A koronavírus-járvány idején felmerült félelmeket idézi fel a SkyShowtime kínálatában elérhető német sci-fi sorozat, a Helgoland 513. Ebben a szériában is pandémia sújtja az emberiséget, azonban itt egy rosszabb forgatókönyv valósul meg. Maga az alaphelyzet érdekes lehetőségekkel kecsegtet, de sajnos ezeket elfecsérlik. Évadkritika.
A Helgoland 513 címadó helyszíne Németország egyetlen nyílt tengeri szigete. A sorozat története szerint míg a kontinensen egy megállíthatatlan vírus terjedése miatt elszabadult a káosz, erre az aprócska földdarabra még nem ért el a járvány. Mivel azonban a szigeten élőknek nagyon jól be kell osztaniuk a készleteiket, szigorú társadalmi rendet dolgoznak ki, és még a lakosság számát is korlátozzák: az alapszabály, hogy egyszerre legfeljebb 513 személy élhet Helgoland területén. Ha pedig esetleg üresedés van, nagyon jól megválogatják, hogy kit engedjenek maguk közé. Bár elvileg demokrácia van, lényegében mégis a karizmatikus Beatrice (Martina Gedeck) irányítja a szigetet. A közösség másik fontos figurája a doktor, Marek (Alexander Fehling), aki valójában sokkal fontosabb munkát végez, mint azt Helgoland lakói gondolnák.
Maga a Helgoland 513 alaphelyzete kifejezetten érdekesnek tűnik.
Egyrészt azért, mert a sorozat egy alapvetően működő posztapokaliptikus közösséget mutat be – amelyben adott esetben még az autokratikus vezető is kénytelen engedni a többség akaratának –, és azért ez ritka kivétel a sci-fik között. Másrészt viszont az is hamar egyértelművé válik, hogy a helyiek lelki világára és viselkedésére komoly hatással van a lakosságszám-szabályozás, ez pedig különös és drámai szituációkat ígér. Arról van szó ugyanis, hogy mivel az embert a többiek bármikor kiszavazhatják a szigetről, a többség igyekszik nélkülözhetetlenné tenni magát, vagy épp másokat magánál negatív színben feltüntetni.
A saját spártai szabályrendszerük miatt egy pszichológiailag felfokozott állapotban élő személyek közösségéről egy igazán különleges és egyedi sorozatot lehetett volna csinálni, a Helgoland 513 készítői azonban sajnálatos módon elszalasztották ezt a lehetőséget.
Egy társadalmi-lélektani dráma helyett kapunk egy újabb posztapokaliptikus sztorit, ahol egy nagyobb hatalommal és erőforrásokkal bíró külső gonosz fenyeget egy kisebb közösséget. A Helgoland 513-at így igazából csak az különbözteti meg egy Mad Max-filmtől vagy mondjuk a The Walking Dead franchise-tól, hogy azoktól jóval földhöz ragadtabb, realisztikus a körítése. Emellett az előzményeket bemutató flashbackek elég sok játékidőt elvesznek, holott igazából a nagy részükre nem is lett volna szükség a történet megértéséhez. Ráadásul ezek a múltidéző részek nem is olyan jól megírtak, mint a sorozat többi része, így még rontanak is a színvonalon.
Ami ezt a szériát egyedivé teszi – és így menteni tudja – az a stílusa és a hangvétele: a Helgoland 513 kifejezetten ügyesen egyensúlyoz a dráma és a szatíra között.
Amellett, hogy alapvetően komoly sorozatról van szó, vannak komikus betétei, és már-már karikatúraszerű figurái, de ezek egészen jól belesimulnak az egészbe, sőt, igazából még segítenek is, hogy életszagúbb legyen a sztori. Ennek köszönhetően egy egészen különös hangulatot és némi karakterességet kap a széria. A humorosabb, könnyedebb pillanatok egyébként már csak azért is jót tesznek a Helgoland 513-nak, mert ellensúlyozzák valamennyire az elég negatív emberképét: ennek a történetnek ugyanis nincs egyetlen szerethető, vagy legalább kicsit is szimpatikus karaktere. Nem egyszerűen tökéletlen szereplőket vonultat fel a széria, hanem csupa olyan személyt, akiknek többnyire negatív tulajdonságaik vannak. Még a színészek játéka sem segít, hogy megkedveljük az egyes figurákat, ugyanis láthatóan egyikük sem igyekszik elmélyíteni vagy a nézővel megkedveltetni a saját karakterét, azaz valószínűleg az alkotók koncepciója volt, hogy lényegében mindenkit rossz fényben tüntetnek fel. Az egész sorozatban talán egyetlen házaspár van csak, akiktől azt látjuk, hogy próbálnak jót cselekedni, ők viszont nagyon minimális szerepet kapnak.
Mivel ez az évad kizárólag felvezető jellegű, világépítésről és a fontosabb események felvezetéséről szól, az elsődleges funkciója az, hogy kíváncsivá tegye a nézőt. E tekintetben viszont felemás teljesítményt nyújt, hiszen hiába egészen egyedi a hangulata, ha közben van egy erősen ismerősnek tűnő fő sztorija. Ugyanakkor időnként meg is tudja lepni az embert annyira a Helgoland 513, hogy elhitesse a nézőjével: talán többet is ki tudnak hozni ebből a történetből, mint amit a hasonló jellegű disztópikus sci-fikben már láttunk.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
