A holló új filmes feldolgozása számos sebből vérzik. A régóta hányattatott sorsú projekt sajnos olyan is lett, mint amilyenre sokan az előjelekből számítottak. A végeredmény pedig még úgy is gyászos, ha jóindulatúan el akarjuk kerülni a harminc évvel ezelőtti Brandon Lee fémjelezte filmhez való hasonlítgatást. Bill Skarsgårdon múlt a legkevésbé a dolog, a rajongói pedig minden bizonnyal örömüket lelik majd a szálkásra dolgozott testében. Mert sok mást sajnos nemigen találni benne. Enyhén spoileres kritika.
Holló történelem
Egy évek, évtizedek alatt kultklasszikussá érett film hagyatékához nyúlni sosem kecsegtet sok jóval. Mégis, már sokan megpróbálták így vagy úgy lerombolni az 1994-es Alex Proyas mű, A holló renoméját. Proyas jó érzékkel ültette át James O’Barr képregényét mozgóképre, a Tim Burton féle Batman után pedig egy újabb darkos akcióklasszikus született. Sajnos az idő előtt, tragikus körülmények között a forgatás alatt elhunyt Brandon Lee halála is hozzájárult a film körüli kultusz kialakulásához, de túlzás lenne azt állítani, hogy csak emiatt maradt emlékezetes az alkotás.
A holló képregény magyar kiadására sokat kellett várni, de megérte
Az 1994-es A holló számos más területen is kiállta az idő próbáját. A film hangulatát megalkotó látványtervezés és fényképezés, a korszakot libebőröztetően megidéző filmzene, és a szubkulturális beágyazottság mind-mind a film tartósan hatós elemeinek bizonyultak. A filmbéli alakítások, így Brandon Lee-é is kellően elemelkedettek, mégis emlékezetesek, a mellékszereplők pedig markáns karakterjegyekkel bírtak. Ahol pedig bizarrul túltolt figurák kapnak helyet, az mind a hatás elérése érdekében történt – a relatív giccsesség ellenére is sikerrel.
A családi dojóból a gótikus éjszakába repíti Brandon Lee-t A holló, majd tovább száll a lelkével
A ‘96-os folytatást, Az angyalok városát azonban egyfelől nyugodtan lehet a szemérmetlen cashgrab egyik mintapéldányának is nevezni. Másfelől bármilyenre is sikerült a végeredmény, kár lenne eltagadni azon tulajdonságait, amelyek miatt akár méltó folytatás is lehetett volna. Tim Pope érezhetően hű akart maradni az első részben lefektetett alternatív művészeti megközelítéshez. A látványtervezés, a városkép, a színvilág még eltérő részleteik mellett is (pl. színhangsúly eltolódás) tovább vitték volna az eredeti gondolatvilágot és még Vincent Perez sem volt rossz választás az új Holló szerepére. A stúdió azonban máshogy gondolta, ezért a számos átalakítás egy egészen inkoherens végeredményben csúcsosodott ki. Két játékfilmes folytatás között pedig még egy meglepően jó visszajelzéseket kapott sorozat is készült O’Barr alapművéből, Út a mennyországba (Stairway to Heaven) címmel, Mark Dacascos főszereplésével.
Holló történelem 2: Úton a reboot felé
A Megváltás alcímű harmadik epizódról már kevesebb jó dolog mondható el, azt viszont érdemes megadni neki, hogy mert merészen másabb lenni az előzményeknél. Az akciófilmes elemek eltolódtak egy krimi irányába, ami még izgalmas is lehetett volna. De nagyjából ennyi. Az Edward Furlong főszereplésével készült negyedik részről, a 2005-ös Sötét imáról pedig legyen elég annyi, hogy leginkább minden idők egyik legrosszabb filmjeként tartják számon.
A holló franchise pedig a számos fiaskó után sem pihenhetett elég sokáig.
Pláne úgy, hogy az eredeti képregénynek, és főleg a ‘94-es filmnek megkérdőjelezhetetlen a kulturális hatása, és a kétezres évek közepére újra fellendülőben voltak a képregényfilmek.
Az első újragondolás ötlete így nem meglepő módon, a Vasember film környékén, 2008-ban röppent fel. Ezután viszont egy szinte példátlan fejlesztési pokolban rekedt projektté vált. Számos rendező, író és lehetséges Holló aspiráns felmerült a tényleges gyártás megkezdése előtti jó 15 évben. Csak pár név, hogy kik kerültek valamilyen módon kapcsolatba a projekttel:
- Mark Wahlberg
- Nick Cave
- Forest Whitaker
- Andrea Riseborough
- James McAvoy
- Tom Hiddlestone
- Alexander Skarsgård
- Luke Evans
- Nicholas Hoult
A fenti listából azonban többen is csak pletyka szinten merültek fel a produkcióval kapcsolatban. Voltak azonban bőven visszatérő nevek is A holló remake/reboot háza táján. Ilyen például F. Javier Gutiérrez (A körök) rendezőként, majd producerként. De maga a szülőatya, O’Barr is beadta a derekát a visszatérésre, mint forgatókönyvíró és tanácsadó. A Corin Hardy rendező (Az apáca) és Jason Momoa fémjelezte projekt lett azonban a leginkább felkapott. Momoa maga is lelkes volt a filmmel kapcsolatban, és a külleme minden bizonnyal meg is van, hogy hiteles Eric Draven legyen. A Hardy/Momoa produkció azonban hiába kapott 2019 szeptemberi megjelenési dátumot, mégsem jutott túl messzire. Néhány próbafelvétel azért kikerült a netre. Ezután 2022-ig kellett várni, hogy megerősítsék egy új alkotógárda Holló-filmjét, aminek végeredményét 2024. augusztus 22-től láthatjuk a mozikban.
A Z generáció hollója
A 2024-es A holló alapsztorija lényegében megegyezik a már régóta kanonizált történettel. Eric (Bill Skarsgård) és barátnője, Shelly (FKA Twigs) erőszakos halált halnak, Eric pedig a túlvilágra kerülve kap egy esélyt a holtak lelkét egyengető hollótól, hogy bosszút álljon. Az alap tehát nem változott, a körítés pedig mondhatni mindegy is. Az alkotók valamiért mégis úgy gondolták, hogy az alapvetően is egyszerű, melankolikus, erőszakos, romantikus sztorit némileg megcsavarják.
A problémák nem is a változtatásokkal kezdődnek, sokkal inkább a kivitelezésüknél.
Kezdjük a pozitívumokkal. Bill Skarsgård első képeken és előzeteseken látott megjelenése nem volt túl bíztató Ericként/Hollóként, ám a legkisebb gond mégis vele van. Vegyük figyelembe, hogy a ‘80-as évek elején készült első O’Barr féle Eric Draven ábrázolások a korszak punk/gót/alter szubkultúra jegyeit viselik magukon. Ehhez képest a ‘94-es film Ericje már az adott évtizedre jellemzőbb, csapzottabb megjelenésű, erős grunge hatásokat mutató gót férfiideáljaként tetszeleg. Leginkább pedig ebben a formájában vált ikonná.
Ha pedig elfogadjuk azt is, hogy az alkotók igyekeztek a jelenkor igényeire és megjelenésére szabni Skarsgård Ericjét, akkor ez a fizimiska is rendben van. Még úgy is, hogy lényegében leszakították a karakter alapját jelentő szubkulturális keretekről. Helyette az ősrajongók fanyaloghatnak azon, hogy lényegében egy TikTok trendeken és Insta feedeken hízlalt, összefirkált trap előadókra hajazó modern Joker cosplayert kapunk. A cinikus jellemzés ellenére pedig ismét tisztázva: kortárs közegbe helyezve a karaktert ez simán rendben is van.
Skarsgård pedig ha nem is élete alakítását nyújtja, de meglepően kedvelhetően adja elő a figurát.
Bál van az operaházban
A holló pozitívumainál maradva még érdemes kiemelni egy, azaz egy darab jelenetet. Ez pedig a végjátékot megelőző operaházas akcióorgia. A szekvencia még úgy is az év egyik legmenőbb jelenete címére pályázik, hogy a film, amiben helyett kapott, valószínűleg éppen az év csalódásai/legrosszabbjai között fog előkerülni.
Az itt látható operatőri megoldások, a koreográfia, a zenére vágás, a rendezés meglepően pazarul dolgoznak együtt.
Mondhatni egy olyan erőszakbalettet látunk, amit a kortárs akciófilmek bármelyike, még a John Wick széria is megirigyelhetne.
Ráadásul A holló 2024-es újragondolásának sajátja, hogy az erőszakábrázolásból a gore-t sem spórolja ki. Ez persze ízlés függő, kinél hogy csapódik le. Egy erőszakban fogant bosszútörténet jó, ha nem szemérmeskedik a naturalisztikus vérengzésekkel. Ha a film többi részébe is legalább fele ennyi energiát öltek volna, máris jobb lehetett volna a végeredmény. Mert ami sajnos a pozitívumok sorát illeti, nagyjából a végére is értünk.
Tépett madár
Amennyiben az új A holló-film megszületésének körülményeit ismerve elfogadjuk, hogy ez volt a legjobb, amire végül az alkotók rábólinthattak, akkor nehéz elképzelni, milyen lett volna a többi.
A forgatókönyv brutálisan cserben hagyja a szereplőket, és végső soron a nézőket is.
A film első fele Eric és Shelly szerelmi történetét hivatott bemutatni. Ebből viszont az lesz, hogy látunk két nehéz sorsú fiatalt, akik pik-pakk megtetszenek egymásnak egy rehabon. A viszonyuk iszonyat gyorsan zajlik le, a film pedig nem teremti meg az időbeliség elnyújtását sem. Nem egy egymás iránt mély érzelmeket tápláló párt látunk, hanem két problémás “tinit”, akik nem bírnak a hormonjaikkal. Kapunk egy szép kis montázst az együtt töltött idejükről, amikor felszabadultan fürdőznek a cselekményt illetően jelentéktelen haverjaikkal. Meg amint szexelnek és tetoválásokról beszélgetnek egy kölcsönlakásban.
De nem egy olyan kapcsolatot látunk kibontakozni, amiről aztán a film további része szólni kívánna.
Ezt jól példázza a központi fordulat felfedése is, amikor Eric elbizonytalanodik a szerelmét illetően. A kapcsolat bemutatásával tehát éppen nem azt éri el a film, ami a célja lenne. Nem a mindent lebíró szerelem szimfóniája lesz így A holló, csak egy parázs gyors fellángolása, majd hirtelen kioltása iránti haragé. Ez pedig alapjaiban kérdőjelezi meg a narratíva további részét. A kapcsolat hiteles bemutatásának hiányában borzasztóan súlytalanná válik az egész sztori.
A holló egyszerre sietteti a központi kapcsolatot, ugyanakkor nem ad elég motivációt a gonoszoknak. Ott bezzeg el kell fogadnia a nézőnek a kész helyzetet, hogy a párocska életére törő gonosz, az bizony gonosz és kész. A másfél elejtett mondatban megbúvó motivációnak kéne magyaráznia a film fő konfliktusának miértjét. De a legnagyobb “miért” mégiscsak a választott irány mögött húzódó alkotói döntések sorában keresendő. A holló így angolosan szólva “hollow”, azaz sekélyes és üres is. Az ilyen szintű felszíneséggel talán még a korábban említett közösségimédia-felületeken szocializálódott generáció tagjai sem lesznek maradéktalanul kielégítve.
Nem eshet örökké
Rupert Sanders összességében sajnos nem tudta megvalósítani azt A holló rebootot, ami bármilyen módon említésre méltó lenne. A príma operaház jelenet mellett látunk egy-két pofásabb kameramozgást és vágást, de a film vizuálisan is egészen ellentmondásos. Egyszerre próbálja sugallni, hogy modern feldolgozásról van szó, de az alapot jelentő sötét, gótikus hangulatot is. Ebben főleg az épületfelvételekre támaszkodik, ám az összhatás inkább elidegenítő. Mint ahogy a zenei világ megteremtése is.
Alex Proyas filmjének soundtrackje azért is válhatott kultikussá harminc évvel ezelőtt, mert jócskán beletenyerelt az aktuális közhangulatban, miközben az eredeti képregény szellemiségéből is sokat megtartott. Ezzel szemben Sanders feldolgozásában disszonánsan csapódnak le a retro rock/post-punk/darkwave dalbetétek. De meg kell adni a pontot, ahol jár. A holló 2024-re aktualizált változata egészen autentikusan működik akkor, amikor Skarsgård még urbánus fekete rucikban, sötétebb hip-hop szólamokra rója a várost. Ezt a megközelítést alkalmazva,
jobban a kortárs közegre szabva az egész film hangulatvilágát, koherensebb is lehetne az élmény.
Persze egy letisztultabb forgatókönyvvel és befejezéssel karöltve.
Verdikt
Ez A holló, úgy ahogy van, törött szárnyakkal repült a villanyoszlopnak. Stílusnak vagy hangulatnak éppen csak a nyomait tapasztalhatjuk, miközben nagyjából mindenben hiányt szenved. Időnként olyan belső szabályokat fektet le, amelyeket aztán a film azon nyomban figyelmen kívül hagy. Továbbá a főszereplők közti kémia, a forgatókönyv irdatlanul átgondolatlan sutaságai, vagy a disszonáns vizualitás mind tünetei és sajnos bizonyítékai annak, amit Hollywood kritikusai már régóta szajkóznak. A lélektelen pénzhajhászás, a sikerfranchise-ok szemérmetlen, kielégíthetetlen megerőszakolása ritkán vezet jóhoz, és A holló esetében sincs ez másként.
A baj egyáltalán nem abban rejlik, hogy nem hasonlít, vagy nem “méltó” az eredetihez. Ez a fajta hasonlítgatás maradjon csak a vallásosan rajongó fanok sajátja. A baj az, hogy ez a film és az alkotók soha nem is vágytak többre, mint hogy meglovagoljanak egy ismert címet, miközben az égvilágon semmit sem nyújtanak. Bill Skarsgård elismerésre méltóan leszálkásított felsőtestén kívül. Ez pedig a produkció minden mozzanatán érződik, amit az egyszeri nézők is egyből észrevehetnek.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
