Hírek

Most már a Földön is él ilyen – Megérkezett a hivatalos kedvcsináló az Alien-sorozathoz

A Fargo alkotójának Alien-sorozata, az Alien: Earth hivatalosan is bejelentkezett.

Nem is olyan rég fejeződött be Noah Howley (Fargo) Alien-sorozatának – amely az Earth (Föld) alcímet kapta – forgatása, jelenleg az utómunka folyik. Viszont a hangolódást soha nem árt időben elkezdeni – a szériát gyártó FX egy rövid előzetessel jelentette be immár hivatalosan is az Alien-széria érkezését. Pontosabban a xenomorphét, ami ijesztő vicsorgással köszöntött be a földlakókra.

A továbbiakban nem lesz érvényes, hogy “a Földön nem él ilyen”.

De hogy került ide? A hivatalos szinopszis szerint egy űrbéli objektum landol a Földön, amelyet egy fiatal nő (Sydney Chandler) és katonai csapata fedeznek fel. Az ismeretlen idegen űreszközben pedig magával az ellenséggel kell szembenézniük. De Howley nyilatkozata szerint nem csak ennyiben fog kimerülni a cselekmény.

Az Alien: Earth egyfajta előzménytörténetként fog szolgálni Ridley Scott 1979-es franchise indító filmjéhez:

30 évvel A nyolcadik utas a halál, és 4 évvel a Prometheus előtt fog játszódni. A többi filmmel ellentétben a sorozat helyszíne nem az űr, hanem a Föld lesz, és az idegenek mellett a mesterséges intelligencia is középpontba fog kerülni, a Weyland-Yutani cég felemelkedése révén.

Az Alien-sorozat főszereplői Sydney Chandler, Alex Lawther, Samuel Blenkin, Essie Davis, Kit Young, Adarsh Gourav, Timothy Olyphant, Babou Ceesay, David Rysdahl, Erana James, Lily Newmark, Diêm Camille, Jonathan Ajayi, Adrian Edmondson, Moe Bar-El és Sandra Yi Sencindiver. A sorozatot executive producerként Ridley Scott is támogatja.

Ahogyan korábban írtuk, az Alien-sorozat 2025-ben debütál a Hulu-n.

Forrás: Deadline

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.