A Kivérző szerelem egy feszes műfaji keverék, amin röhöghetsz, szörnyülködhetsz és izgulhatsz nagyjából egyenlő mértékben. Kritika.
A fekete humor különlegessége, hogy már a felismerése is egyénfüggő. Míg egy hagyományos vígjátéknál, még ha nem is tetszik, tudjuk, hogy ez egy vígjáték akar lenni, addig egy fekete komédiánál egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán úgy jön le. Emiatt kifejezetten fontos a jó írás és rendezés, ugyanis így még a legelvetemültebb pillanatok is tudnak viccesen hatni, akár bűntudat nélkül is. A Kivérző szerelem pedig ezt remekül csinálja, ugyanis gyakran lehet ingázni két gondolat között: „akár durva is lehetne, ha nem lenne ennyire vicces”, illetve „akár vicces is lehetne, ha nem lenne ennyire durva”. A második filmjét rendező Rose Glass pedig úgy vegyíti műfajok sokaságát, hogy minden patentül összeáll.
Így lesz a Kivérző szerelem egyszerre romantikus-erotikus, egyszerre neo-noir, egyszerre krimi-thriller, egyszerre fekete komédia.
1989-ben járunk, az amerikai Új-Mexikóban, annak is egy nem túl jelentős, nem is túl magával ragadó városában. Lou (Kristen Stewart) egy lepukkant edzőtermet menedzsel, ahol a tesztoszterontól túlfűtött helyi gyúrósok kezelése ugyanannyira a hétköznapi munka része, mint az eltömődött, mocskos vécék pucolása vagy Daisy (Anna Baryshnikov) közeledéseinek hárítása. Egy nap azonban besétál Jackie (Katy O’Brian), és minden megváltozik. A fiatal lány átutazóban van egy Las Vegasban megrendezendő testépítőversenyre, útközben pedig pont ebben a városban szállna meg. Kezdetben összekavar Lou testvérének, Beth-nek (Jena Malone) bántalmazó férjével, J.J.-jel (Dave Franco), aki cserébe munkát intéz neki Lou és testvére apjának lőterén, aki egyébként a helyi bűnvezér (Ed Harris). Utána azonban egymásba szeret a két nő, összegabalyodásuk pedig olyan szálakat is beránt, amiket nem kéne:
belekerülnek a lokális szervezett bűnözés szívébe, és a kiutat erotika és erőszak szegélyezi.
Rose Glass rendező írótársával, Weronika Tofilskával (aki négy részt is rendezett a Szarvasbébiből) egy szuper és izgalmas krimi sztorit alkotott a Kivérző szerelemmel, aminek egyik legfőbb különlegessége, hogy a tipikus, hardboiled macsó elemeket oltották bele egy leszbikus narratívába – anélkül, hogy kihasználnák alanyaikat. Sőt, kifejezetten pozitív, hogy a cselekmény szempontjából egyáltalán nincs jelentősége a főszereplők szexualitásának: itt, az isten háta mögött senkit nem érdekel, hogy ki, kivel és hogyan kavar. Az, hogy kinek sértik egyéb érdekeiket, már annál inkább.
Természetesen az alkotók igyekeztek kihangsúlyozni a karakterek közötti intenzív szexuális feszültséget, a cselekményt – főleg az elején – szexjelenetekkel tűzdelve meg. Ez a kettejük kapcsolatának bemutatásában is fontos szerepet játszik amellett, hogy remekül szemlélteti a duó dinamikáját. Lou egy vékonyabb, alacsonyabb, inkább magába forduló, sápadt és visszafogott személyiség, akit Kristen Stewart kiválóan kelt életre. A cselekmény során azonban rájövünk, hogy miért ilyen, és hogy személyisége sokkal összetettebb, amiben jelentős szerepe van a pazar alakításnak. Jackie ezzel szemben
ki van baszva: úgy néz ki, mint egy megelevenedett ógörög márványszobor, amit előszeretettel ki is hangsúlyoz a film.
A női Adonisz (Hippolita?) jó kondiban, de nincs túlgyúrva. Emellett kifejezetten határozott, tudja, hogy mit akar, és utálja az igazságtalanságot. Hirtelenharagú, sőt, erőszakos, és pont emiatt könnyen bele is keveredik olyan dolgokba, amik igen durvák. Jackie fizikai nagysága és személyiségének intenzitása a kameraszögekben is meglátszik, és gyakran, már-már szürreális, emberfeletti nagyságban jelenik meg, ami kiválóan illeszkedik a narratívához.
A Kivérző szerelem cselekménye pedig tele van csavarokkal és fordulatokkal, és bár jelentős része kiszámítható, ettől függetlenül ugyanúgy izgalmas. Van benne Tarantino, Coen tesók, Lynch és rengeteg old-school hardboiled krimi, azonban Glass és társa belerakja saját stílusát is. Remekül egyensúlyoz a fülledt erotika és a dinamikus pörgés mezsgyéjén, és százperces játékideje ellenére meglepően sok mindent besűrít: legyen szó konkrét cselekményekről, karakterépítésről vagy hangulatteremtésről. Tény azonban, hogy az utolsó harmad drasztikusabb fordulatokat vesz, ami
nagy eséllyel megosztja a nézőket afelől, hogy merészen túlpörgette a történéseket vagy elsüllyesztette magát az abszurditás vermében.
Az biztos azonban, hogy lehet a Kivérző szerelmen nevetni. A brutalitás olyannyira jár kéz a kézben a humorral, hogy néha elgondolkoztam azon, hogy igazából a filmről vagy rólunk, nézőkről árul el többet az, hogy egy dialógus közbeni fejlövésen röhögünk popcornnal a kezünkben. A rendezés-írás mellett a mellékszereplők alakítása is közrejátszik. Harris, Franco, Malone és Baryshnikov kiválóak, és jelentősen hozzáadnak az összhatáshoz. Itt is kiemelten fontos, hogy a film tudatosan a nézőben keltett első benyomásra épít, hogy aztán lebontsa és újjáépítse azokat: itt mindenki több annál, mint aminek látszik – és gyakran ördögibb is. Sőt.
A helyszín pedig a keret az egészhez, ugyanis kiválóan festi meg a helyzetek hangulatát. A tikkasztó hőség, a városnak nevezett odú, a „No pain no gain” kaliberű motivációs szövegek a tetanuszgyanús súlyzókkal tarkított teremben olyannyira teremtik meg a helyet ott és akkor, 1989-ben, mint Franco bundesligás sérója, Harris kopaszfoltja körüli hosszú haja vagy Baryshnikov cigitől és ki tudja mitől sárga fogai. A film végére kissé úgy érezhetjük, hogy sehol máshol nem nézhettük volna végig ezt a cselekményt, mint akkor és ott.
És ezért – is – működik a Kivérző szerelem. Meg mert vagányul mesél vagány emberekről dolgokat. Töketlenül tökös – haha –, árad belőle a stílus és a szexualitás, és ismerős archetípusokat és műfaji kliséket pördít meg és állít a feje tetejére. Fináléja talán nem való mindenkinek, de hát
egy neo-noir leszbikus erotikus fekete humoros krimi-thriller hogyan is lenne már való mindenkinek?!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
