A ki***tt világvége adaptációja után Charlie Covell a görög mitológia anakronisztikusan netflixesített verzióját készítette el. A Kaos megpróbál vicces lenni, miközben az istenek és halandók nagyon is emberi problémáival foglalkozik egy sorsszerűen szövevényes, intrikákkal teli világban. A látványra és ritmusra nem lehet panasz, de az összképet képes csorbítani a cselekményszálak zsúfoltsága, és az általános lapossága. Spoilermentes kritika.
Káosz a panteónban
A Kaos már első pillantásra is egy érdekes remixét kínálja a görög mitológia számos mondájának erősen stilizált vegyítésével. Krétán az istenek ünnepére készülnek, amit maga Zeusz (Jeff Goldblum) is örömmel vár. Az olümposziak tiszteletére állított emlékművet azonban meggyalázza egy galád trójai brigád. Ráadásul az istenek királya egy ráncot is talál a homlokán. Ezen események együttese jelezné Zeusz bukásának kezdetét? A főistennek szánt jóslat szerint igen.
Miközben Zeusz megpróbálja kitalálni, hogyan vehetné fel a harcot a próféciával, addig mások éppen az említett jóslat beteljesülésén dolgoznak. Zeusz háta mögött kialakul egy összeesküvés, amiben istentársai kiválasztott halandók jóslatait felhasználva, azok beteljesülését segítve igyekeznek megtörni a villámok istenének hatalmát. Eurüdiké és Orfeusz (Aurora Perrineau és Killian Scott), Ariadné (Laila Farzad), valamint Kaineusz (Misi Butler) sorsa váratlanok során fonódik egybe, míg végül rájönnek valódi szerepükre az istenek játékában.
Vizuális káosz (se)
A Kaos kifejezetten jól teljesít technikai megvalósítást és stilizációt illetően. A három részre tagolt világ eltérő megjelenítést kapott. Értelemszerűen az Olümposz kapta a legimpozánsabb látványvilágot, ami a díszleteknek és a túlszaturált, erős színeknek köszönhető. Ahogy az az életben is előfordul, a luxus azonban gyakran a rossz ízlés kultúrájával elegyedik. Így fordulhat elő, hogy
az aranyozott, márványpadlós belsőkben giccses melegítőbe, vagy “nyaralásmintás” ingekbe bújt istenekkel találkozunk.
Vagy éppen a ‘80-as évekbeli teniszmérkőzések labdaszedőinek szettjeiben tetszelgő segítőket látunk, miközben lapos, képcsöves (!!!) tévét tologatnak a palotában. Első pillantásra tehát egységesnek is mondhatnánk a rikító, zsúfolt, mégis tisztaságot árasztó képeket. Jobban megnézve azonban előbújnak a kontrasztot jelentő apróságok és az anakronisztikus elemek. A Kaos világa így nem csak abban az értelemben véve koridegen, hogy modern valóságunkba, vagy ahhoz közeli környezetbe helyezi az ismert mondavilágot. Hanem abban is, hogy valóban eltérő korok öltözködési stílusát és tárgykultúráját keveri össze egy színes, mégsem katyvaszos egyvelegben.
Az élők világa sem kevésbé színes, ám mégis tompább, és a megjelenő helyszíneknek köszönhetően gyakran sötétebb és neonfényesebb is. Az alvilág viszont fekete-fehér árnyalatokba burkolózik. Hádész (David Thewlis) birodalma ráadásul nem csupán a monokróm színvilág miatt válik különlegessé. A hagyományoktól és modernebb interpretációktól eltérően az alvilág egy kevésbé explicit kínzásokkal és szenvedésekkel teli, félelmetes hely.
Helyette brutalista épületek, uniformizált viseletek, végeláthatatlan bürokrácia és fásult bürokraták helyszíne.
A túlzó fantazmagóriákon túltekintve mégiscsak valami ilyesmi lehet a valódi pokol.
Dicséret jár tehát a látvány-, jelmez- és díszlettervezőknek, mert a Kaos valóban olyan sorozat, amire jó ránézni. Ugyancsak el kell ismerni az operatőri munkát és a vágást, amelyek ha nem is csinálnak mindig extra dolgokat, néhány frappáns áttűnés vagy beállítás képes feldobni az összképet.
Isteni színjáték és tökéletlenség
Nem kevésbé szórakoztatóak a színészek sem, ám valós mélységeket nem szabad várni. Jeff Goldblum a hiú, nárcisztikus, szórakozott Zeusz szerepében nagyjából ugyanazt hozza, mint a Thor: Ragnarökben, és kétségkívül jól is állnak neki a hasonló szerepek. Remek partnerei a Hérát alakító Janet McTeer és a Poszeidón bőrébe bújt Cliff Curtis. Ugyanakkor az isteni hármas nem kapott túlzottan kidolgozott személyiséget. Hiába jól megragadható típusokat jelenítenek meg, az írók kevésbé ruházták fel őket fejlődési lehetőségekkel és további mélységekkel.
Nem úgy Hádészt, aki az alvilághoz hasonlóan a szokványos ábrázolásokhoz képest szintén atipikus jellemet kapott.
Az idős, megtört, kihasznált alvilági úr lényegében jófiús karakterjegyeket kapott. David Thewlis alakításában pedig hitelessé is válik ez a kicsit szenvedő és szánnivaló, mégis jobb sorsra érdemes figura. A tréfás, közönséghez közvetlenül kiszóló narrátorként megjelenő Prométheusszal karöltve a sorozat fénypontjai ők.
A karakterek felszínesebb ábrázolása mellett a történet- és cselekményvezetés is szenved csorbákat. A sztori ugyan végig érthető és követhető marad, ám annyi szereplőt és szálat mozgat, hogy az képes ránehezedni a sorozatélményre.
A számos mondát vegyítő történet rogyásig van mitológiai alakokkal, ám súlyuk vagy jelentőségük aránytalanul oszlik meg.
Akad olyan, kezdetben nagyobb jelentőségűnek induló figura is, aki aztán később kurtán-furcsán kerül ki a sztori szövetéből. A tempóra, vagy a főbb szálak arányos megoszlására azonban nem lehet panasz, mint ahogy a hangulatingadozásokat is jól kezeli a Kaos.
Egyszerre próbál vicces lenni, ami gyakran inkább csak vicceskedésre sikerül, míg egy következő jelenetben már komoly drámával szembesülhetünk. Bár epizódokon belül is ide-oda szélesen kileng az inga, mégis megtart egy groteszk egyensúlyt. Ez annak is köszönhető, hogy a drámai részei is gyakran felszínesre sikerülnek. Kivétel ez alól Ariadné és Glaukosz tragédiája, ami ilyen értelemben a sorozat másik kiemelkedő momentuma.
Verdikt
A Kaos egy stílusos, merészen modern újragondolása a görög mitológiából ismert történeteknek. Az örökérvényű mondák tartalmait csak picit aktualizálja, de szokványosan a sorssal, az eleve elrendeléssel és a felsőbb hatalommal való dacolás áll a középpontjában. Az alapvetően látványos és angol humorral szőtt, szórakoztató összképet apróbb hiányosságok csorbítják csak. A sztori nem túlbonyolított, mégis zsúfoltnak érződik, miközben kifejezetten izgalmas vagy emlékezetes pillanatoknak azért híján van. Hádész és Ariadné történetfonala azért mégis csak ilyenek. A Kaos így azoknak ajánlott, akik eleve érdeklődnek a görög mitológia újraértelmezései iránt, ha tetszett a Dekameron, ha kíváncsi vagy egy komolytalanabb Amerikai istenekre vagy Utódlásra.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
