Hirdetés

Fotónyomtatás egyszerűen

Rengeteg idő telt el az emberiség első művészi kifejezőeszközeitől napjainkig. Ez a sok idő pedig lehetőséget teremtett a különféle technikák fejlődésére, tökéletesre csiszolására. Mire eljutottunk a barlangra rajzolt ákombákomoktól, tenyérlenyomatoktól napjainkig, megszámlálhatatlan művész élt, alkotott, és halt meg, az utókorra hagyva örökségét. A művészet nem fejlődhetett volna a rendelkezésre álló eszközök nélkül. Ezeknek is folyamatosan evolválódnia kellett.

Természetesen megvannak azok a klasszikus eszközök, amik huzamosabb ideje változatlanok (például a ceruzák), viszont van olyan terület, ami napról-napra fejlődik. Az művészet ma már nem pusztán rajzeszközökkel valósulhat meg – gondoljunk csak a fotókiállításokra!

Egy fantasztikus fotó elkészítéséhez el kell kapni a tökéletes pillanatot.

Lehet az egy meghitt családi pillanat, vagy akár a természet drámája, ahogyan a színpompás jégmadár lecsap a gyanútlanul úszkáló halivadékra. A jó fotónál pont a legjobbkor kell jó helyen lenni, és a pillanatot professzionális eszközökkel az optimális beállítások mellett a tökéletes szögből és távolságból kell megörökíteni. Ekkor pedig még pusztán egy tökéletes fotónál járunk. Ebből kell kihozni a maximumot azzal, hogy a tökéletes papírra nyomtatjuk a tökéletes technológiával. Természetesen nemcsak művészeti célra használatos a fotónyomtatás. Szinte minden nyomdaipari termék (marketing célú kiadványok, címkék, plakátok, könyvek, katalógusok, stb.) csak abban az esetben lehet sikeres, ha professzionális a minősége. Lássuk akkor a fotónyomtatás alappilléreit!

Forrás: freepik.com

A fotó

Számos hibalehetőség húzhatja keresztbe a terveinket már a nyomtatandó képnél is. A sikeres fotónyomtatás a megfelelő minőségű fotó kiválasztásán alapszik. Egy alacsony felbontású, rosszul exponált kép hiába kerül kinyomtatásra, a végeredmény sosem lesz kielégítő. Ahhoz, hogy egy fotó éles és részletgazdag legyen nyomtatáskor, legalább 300 dpi (dots per inch) felbontású fájl szükséges.

Ez különösen fontos, ha nagyobb méretben szeretnénk nyomtatni, mivel az alacsony felbontású képek nagy méretben homályosak vagy pixelesek lehetnek.

Az is lényeges, hogy a fotó színei jól legyenek kalibrálva. A számítógépes monitorok különbözőképpen jelenítik meg a színeket, ezért érdemes egy kalibrált monitorral dolgozni, és a nyomtató színprofilját is figyelembe venni a szerkesztés során. A RAW formátumú képek több információt tartalmaznak, így nagyobb mozgásteret biztosítanak a szerkesztéshez, és jobb eredményt nyújtanak a nyomtatás során. Mindig győződjünk meg róla, hogy a kép felbontása megfelelő a nyomtatni kívánt mérethez! A monitor és a nyomtató színprofiljának kalibrálása elengedhetetlen ahhoz, hogy a nyomat színei megegyezzenek a képernyőn látottakkal. Használjunk színkalibrációs eszközöket, és profilozzuk mind a monitort, mind a nyomtatót.

Forrás: freepik.com

A papír

A fotónyomtatás másik kulcsfontosságú eleme a megfelelő papír kiválasztása. A fotópapír minősége nagyban befolyásolja a végeredményt, mivel a papír típusa hatással van a színekre, a kontrasztra és a nyomat tartósságára is.

Két fő kategóriába sorolhatók a fotópapírok:

A matt papír kevésbé tükröződik, így ideális választás lehet művészi hatású vagy fekete-fehér képekhez, míg a fényes papír élénkebb színeket és élesebb részleteket nyújt, ami különösen előnyös lehet színes fotók esetében. Emellett léteznek félfényes vagy selyemfényű papírok is, amelyek valahol a matt és a fényes között helyezkednek el, egyesítve a két típus előnyeit.

A papírvastagság és súly is fontos.

A nehezebb papírok (például 200 g/m² felettiek) tartósabbak és prémium érzetet keltenek.

A nem megfelelő papír használata befolyásolhatja a végeredményt. Ügyeljünk arra, hogy a papír ne csak az elvárásainkkal legyen kompatibilis, hanem a nyomtatóval és a tintával is!

Nyomtató, tinta

Természetesen a nyomtató minősége is kritikus szerepet játszik az elkészült nyomatok minőségében.

A tintasugaras nyomtatók a legnépszerűbbek a fotónyomtatás terén. Kiválóan adják vissza a színeket, szép, részletgazdag nyomtatásra képesek. Mindig jó minőségű, eredeti tintát használjunk, ne utángyártottat! Az utángyártott tinta károsíthatja a nyomtatót, és „mázli kérdése”, hogy milyen minőséget kapunk. Így a nyomtatónk is elégedett lesz, nem hibásodik meg, és a nyomat is tökéletes lesz.

Forrás: freepik.com

A lézernyomtatókat inkább azért szeretjük, mert gyorsak, gazdaságosak, általános nyomtatásra tökéletesek, fotónyomtatás terén viszont nem éri el a tintasugaras nyomtatók szintjét. Bár más területen domborítanak a lézernyomtatók, de azért velük is érhetünk el sikereket. Ha emellett döntünk, fontos, hogy fotónyomtatásra optimalizált modellt válasszunk, amely képes hozni az elvárt minőséget.

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.