A nyomozó tinédzserek nem újkeletű sorozattematika, Nancy Drew-tól Veronica Marson át a Pretty Little Liarsig sokszor találkoztunk vele. Ennél többször kegyetlen gyilkosságokkal talán csak egy álmos angliai városkában elkövetve, még véletlenül sem fellendítve ezzel a helyi turizmust. De a kettő trendi, modern ötvözetéből lesznek az olyan Netflix-toplista elején trónoló darabok, mint A jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz (angolul A Good Girl’s Guide to Murder). Spoilermentes kritika.
Holly Jackson azonos című ifjúsági krimijét Poppy Cogan író és Dolly Wells rendező nagyjából könyvhűen adaptálja (azért persze vannak rajongói kifogások) a BBC és a Netflix áldásával, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt. A Good Girl’s Guide to Murder főhőse, Pip Fitz-Amobi (Emma Myers a Wednesdayből) egy iskolai projekt keretében úgy dönt, hogy egy helyi, öt évvel ezelőtti gyilkossági ügyet tár fel a feminista gótikus irodalom elemzése helyett. A gimi népszerű lánya, Andie Bell (India Lillie Davies) eltűnt, és megölésével barátját, Sal Singhet (Rahul Pattni) ítélték el, aki az ügy után nem sokkal végzett magával. Legalábbis mindenki így hiszi, köztük a rendőrség is. Akkor nincs itt semmi látnivaló? Pip szerint nagyon is van, és nem hagyja eltemetlenül az igazságot.
A Good Girl’s Guide to Murder sorozat furcsaságai pont akkor kezdődnek, amikor az ismert ügy mélyére kezd ásni.
Pip darázsfészekbe nyúl a témával, amikor az áldozat és a feltételezett gyilkos hozzátartozóit keresi meg interjúk céljából. Néhány jelenet erejéig a megkérdezettek életszerűen nem túl kedvesen elküldik a lányt, vagy nem is akarnak neki nyilatkozni, de sokkal inkább az a jellemző, hogy teljes természetességgel, az öt éve a kisvárost megülő zaklatottságtól nem megrendülve beszélnek neki.
A kapott infókból pedig igyekszik összekötni a pontokat. Ez alatt mind a szülők, mind a közvetlen barátok figyelmeztetik Pipet arra, hogy legyen tapintatos az ügy érzékenysége miatt, de látszólag emiatt nem is kellene aggódnia a lánynak, hiszen mintha senki se rendülne meg, egy barátot kivéve. Ebben a tekintetben a legfurcsább Sal öccsének, Ravinak (Zain Iqbal) a lányhoz való hozzá csapódása. Először – logikusan – elküldi Pipet, amikor a gyilkosnak tartott bátyjáról kérdezi ismeretlenül, aztán egy szedett-vedett jelenettel mégis Sherlock és Watson párosba állnak. A történet előrehaladtával logikussá, sőt elkerülhetetlenné az összespanolás, csak ennek a felvezetése elsietett és összecsapott, amitől kevésbé lesz hihető a barátságuk vagy a dinamikájuk. És nemcsak a két főhős közti kémia ilyen gyatra érzetű, hanem számos fordulatot old fel úgy a forgatókönyv, hogy egy váratlan megoldással előkerült nyomot pottyant Pip ölébe, hogy továbbgörgesse a cselekményt.
A Good Girl’s Guide to Murdernek ez a legnagyobb hiányossága, ami sajnos az egész sorozatot végigkíséri: hiányzik a karakterizáció, az egyes veszélyes szituációk felépítése, a nyomok logikus összekötése, és leginkább az, hogy a tudatos építkezéssel hitelesítse a történetet.
Ugyanis minden természetességét és okos húzását (például Pip megfontoltan jut logikus következtetésekre, valós eszközökkel köti össze az új infókat) azonnal lerombolják a lusta megoldások. És ezeket a hibákat az sem menti, hogy az alapanyagul szolgáló krimikönyvben is megvannak ezek. Hiszen az elmúlt évek sorozatadaptációi közül számtalan olyan példa van, ami bőven helyrehozta a forrásmű hibáit, sőt túlszárnyalta azokat, élvezhető művet hozott létre önnön jogán (YA- és Netflix-vonalon maradva például a 13 okom volt).
Ha az apró és bosszantó írói lustaságokon túl tudunk lendülni, akkor a Good Girl’s Guide to Murder egy olyan krimisorozat, ami szórakoztató, gyorsan megnézhető.
Egyszerre tud a tinédzserekhez és a felnőtt nézőkhöz szólni úgy, hogy senkit sem néz butának (csak kicsit). A történet folyamatosan pörög, de közben nem veszti el a fókuszát, nem molyol el más, tinisorozatokra jellemző témákon (pl. szerelem, sulibál) a kelleténél többet. Azaz nincsenek üresjáratok, amelyek megtörnék a nyomozói szál izgalmát. A szinte tökéletes ütem mellett pedig az írók nem nyúlnak a jól megszokott krimiklísékhez, hanem pon, thogy a cselekmény folyamatos megcsavarására használják őket, egy-két kivételtől eltekintve (mint a „szép lány nem is olyan ártatlan” tematika, például). Még a legutolsó részig sem tudjuk, mi lesz az ügy végleges megoldása Pipék szerint, ami szintén sokban hozzájárul a Good Girl’s Guide to Murder izgalmi faktorához.
A korábban említett suta megoldások valamennyit levesznek ebből az élményből és Pip zsenialitásból – utóbbit nagyon szeretné elhitetni a széria olyan díszletekkel, mint az oxfordi felvételi vagy hogy a lány imád vizsgázni. Nyomozása során viszont sokszor érezni azt, hogy nagyon nagy szerencséje van, amiért a legveszélyesebb szitukat is megússza, vagy hogy milyen könnyen bejut zárt helyekre. Ám ahogy haladunk a végkifejlet felé, mintha az írók is rájönnének, hogy Pipet túl sokáig tartották védőháló mögött – ami természetesnek mondható egy YA-történet esetében, viszont egy gyilkossági ügy nem tartozik a biztonságos zónák közé. Főhősünk minden elszántsága és bevállalóssága ellenére is eltökélt, ám ugyanakkor esendő is, nem tud mindent megoldani.
Ezért logikusan és fokozatosan bejönnek a barátok mint segítők (főleg Ravi), így – még időben – Pip nem válik egy mindent megoldó Mary Sue-vá.
A karakter introvertáltság és „mindent vagy semmit” attitűdje közötti ingadozását remekül hozzá Emma Myers, és gond nélkül elviszi a hátán az egész sorozatot. Kívülállóságát erősíti még a kisváros normálisan folyó élete, ahol a gimisek együtt mennek kempingezni, vagy a szomszédok gondtalanul tartanak szülinapi zsúrokat, miközben Pip teljesen kívülállónak tűnik, mert olyanra figyel, amit mindenki más maga mögött hagyna. Utóbbi mentén a Good Girl’s Guide to Murder beengedi a sötét világot a fiatalok buborékjába, megvillantva, hogy mennyit számítanak bizonyos kapcsolatok, és a korrupció pont olyan helyeken üti fel a fejét, ahol az ember naivan nem szeretné, ha lenne. Ennél többet viszont nem időznek el az írók ezen, ami olyan szempontból nagy kár, hogy egy újabb fokra tudta volna emelni az adaptációt, ha elmélyülnek a társadalmi igazságtalanságokban – főleg, hogy Pip igen érzékeny is erre.
Mellette viszont nem sok maradandó alakítás vagy szereplő marad meg a sztoriból, még a lány Holmesát játszó Zain Iqbal is semmilyennek érződik. Ez betudható annak, hogy a könyv is inkább a nyomozásra, semmint Pip magánéletére koncentrált, így nem volt sok fogódzkodó építkeznie a forgatókönyvíróknak. De egy adaptáció esetén pont az ilyen hiányosságokat ki lehet pótolni akár jól is. Utóbbira amúgy kellemes meglepetés Pip szüleinek ábrázolása, akik egyszerre támogató és óvó félként lépnek fel a Good Girl’s Guide to Murderben. Természetesen aggódnak lányukért, miközben megértik érdeklődését és eltökéltségét – ahogyan Pip is megérti az őt féltő felnőttek nézőpontját. Így tehát egy egészséges, kölcsönös tiszteleten és megértésen alapszik a szülő-gyerek kapcsolat, amit annak fényében jó látni, hogy a tinisorozatokban sok esetben alig látjuk a felnőtteket, vagy csak diszfunkcionális vagy komikus szerepben.
Ez a fajta biztonsági háló így a háttérből, de hozzájárul ahhoz, hogy Pip sikeres főszereplőként kiálljon az igazságért.
Verdikt
A Good Girl’s Guide to Murder egy kellemesen izgalmas krimi, ami pont jó ahhoz, hogy kilendítsen az egymás után pergő streamingsorozatok áradásából. Ifjúsági történetként is számos értéket találni benne: igyekszik a sablonokat elkerülni, vagy épp a hasznára fordítani őket, miközben értékes, pozitív dolgokat is felmutat műfaján belül. Ha az írói sutaságokat kiküszöbölték volna, még akár több is lehetett volna egy gyors nyári sorozatdaránál.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
