hozzádobja a PS trófeákhoz is. A játék egyébként igényli a PSID fiókat, így azt sajnos mindenképpen regisztrálni kell, ha a játékos nem rendelkezik már egy létezővel.

Verdikt

A Jetpack Interactive ismét egy kiváló portot dobott be a közösbe a God of War Ragnarok PC-s átiratával. Az asztali számítógépek játékosai nem csupán a teljes, Valhalla DLC-t tartalmazó verziót, de egy szebb változatot kapnak a PC-s porttal, de jóval több FPS-sel, magasabb testreszabhatósággal. A játék pedig továbbra is az egyik legjobbja a Sony-nak, szóval, aki kedvelte az előző részt, de még nem volt szerencséje a platform korlátok miatt a másodikhoz, vagy esetleg végigjátszani a számítógépén is, annak a folytatás egy kötelező vétel is lehet.  

God of War Ragnarok – rendszerkövetelmény:

 

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

administrator
Nagyjából 2015 óta vagyok hülye film-, sorozat- meg videójáték kritikus. Az írásaimmal nem akarom megmondani, hogy mit szeressen az olvasó, vagy mit ne. Csak tippeket adok az idő felhasználását illetően. - Mondom ezt én, akinek rohadt hosszúak a cikkei.