Az elmúlt harminc év során jó párszor próbálták tető alá hozni a Beverly Hills-i zsaru negyedik részét, amelyet végül a Netflix szállított le. A végeredmény pedig pontosan olyan lomha “papa-akció” lett, mint amire előzetesen számítani lehetett. A sokadjára visszatérni igyekvő Eddie Murphy viszont ugyanolyan örökmozgó dumagép, mint a ‘80-as években. És ez szórakoztató. Filmkritika.
Miután újra lezúzza szeretett Detroitját, a korosodó, de még mindig elemében lévő Axel Foley ismét Kaliforniába megy, hogy segítsen rég nem látott lányának egy szövevényes gyilkossági ügy felderítésében. Na meg hogy ott is jókora galibát csapjon.
Öreg zsaru nem vén zsaru
Axel Foley, a legendás detroiti hekus elnyűhetetlen, nagydumás, ha kidobják az ajtón, ő visszamászik az ablakon. Ilyen az őt megformáló Eddie Murphy is. Bár a párhuzam kissé sántít, hiszen ő leginkább saját magát dobta ki sokszor. Hiába azonban az elfuserált szerepek, nem lehetett nyugdíjba küldeni. Mindig, amikor már azt hittük volna, hogy leírhatjuk, ő visszatért valami remekkel.
Azt követően, hogy a ‘80-as években bármihez nyúlt, az arannyá vált (48 óra, Szerepcsere, Beverly Hills-i zsaru, Amerikába jöttem), a következő évtizedekben már nem jöttek be a számításai. A mélypont (kezdete) nagyjából akkor jött el, amikor káromkodós, harsány stílusát pisi-kaki-böfi viccekre cserélte (Bölcsek kövére). Ugyanakkor egy-egy irritáló Oviapu, Pluto Nash, vagy éppen Norbit között sikerült életjelet adni magáról. A Showgirlsben nyújtott alakításáért mellékszereplői Oscarra jelölték, legutóbb pedig a rendkívül szókimondó A nevem Dolemite-tal idézte meg egykori sikereit. Ezt követően a nosztalgia felé fordult, és elkészítette az Amerikába jöttem folytatását, amely felemás fogadtatásra lelt a közönség körében. Ám ez nem állította meg abban, hogy idén sor kerüljön másik überklasszikusa, a Beverly Hills-i zsaru évtizedekig produkciós pokolban vergődő, Axel Foley alcímre hallgató negyedik etapjának bemutatására.
A kérdés nem is igazán az volt, hogy lehet-e ugyanolyan energikus, belevaló mozit készíteni, mint az 1984-es eredeti. Mert hát valljuk be, nyilván nem. A dilemma abban állt, hogy egyrészt sikerül-e kiköszörülni a csorbát a borzasztó ‘90-es évekbeli harmadik rész után, hogy méltó módon búcsúztassák a karaktert, na meg hogy Murphy megragadhat-e újra az A-ligában.
A színész-komikust kedvelőknek jó hír: Eddie Murphy megint elemében van!
Csakúgy, mint A nevem Dolemite-ban, itt is sugárzik róla, hogy ezúttal élvezi azt, amit csinál. A legjobb pillanatok határozottan azok, amikor be nem áll a szája (hála a jó égnek, az ízes káromkodásokat sem hanyagolták a készítők), amikor legképtelenebb svindlijeit előadja, és ezekből szerencsére van egy pár a produkcióban. Néha pedig még az idővel is számot vet, amikor megáll a nagy dumálásban, hogy realizálja: talán már egy kissé megöregedett. Persze nem ő lenne Axel Foley, ha utána nem folytatná ugyanolyan elánnal a szövegbírkózást.
Beverly Hillsben nincs új a nap alatt
Nagy kár, hogy minden más, ami nem Eddie Murphy, az túlnyomó többségben “mehh” a filmben.
Az Axel Foley napjaink egyik legdivatosabb mozgóképes trendje, a requel (Sikoly, Star Wars: Az ébredő erő) kellékei mentén szervezi meg magát. Visszatér ugyan minden régi arc, de az akciók nagyjában már az új szereplőgárda (és Murphy levakarhatatlan vigyora) munkálkodik. Egyértelműen előbbiek jártak jobban. Murphyn még nem is annyira, de a többi öregen eléggé látszik, hogy… nos, megöregedtek. Így aztán jó, hogy nem erőltetik annyira őket, de azért mindenki szépen megkapja a maga nosztalgiapillanatát. Apropó nosztalgia:
- felcsendül az elmaradhatatlan, némileg megvariált főtéma, a Shakedown és a The Heat is On,
- a rendőrfőnök megint elküldi melegebb éghajlatra hősünket (kétszer is),
- na meg a Ferrari, illetve a kultikus kaliforniai kapitányság is befigyel,
de az Axel Foley – hála az említett formulának is – még éppenhogy a nosztalgiafacsarás élvezhetőbb, kifinomultabb oldalán helyezkedik el.
Az új szereplőkkel azonban nem bánik túl jól a film. Joseph Gordon-Levitt már dolgozott egy nagyágyú oldalán (egészen pontosan Bruce Willis-szel a Looperben), és noha Murphy oldalán sem vall szégyent, sok karaktert nem adtak figurájának. Hasonló a helyzet a főgonosszal, akit a sablonokon túl elfelejtettek megírni. Mondhatnánk, hogy az előzményekben sem a genyák vitték a prímet, azonban az antagonistát most egy másik retró ikon, Kevin Bacon játssza, aki többet érdemelt volna ennél. Elpazarolt szerep, mint ahogy az egyébként a film érzelmi magját adó problémás apa-lánya kapcsolat is hevenyészett. Nem is beszélve az akciókról, amelyek ugyan soha nem voltak a legfontosabb részei a franchise-nak, de azért korábban kinéztek valahogy. Ezúttal azonban – a film eleji “nagytakarítást” leszámítva – meglehetősen ötlettelenül és lanyhán peregnek le.
Verdikt
Noha a Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley akciófilmnek közepes, Eddie Murphy show-nak – főleg az elmúlt évtizedek borzadály alkotásai után – szemrevaló darab. Csak remélni tudjuk, hogy Murphy lendülete megmarad a jövőben is, és akkor nem a kezünkbe temetett arccal kell végignéznünk színészi pályafutása utolsó éveit.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
