A kikiáltó Joan Samson első és egyetlen regénye, aminek magyar megjelenése igazi kuriózum. A tragikusan fiatalon elhunyt szerző műve a megjelenése után hamar feledésbe merült. De hála Grady Hendrix munkásságának és a lelkes horrorponyva gyűjtők közösségének, az utóbbi években ismét népszerűvé vált. A kikiáltó üzenete kortárs szemmel olvasva is kifejezetten aktuális, miközben éppen ugyanígy olvasva tartalmaz esetlenségeket is. Spoileres könyvkritika.
Harlowe, New Hampshire, 1975
A kikiáltó egy idealisztikusan elképzelt, tipikus, csendes kisvárosban, Harlowe-ban játszódik. A Moore család már generációk óta a településen él, és eszük ágában sincs valaha is elhagyni a térséget. Ez a föld az övék. Ők építették oda a házukat, ők gondozták a terményt és az állatokat. Remélhetőleg ez pedig további még sok generáción át folytatódni fog. Egy nap azonban egy elegáns, behízelgő modorú fickó, Perly Dunsmore érkezik a városba. Foglalkozása szerint kikiáltó, aukcióvezető. Elmondása szerint már nem egy városkát virágoztatott fel a rendszeres helybéli árveréseknek köszönhetően, így Harlowe-ban is belekezd áldásos tevékenységébe. Eleinte csak a megunt, kihasználatlan kacatok találnak új gazdára. Később már a nagyobb értéktárgyak. Meg a kevésbé megunt és kihasználatlan mindennapi eszközök.
Aztán az emberek már a megélhetésükhöz szükséges tárgyaikról is lemondanak. Az életmódként vallott minimalizmus persze az elmúlt években reneszánszát éli, ugyanakkor az mégsem helyénvaló, hogy valaki minden, de tényleg MINDEN ingóságát áruba bocsátsa. Pláne nem szabad akaratán kívül. Perly, és az időközben megszaporodott magánrendőrsége ugyanis meglehetősen aljas, gyakran rejtett és bőr alá kúszó eszközökkel kényszeríti az embereket teljes egzisztenciájuk, majd akár lakhelyük elhagyására. Ám a városka mégsem akar fejlődésnek indulni, miközben a lakosai folyamatosan kisemmiződnek. A Moore-okat azonban más fából faragták, és amikor már tényleg csak az utolsó szalmaszálba kapaszkodhatnak, a családfő, John azt mondja: elég volt.
Az első tárgyunk egy jó allegória
A tragikusan fiatalon, alig 38 évesen elhunyt Joan Samson egyetlen regénye lényegében egy korszak lenyomata. Amikor az amerikai társadalom még a vietnámi háború utóhatásait nyögte, a szabadság, természetközeliség, a kisszerűség újra népszerűvé váltak. Ennek következtében a városi életmódtól besokallt emberek tömegei költöztek vidékre, ami viszont a vidéki életmód megváltozásával járt. A kikiáltó éppen ennek a változásnak egy rémvízióját villantja fel.
A regény nagy általánosságban fogalmaz meg hol rejtettebb, hol egyértelműbb állításokat a hatalom és hatalomátvétel természetéről, miközben napjaink feszült közhangulatával is meglepően jól rezonál.
Perly Dunsmore alig kidolgozott, ám megjelenéseikor rögtön ördögi energiákat árasztó figurája joggal lehet akár a mindent kiszipolyozó kapitalizmus, és főleg a populista vezetők ikonja. Tettei során a város lakói szépen lassan kifordulnak önmagukból, és elfordulnak egymás felől. Dunsmore néhány intézkedésével szépen megosztja a települést, majd learatja annak minden javát, miközben a közösbe nem fordít vissza semmit – ígérete ellenére sem. Ekkor pedig joggal merülhet fel a kérdés, hogy mégis ki ez a fickó, és ki hatalmazta fel bármilyen jellegű beavatkozásra is a környék életét illetően? Az önkényes városfoglalótól pedig csak egy cinikus “önök hagyták”-ra telik.
A kikiáltó még ma is példátlanul hatásos módon működik a hatalom természetének allegóriájaként.
Samson idegszálakat nem kímélve, alacsony lángon főzi, forralja a feszültséget és az indulatokat. A nézőben pedig rendre felmerül a kérdés, hogy ugyan miért is nem tesz már valaki valamit? Ahogy pedig annak lennie kell, a lassú építkezésnek valamilyen katartikus végben kell kulminálódnia. Ez jelen esetben pedig csak részben sikerül, de a végső konzekvenciák levonásában mégis fontos szerep jut a némileg antiklimaktikus végnek.
Senki többet?
A kikiáltó azonban hiába számít elfeledett klasszikusnak, a kisvárosi horror megteremtőjének, vagy másokat megihlető alapműnek (King, Hasznos holmik). Esetleg hatásos allegóriának, vagy a horrorgyűjtők Szent Gráljának. Még így is vannak olyan hiányosságai, amelyek mellett nehéz szó nélkül elmenni, és nem csak a jelenünk felől olvasva. A regény eredetileg egy tíz oldalas novellának szánt ötletből pattant ki, ami helyenként érződik is rajta.
Samson több helyen sem találta meg a megfelelő arányt a részletek kidolgozásában.
A cselekményt néhol indokolatlannak és feleslegesnek tűnő leírásokkal tarkítja, máskor meg olyan információkat, részleteket hallgat el, melyeknek jelentősége is lehetne a nagy egészet tekintve.
Persze nem kell, hogy egy misztikummal tarkított, hátborzongató történet mindent megmagyarázzon magával kapcsolatban. A jobb bevonódás és zsigeribb hatás elérése érdekében azonban vannak olyan kardinális kérdések, amelyeknek több teret adva hatásosabb is lehetne a regény. Például a motivációk meghatározása, vagy (ha van ilyen) a természetfeletti magyarázat lebegtetése. A kikiáltó ráadásul kifejezetten repetitív abban az értelemben, hogy menetrendszerűen eljön az árverezést megelőző begyűjtés. Ez a visszatérő mozzanat hivatott növelni az elkeseredettséget, a feszültséget, Dunsmore befolyását. Ehelyett időnként képes inkább unalom közeli helyzetbe hozni a cselekményt, mert nem elég változatos a begyűjtések lebonyolítása, vagy az azokban történő karakterábrázolás/jellemváltozás. A tétek növekedése sem feltétlenül exponenciális, legalábbis sokáig nem érződik annak. Bár Dunsmore céljai kétségtelenül félelmetessé válnak a központi felfedezésnek köszönhetően. Végeredményben pedig az látszik, hogy a szerző a szimbolikát választott a realisztikusság előtt, ami persze egy tanmeséhez illik is.
Sajnos Samson prózája sem mindig igazán megkapó, és gyakran hullámzó. Helyenként kifejezetten érzékletes, és a szűken, de tetteikben, valamint mondataikban megfestett karakterei is jól működnek. Néhol pedig bárdolatlan, sietős és elnagyolt. Habár A kikiáltóban kétségkívül több rejőzik egy tíz oldalas novellánál, a leegyszerűsíthető narratíva, vagy a történet struktúrája nem indokolja a szerző kibővítésre tett minden megoldását.
Elkelt!
Mindezektől függetlenül A kikiáltó mai szemmel nézve is egy remek allegorikus tanmese a hatalom természetéről és az erőszak következményeiről, aminek általában a munkában megfáradt kisember és a vidéki életmód a megsínylője. Az igazán feszült pillanataiban, a kulcsmondatokat rejtő jeleneteiben megrendítően hatásos tud lenni, és az árverések fokozása is hányingert keltő tetőpontban csúcsosodik ki. Mindezt úgy, hogy erőszakábrázolás, vagy véres leírásokat nem tartalmaz. Műfaját tekintve is inkább pszichothriller, mint horror, de ez már jelentéktelen részletkérdés. Kifejezetten ajánlott a régi horrorponyvák és a zsáner fejlődéstörténete iránt érdeklődőknek. Akik viszont minden elemében pörgős, jól ritmizált, esetleg természetfelettivé alakuló horrort várnak a pozícionálás miatt, azoknak óvatosabban.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
