A fikcióban bár mondhatjuk, hogy tabutémának számít, mégis, az utóbbi években egyre gyakrabban előkerül a vérfertőzés kérdése. A Trónok Harca és a Sárkányok Háza talán a legismertebb példák… de pontosan hogy is működik a vérfertőzés, és milyen egyéb sorozatok, milyen minőségben foglalkoztak vele?
A vérfertőzés súlyos téma: nagy szerepe volt az emberi történelemben, és behatóan ismerjük a negatív hatásokat, amiket főleg ismert uralkodóházak tagjaira gyakorolt, így ma már valószínűleg senki nem vitatja, hogy az ilyen kapcsolatok semmilyen körülmények között nincsenek rendben és nem romantizálhatóak. Fontos körültekintően ábrázolni őket a fikcióban is, figyelni, hogy az ismert hatások valamilyen formában azért megjelenjenek a történetben: ez viszont sokszor nem megy annyira könnyen. Mivel éppen véget ért a Sárkányok Háza második évad, George R. R. Martin Tűz és Jég Dala regényciklusában pedig több történetszálon is fontos szerepet kap a vérfertőzés, nem árt beszélni róla, mit csinált jól a bemutatásában, mit csinált rosszul, és milyen munkát végzett más, hasonló témával foglalkozó sorozatokhoz képest.
Mi is a vérfertőzés biológiai háttere?
Először is fontos tisztázni, mi is történik egy vérfertőző kapcsolat esetén, mi vezet ahhoz, hogy az ilyenekből született gyerekek sokszor komoly egészségügyi problémákkal jönnek világra. A vérfertőzés nem szükségszerűen jelenti, hogy minden utód beteg lesz – a gondot az okozza, hogy a gyermek két szülője egymáshoz genetikailag nagyon hasonló. A genetikai betegségek öröklődése nagyon változatos lehet, de a vérfertőzés szempontjából talán a leglátványosabb és legegyszerűbb példát az ún. domináns-recesszív módon öröklődő betegségek jelentik. Az emberek esetén egy génnek két kópiája van jelen minden egyedben, ezeket alléloknak, a gén változatainak nevezzük. Amennyiben a két allél azonos, azt mondjuk, hogy az illető homozigóta, amennyiben eltér, heterozigótának nevezzük. Ha egy adott allél domináns, akkor az általa meghatározott tulajdonság (sejtszinten általában egy fehérje) kifejeződik, akkor is, ha a hordozója heterozigóta, vagyis a két allélja különböző. Ha viszont recesszív, a két allélnak azonosnak kell lennie a kifejeződéshez. Nagyon sok betegség recesszíven öröklődik, például az albinizmus is – vagyis, ha az egyik szülő hordozó, vagy akár beteg, a másik viszont egészséges, még mindig születhet egészséges utódjuk, hiszen, ha az egészséges szülő egészséges allélt ad, akkor az lesz a domináns.
Amennyiben viszont a két szülő genetikailag hasonló, a helyzet kicsit bonyolódik. (Alapvetően bármely két ember DNS-e 99,9%-ig megegyezik – testvérek esetén viszont, az azonos szülők miatt ez a szám felugrik 99,95%-ra. Ilyen formában nem tűnik olyan soknak, de elképesztően sokat jelent). Ha a családban előfordult egy recesszív genetikai betegség, nagy az esély rá, hogy még két egészséges testvér közül is mindketten hordozzák, csak nem fejeződik ki bennük, mert rendelkeznek egy domináns alléllal is. Természetesen lehetséges, hogy ha a két gyereknek születik egy közös gyermeke, annak megint szerencséje lesz, és kap legalább egy, de talán kettő domináns allélt, viszont nagy a veszélye annak, hogy valamelyik recesszív betegség kifejeződik – jóval nagyobb, mint ha a családon kívülről választanának partnert. Ha nem egy gyerek születik, hanem több, sőt, adott esetben generációról generációra történnek ilyen „keresztezések”, idővel gyakorlatilag nullára csökken annak az esélye, hogy egészséges utód szülessen. Az eredmény pedig Tutanhamonok és Habsburg hercegek, rengeteg látható, és sokszor borzalmas életminőséget eredményező betegséggel.
Modern környezetben azt sem szabad elfelejteni, hogy a vérfertőzés nemcsak biológiai jelenség, de bűncselekmény is – a magyar szabályozás szerint az egyenes ági rokonnal létesített szexuális kapcsolat három évi, a testvérrel létesített két évi szabadságvesztéssel büntetendő. A vérfertőző kapcsolatokban sokszor nemcsak a genetikai hasonlóság okoz problémát, hanem akár konkrét erőszakról van szó, a családi kötelékkel való visszaéléssel, és az áldozata gyakran kiskorú. Testvérek között, ha mindkét fél felnőtt, és képes a beleegyezésre, egészséges pszichével gyakorlatilag lehetetlen, hogy vonzalom alakuljon ki. Ennek változatos okai lehetnek, mindenképp szerepet játszanak benne a tanult viselkedésminták, illetve egy elterjedt elmélet az ún. Westermarck-hatás, ami szerint, akivel az ember hat éves kora előtt, családi közösségben együtt élt, azt később nem tartja majd potenciális partnernek. Kivételek természetesen léteznek, ha a testvérek nem tudnak a rokonságról, és külön nőttek fel, a helyzet sokkal bonyolultabbá válik, de ha egy író vérfertőzést szeretne bemutatni, ezeket a tényezőket is érdemes figyelembe venni.
A Sárkányok háza, és a Lannister ikrek
G.R.R. Martin pedig nem túl felelősségteljesen nyúlt a témához, mert az ő vérfertőzöttjei félelmetesen egészségesek, és rendkívül csinosak. A Targaryen-ház többszáz évig áll fenn, és már Aegon, a Hódító is a testvéreit vette feleségül. A regények egyértelműen kimondják, hogy a dinasztiában bevett gyakorlat volt a vérfertőzés, mikor Daeneryst megismerjük az első könyvben, rögtön arról beszél, hogy arra számított, a bátyjához fog majd hozzámenni. A Targaryen családon kívül pedig ott van Jaime és Cersei kapcsolata is, amiből szintén, három gyerek is születik – és a probléma, hogy igazából minden ágon nagyon csinos a vérfertőzés eredménye.
Mert persze, hangsúlyozzák, hogy „mikor egy Targaryen világra jön, az istenek feldobnak egy érmét” arra utalva, hogy a családban gyakoriak a mentális betegségek, illetve visszatérő probléma, hogy a nők nehezen szülnek, gyakran nem is élik túl egy gyermek kihordását. De ezeket a problémákat miszticizálják: a Targaryeneknek muszáj testvérházasságokat kötnie, hiszen akkor marad fenn a vérvonal, és akkor tudják megülni a sárkányokat. Még a problémás terhességek is inkább tűnnek egy fantasy átok eredményének: Rhaenyra lánya, Visenya is sárkányszerű külsővel jött világra a regény szerint. Azok a Targaryenek pedig, akik megélik a felnőttkort, úgy tűnik, csak mentális betegségekkel küzdenek.
Az ritkán fordul elő, hogy olyasmi sújtaná őket a vérfertőzés miatt, ami esetleg elcsúfítaná a csinos arcokat.
Az összes Targaryen, a szövegben is kijelentett módon gyönyörű, még arra is utalnak, hogy „közelebb állnak az istenekhez, mint az emberhez”. A fehér haj és a lilás szemek valamennyire utalhatnak az albinizmusra (ami már említett módon egy recesszíven öröklődő pigmenthiány), de a ház tagjainak semmi hátránya nem származik a világos hajból és szemekből. Nem látjuk, hogy bármelyikük hajlamosabb lenne bőrbetegségre, a szem romlására… a pigmenthiány csak annyit eredményez, hogy különleges és szép a megjelenésük. Sajnos ugyanez igaz Cersei és Jaime kapcsolatára is – bár kimondják, hogy ami köztük van helytelen és megvetett dolog, de a három gyermekük egészséges, szép. Joffrey itt is tekinthető mentálisan sérültnek, de az író gondosan ügyelt arra, hogy a megjelenésének ne ártson a dolog.
A sorozat utolsó évada, igaz, már nem G.R.R. Martin kezében volt, de tovább erősítette ezt a problémát, mert jóformán alig foglalkozott a témával. Jon és Daenerys esetén ugyan felmerült, hogy Jont felzaklatja annak gondolata, hogy a nagynénjével került romantikus kapcsolatba, de hamar túlléptünk a kérdésen. A vérfertőzés eddigre egy apró, komoly következmények nélküli kellemetlenséggé változott, amit nem illik csinálni, de igazából kit zavar, ha mégis előfordul.
Naruto, Percy Jackson, Witcher, Dűne…
A probléma pedig az, hogy a fikcióban G.R.R. Martin nem az egyetlen, aki hasonlóan felületesen ábrázolja a kérdést. Sok olyan regény, film, akár anime van, ahol legalább egy mellékszálon érdemes elgondolkodni, de nagyon gyorsan túltesszük magunkat rajta.
A Naruto esetén már az első sorozatban nyilvánvaló, hogy vannak olyan családok, amelyek tagjai – hasonlóan a Targaryen-házhoz, és a valódi uralkodóházakhoz – egymással házasodnak, hogy fenntartsák a vérvonalat, és jellemzően erősítsenek egy-egy képességet. Az egyik főszereplő, Sasuke is az egyik ilyen klán, az Uchihák tagja. A sorozat mentségére szóljon, hogy sosem tisztázza, pontosan milyen rokonsági fokú emberek házasodnak, de a belterjesség kérdése így is felmerül – a folyamatos, egymás között köttetett házasságok mellett, miért ennyire egészséges, jóképű és életerős az összes szereplő a klánból? A legbetegesebb Uchiha, akit látunk, Sasuke bátyja, Itachi – az ő esetében viszont könnyebb némely fertőző tüdőbetegségre, például a TBC-re asszociálni, mint valami genetikai eredetű problémára. Azt pedig sosem említik, hogy mondjuk egy gyenge immunrendszer okozta volna, hogy könnyen megbetegedett.
Érdemes még megemlíteni, hogy animék, és általában japán sorozatok esetén a téma tárgyalását az is nehezíti, hogy a vérfertőzéssel kapcsolatos törvények viszonylag enyhék. (Ebben egyébként a szabályozásuk hasonló a hazaihoz – nálunk is engedélyezettek az elsőfokú unokatestvér-házasságok. Inkább Nyugat-Európában és sok amerikai államban tiltják őket.) Mivel az ország törvényei szerint semmi probléma nincs a dologgal, így nyilvánvalóan a fikcióban is normalizálva lesz, a potenciális egészségügyi következmények dacára.
A kérdés azonban fel sem merül, egy mostanában új élőszereplős adaptációt kapott, amerikai sorozatban – pedig kellene. A Percy Jackson világában a görög istenek (akik között egyébként a mitológiában is rengeteg a vérfertőző kapcsolat és házasság) a modern világban is élnek, és vannak emberektől született gyerekeik. Ezek a gyerekek aztán egy táborban edzenek, és sok esetben ott is nőnek fel, mivel a kinti világban szörnyek vadásznak rájuk különleges vérük miatt. Az egyes Olümposzi istenek gyerekei egy kabinban élnek, és a táboron belül gyakran alakulnak ki romantikus kapcsolatok is – a fő páros például Percy (Poszeidón fia) és Annabeth (Athéné lánya).
A Percy Jackson-sorozat jóformán egyáltalán nem foglalkozott a vérségi kötelékekkel. Annabeth és Percy hivatalosan rokonok lennének (Poszeidón és Zeusz testvérek – Athéné pedig Zeusz lánya), de a regény röviden említi, hogy Athéné gyermekei az anyjukhoz hasonlóan nem születnek, hanem az isteni szülő „fejéből pattannak ki”, innentől pedig nehéz bármilyen rokoni kapcsolatról beszélni. Nico di Angelo (Hádész fia) és Will Solace (Apollón fia) kapcsolata ugyancsak, nagyjából azonos rokonsági fok, de senki nem tesz megjegyzést. Ennél is közelebbi például Clarisse és Chris Rodriguez kapcsolata, ahol egyikük Árész lánya, másikuk pedig Hermész fia – mivel Árész és Hermész is Zeusz gyerekei, a két karakter lényegében unokatestvérek. Szintén egy érdekes kérdés – és olyan, amiről sokkal többet kellene beszélni –, hogy a Félvér Tábor gyerekei nem testvérekként nőnek fel, legtöbben már kiskamaszok, mire bekerülnek a kabinjukba. Hivatalosan mindenkivel van egy közös szülőjük, de őt sem ismerik. Nagyon kicsi rá az esély, hogy a tábor fennállása óta egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy valaki a féltestvérét találta vonzónak.
Persze, itt is megkerülhetjük a kérdést azzal, hogy nem tudjuk, az istenekre mennyire vonatkoznak a biológia szabályai – hiszen a mitológiában is vannak testvérházasságok, előfordul az is, hogy valamelyik karakter egyedül „teremt” egy gyereket, sőt, Zeusz a combjában hordja ki Dionüsszoszt.
Könnyen lehet, hogy a félistenek esetén a genetikai hasonlóság elhanyagolható. De ebben az esetben visszajutottunk ahhoz a problémához, ami a Trónok Harcában is felmerült: a nagyon is reális, egészségügyi és jogi kérdésből egy misztikus fantasy elemet csinálunk. És biztos, hogy teljesen reális, hogy Amerikában felnőtt fiatalok közül senkit nem zavarna a téma?
Azért akadnak jobb példák is, szerencsére. A Witcherben bár csak érintőlegesen beszélnek magáról a kapcsolatról, Foltest és Adda viszonyának (amit a regények közül Az utolsó kívánság egyik novellája, illetve a sorozat első évadának Az áruló Hold c. epizódja dolgoz fel) súlyosak a következményei. Azon túl, hogy a kapcsolatukból botrány lesz, a gyermekük halva születik (és Adda sem éli túl a szülést). Persze később itt is bekeverünk egy átkot, a kislány később strigaként tér vissza, hogy Geralt kapjon egy szörnyet, amit levadászhat, de megjelennek valódi, nem mágikus problémák is. Az író, Andrzej Sapkowski a weboldalán azt is megjegyezte, hogy a hercegnő mentálisan sérült maradt az átok feloldása után is – ez a regényekben és a játékokban kevéssé jelenik meg, de jó látni, hogy gondolt rá.
A Dűne szintén említ vérfertőzést, igaz, itt sosem jutunk el addig, hogy ténylegesen lássunk vérfertőző kapcsolatokból született gyerekeket. A Bene Gesserit említett módon titkolja a tagjainak származását, így adott esetben „keresztezhetnek” két rokont is, hogy kifejeztessenek egy tulajdonságot, amit máshogy nehéz lenne. Noha a regény nem hangsúlyozza erősen az ebből fakadó problémákat, de a Bene Gesserit „tenyésztési programját”, amivel a Kwisatz Haderach (lényegében a messiás) létrehozására törekszenek, kezdettől taszítóan ábrázolják. A rend tagjai látványosan nem törődnek azzal, hogy milyen az emberek életminősége azon túl, hogy képesek-e szaporodni – ha sikerült létrehozni egy génkombinációt, ami a céljaik szempontjából előnyös, az egészségügyi problémák, amik vele járnak, lényegtelenek. A vérfertőzés jelenléte ebben az esetben csak arra utal, hogy a Bene Gesserit nem tekinti a Nagy Házak nemeseit többnek, mint genetikai kísérletek alanyainak.
A másik vérfertőző kapcsolat, ami megjelenik, II. Leto, és az ikernővére, Ghanima házassága. Ez első látásra egyenértékűnek tűnik a Targaryenek, vagy Jaime és Cersei kapcsolatával, de erősen eltér azoktól abban, hogy Leto és Ghanima között nincs vonzalom, és a házasságukban nincs szexualitás. Ugyan az, hogy meddig terjed a kötelékük, mindig kicsit zavaros (van olyan jelenet a regényben, ahol Paul és Chani emlékei rajtuk keresztül beszélgetnek – a két testvér ebben az esetben egy szerelmespárnak adja át a testét), de a Dűne Gyermekei végén kijelentik, hogy a házasságot magát politikai okokból kötik, illetve azért, hogy Leto sterilitása ellenére is fennmaradjon az Atreides vérvonal (Ghanima szeretőktől született gyerekei anyai ágon még mindig a családhoz tartoznak). A dolog jelentősége itt is megkérdőjelezhető, olyan szempontból, hogy a Dűne Istencsászárára háromezer évet ugrunk az időben, és Leto bármely örököse már sok generációra van a húgától, de kap magyarázatot, és valójában csak jogilag történik vérfertőzés, biológiai értelemben nem; innentől nem is probléma, hogy ezeket a következményeket nem tárgyaljuk.
Beszélni kell róla, de ésszel
Semmiképpen nem állítom, hogy a vérfertőzés témájának nincs helye a fikcióban. Pontosan azért, mert komplex, és súlyos problémákat okozó jelenségről van szó, jó, ha merjük tárgyalni, akár fantasy univerzumokon, és szeretett kitalált karaktereken keresztül. Viszont fontos az, hogy tényleg reálisan ábrázoljuk, hogy ne romantizáljuk, és ne normalizáljuk a vérfertőző kapcsolatokat – ez pedig sok mai történetben, ideértve a Sárkányok Házát, sem sikerült. A vérfertőzés nem egy eszköz, hogy a karaktereknek lehessen egy botrányos kapcsolata, miközben szép szőke fürtökkel, vagy lila szemekkel és fehér hajjal parádéznak egy fantasy világban.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
