Visszatértek kedvenc lúzer MI5 ügynökeink, és bunkó főnökük, Jackson Lamb! A Slow Horses 4. évada most egy jóval személyesebb sztori, mint az előző. Hőseinknek múltjukkal és rég eltemetett titkaikkal kell szembenézniük, miközben egy igencsak ravasz ellenféllel kell megküzdeniük. A szokásos brit humort most némiképp háttérbe szorítja a sötétebb hangvételű sztori, de a sorozatnak még ez is jól áll. Spoilermentes kritika.
A Slow horses az Apple TV radar alatti gyöngyszeme, amit sajnos még mindig kevesen ismernek. A sorozat remek forgatókönyvének titka Mick Herron brit író remek kémthrillerei, az abból készült jó adaptáció, a hamisítatlan brit humor és a remek színészi játék.
A 4. évad Mick Herron Spook Street című regényének adaptációja, amiben River (Jack Lowden) nagyapja, David Cartwright, a volt MI5 igazgató lassan kezdi elveszíteni kapcsolatát a valósággal. Egyre súlyosbodó demenciája miatt sokszor a saját unokáját se ismeri fel, ráadásul meg van győződve arról, hogy figyelik. Egy este pedig valóra válik Cartwright félelme, és saját otthonában próbálják megölni. Közben egy szörnyű robbantás rázza meg Londont, az elkövető pedig ismét rejtélyes módon kötődik az MI5-hoz. A Slough House lúzer ügynökeinek csoportjához pedig új arc csatlakozik: a nagyon fura és szótlan Coe.
Ügynökeink ismét szétválnak, miközben megpróbálják felgöngyölíteni a szálakat, River pedig szembesül szülei és nagyapja múltjával.
Árnyak a múltból
A Slow horses 4. évada igencsak erősen indít és már az első negyedórában elképesztő feszültségre kapcsol, ami csak fokozódik az évadzáróra. Továbbra is remekül kutyulják az írók a szálakat. A rejtélyeket fokozatosan bontják ki, és bizony oda kell figyelni, ha lépést akarunk tartani a cselekménnyel. A végére valamennyi aktuális szálat lezárnak, egy meglepő csavarral megkoronázva.
Az évad sztorija most egy jóval személyesebb történet. River mindig is kiemelt szerepet kapott a sorozatban, mint a jó szimatú, de néha igencsak ügyetlen ügynök. Most fény derül arra, kik is a szülei, mit történt az édesapjával és nagyapja miért titkolta el előle a múltját. David Cartwright (Jonathan Pryce) pont akkor kerül egy titokzatos csoport célkeresztjébe, amikor kezd elhatalmasodni rajta a demencia. Így vélt és valós démonokkal küzdve próbál segíteni magán és River csapatán.
David Cartwright a korábbi évadokban is egy meghatározó mellékszereplő volt, a demencia szálat pedig már a 3. évad is sejtette. Izgalmas volt ezért figyelni, hogyan bontja ki a sztori az idős ex-igazgató történetét, és árnyalja tovább a karakterét. Ez a rész volt talán a legkomorabb az évadban: ismét bebizonyosodott, hogy a titkosszolgálat vezetőjeként mennyire nehéz döntéseket kell meghozni, és szívszorító volt látni, hogyan küzd David a demenciájával.
River és nagyapja kapcsolata pedig remek katalizátora volt a sztorinak.
Az MI5-nál a hatalmi viszonyok ismét változnak, ahogy a megbuktatott Tearney helyére most egy férfi, Claude Whelan (James Callis) kerül. Diana (Kristin Scott Thomas) látszólag megbékél a helyzettel, hogy nem ő a főnök, ugyanakkor továbbra is igyekszik a saját malmára hajtani a vizet. Kiderül, hogy Whelan sem az a kedvesen balfék ember, akinek tűnik. Taverner és Whelan pedig lassan egymásnak feszülnek, és egymást gáncsolva próbálják a saját elképzelésük szerint megoldani az ügyet.
A korábbi biztonsági vezető helyére pedig egy nő, Emma Flyte (Ruth Bradley) kerül. A brutális Duffy helyett egy üdítő új arc a titkosszolgálatban. Ártatlannak és törékenynek tűnik, de a sztori előrehaladtával kiderül, mennyire ravasz, állhatatos és – Duffyval ellentétben – a helyén van a szíve. Coe (Tom Brooke) pedig eleinte nagyon furcsa és hallgatag tagja a Slough House csapatának. Ám amikor megszólal, egészen döbbenetes igazságokat mond ki. Csodabogár, mégis szerethető új karakter.
Ügynökök terepen
A Slow horses nagy erőssége a humor és a helyzetkomikum. A 4.évadban is voltak poénok bőven, de most – talán pont a személyessége miatt – több komorságot vittek bele az írók. A fő történetszál – azaz a londoni robbantás – is összefonódik Daviddel és Riverrel, amit fokozatosan, a tétet egyre fokozva bont ki a forgatókönyv. Az egyes karakterek halála pedig jóval sötétebb és megdöbbentőbb volt, a karakterek közt korábban kialakult érzelmi kapcsolatok miatt pedig fájdalmasabb is.
River és nagyapja viszonyát az 1. évadtól kezdődően nyomon követhette a néző, és David Cartwright kapcsán mindig ott lengett valami nyugtalanító légkör. Az ex-igazgató habár elsőre kedves öregúrnak tűnt, a felszín alatt mindig volt benne valami keménység és ravaszság. River és az ő kapcsolata a 4. évadra sokat változott, és míg at 1. évadban nagyapja gondoskodott unokájáról, most már River az, akinek komoly döntéseket kell meghoznia a nagyapja védelmében.
Így a 4. évad River szempontjából egyfajta felnövéstörténet is.
A színészi játék továbbra is remek, Gary Oldman most kevesebbet piál, de annál többet akciózik, James Callis szerethetően béna (nekem örökre Dr. Baltar marad). Hugo Weaving pedig karizmatikus és hidegrázósan kegyetlen ellenfél. Az ő háttértörténete talán a korábbi Slow horses gonoszokhoz képest kevésbé árnyalt; ő simán egy pszichopata. Ugyanakkor rendkívül veszélyes és agyafúrt ellenfél, akinek mindig van B terve, a halálig hű emberei, a tervét pedig higgadtan és pontosan hajtja végre. Az ő szála mindig tartogatott fordulatokat, az évadzáróban pedig nem varrtak el minden szálat, ezért lehetséges, hogy még hallunk róla a későbbiekben. Jonathan Pryce nagyszerűen és szívszorítóan alakítja az idős ex-igazgatót, Jack Lowdennel közös jeleneteik tele vannak érzelemmel és feszültséggel.
Verdikt
A Slow horses 4. évada hozza a megszokott színvonalat. Humoros, akciódús, feszült, remek sztorival és szerethető, emlékezetes karakterekkel.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
