Messze már az idő, amikor a magyar fantasztikum egyet jelentett a nemzetközi – leginkább angol-amerikai – minták kínossággal határos, kritikátlan másolásával. A színtér kitermelte a maga vezéralakjait, akiktől megbízható minőséget várhatunk. Ám időnként a legváratlanabb helyekről is felbukkanhat egy underground gyöngyszem. Fritsi Péter A székkészítője egy ilyen kincset érő találat.
Bizonyos értelemben meglepő, hogy Magyarországon nem nagyobb a horrortermelés. Veres Attila ékesen demonstrálta, hogy a horror (avagy a weird) zsánere kitűnően alkalmas a XXI. századi magyar valóság jellemzésére, sőt, korunk egyetemes emberi problémái is nagyszerűen és érzékletesen kifejezhetők általa. De nem kell megmaradnunk az országhatárok között: Stephen King varázsának egyik összetevője éppen az, hogy metsző és cinikus látleletet nyújt a kisemberek társas dinamikájáról és lelki folyamatairól. A horrorban tehát alsó hangon is megvan az a potenciál, hogy valami érvényeset mondjon rólunk és a társadalmunkról.
És bizony a magyar valóság már sok-sok évtizede remek és kiaknázatlan táptalaj a horror számára.
Ma már jól tudjuk, hogy a rendszerváltás éppenséggel nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket. Jólét és biztonság nincs, demokrácia és kapitalizmus iránti igény soha nem is volt. A piacgazdaságra való átállás sötét oldalát azonban valahogy nem igazán fordította át a horror nyelvére a magyar írói közösség. A milliós munkanélkülivé válás, a gyárak felszámolása vagy privatizálása, a technokrata közömbösség megtapasztalása valószínűleg túl eleven és húsba vágó élmény volt ahhoz, hogy egy, a valóságtól elrugaszkodott zsáner kifejezéskészletével közvetítsék az olvasók számára. Egyszerűbben szólva:
a borzalom kellően hétköznapi és közvetlen volt, semhogy szükség lett volna képzelőerőre a kifejezéséhez.
Természetesen csak idő kérdése volt, hogy valaki éppen a rendszerváltás környékét találja meg egy horrortörténet szettingjének. Fritsi Péter – aki egy kamasztörténet erejéig már szerepelt oldalunkon – a mecseki bányászok rendszerváltás korabeli világát találta meg ahhoz, hogy egy igencsak hátborzongató rémtörténetbe vonja be az olvasót.
A székkészítő főhőse Weisz Kornél, aki egy Komló környéki bányában dolgozik vájárként. Normális, átlagos családi életet él, feleségével, Fruzsinával egészséges a kapcsolatuk, három lányát, Dórit, Alizt és Sárát pedig odaadásig szereti. A vidéki, ipari, posztszocialista idillt a legidősebb lány, Dóri megmagyarázhatatlan kedélyváltozása árnyékolja be. A baljós előjelek egyre sokasodnak, és csakhamar félreérthetetlenül bebizonyosodik, hogy a természetfeletti áll a dolog mögött: boszorkányok, démoni szörnyetegek sejlenek elő az események mögött, amelyek egyre inkább Kornél és családja köré összpontosulnak.
Az első dolog, ami hamar szembeszökő A székkészítőben, hogy mint horror, üt.
A regény egy harmonikus, meghitt családi kirándulás bemutatása után igencsak dinamikusan beleveti az olvasót az események és a rettenet sűrűjébe. Félreértés ne essék, a sokat látott, rutinos horrorolvasót nem fogja kizökkenteni a lelki békéjéből; és olyan tapasztalatra sem kell számítani, mint ami Laki Péter kollégát érhette Jack Ketchum Holt idényét olvasva. Viszont Fritsi leírásai elevenek, fogalmazásmódja pedig tömör, lényegretörő és érzékletes, amitől nyugtalanítóan közel érezzük magunkhoz a sötét barlangokban és a félhomályos, romos házak pincéiben ránk leselkedő, torzult alkatú rémlényeket. Márpedig ilyen rémlényből jut bőven: A székkészítő szörnyei torzak, rothadóak, dögletesek és alattomosak, kiváló horroralapanyagok.
És nem utolsósorban magyarok: Fritsi a magyar néphiedelem bányaszörnyeihez nyúlt inspirációért, amelyekről például a Bestiarium Hungaricumban is olvashatunk. A címben említett szék pedig nem akármilyen szék, hanem egy Luca széke, a magyar néphit egyik közismertebb tárgya. Ezek a választások szervesen illeszkednek a könyv egészébe, ahogy általában a szetting, a karakterek és minden.
Egy nagyon elképzelhető, átélhető magyarországi környezetet kapunk.
Speciel a főhős Weisz Kornél állása a cselekmény idején biztonságban van, nem fenyegeti semmilyen közvetlen veszély, nincs a küszöbön bányabezárás, munkanélküliség, privatizáció, semmi efféle. Az olvasó nem érzi a bőrén a rendszerváltás gazdasági hatását. Ennek ellenére a bányászélet és alapvetően a vidéki lét elég jól kiérződik a regény soraiból.
Az olvasó készséggel és fenntartások nélkül elhiszi a szerzőnek, hogy alaposan kifaggatta édesapját a bányászlét részletkérdéseiről, és egyáltalán azt, hogy a környék szülötte.
És annak ellenére, hogy A székkészítő Pécs vonzáskörzetében játszódik, maga a város nem tűnik fel a regényben; mindvégig megmaradunk a kistelepüléseken, a falvakban, a minden értelemben elszigetelt közegekben. Az elszigetelt vidék pedig nem pusztán helyszín, hanem szimbolikus körítés is a főhős lelki állapotának.
Weisz Kornél személyében egy minden kötődése és jóindulata ellenére magányos karaktert ismerhetünk meg, akinek jellemrajza A székkészítő kifejezetten erős vonásaként értékelhető. Kornél egy tőrőlmetszett, régivonalas férfialak, aki tűzbe tenné a kezét a lányaiért, sőt, idegesítő, de hihető módon „hercegnő”-nek szólítja őket. Ami azt illeti, a regény egyik jelenetében, aminek jelentősége nincs, magához a karakterhez viszont hozzátesz, Kornél fenntartások nélkül bucira ver egy fickót, akinek ölében egy kocsmában megtalálja a húszas évei elején járó legidősebb lányát, Dórit. Az esetnek még következménye sincs (a miszlikbe tört orrtól és a vérpataktól eltekintve), ami egy icipicit fura, de hajlok rá, hogy elhiggyem, egy közönséges kocsmai verekedés az 1990-es évek első felében nem számított különösebb visszhangot kiváltó eseménynek. Viszont ez a jelenet egy ízig-vérig régisulis lányos apát mutat az olvasónak, aki kérdés nélkül a két ökle útján lép kommunikációba bárkivel, aki engedély nélkül az ölébe veszi a hercegnőjét.
Olyan férfialakot láthatunk tehát a főszerepben, aki a saját családjával szemben a végletekig odaadó, és a fizikai agressziótól sem riad vissza a megvédése érdekében.
Az ő integritása, az ő családja hullik darabokra a szemünk láttára, ahogy haladunk előre A székkészítőben. Miközben Kornél nyilvánvalóan szóba áll a családjával és biztosítja őket a támogatásáról, valójában érdemi beszélgetés nem sűrűn történik közöttük. Ez különösen a feleségével, Fruzsival való viszonyára nyomja rá a bélyegét. Bármennyire eszkalálódik a természetfeletti fenyegetése, a főhős nem nyílik meg a családja, különösen a felesége felé. Mintha nem találná a megfelelő csatornákat érzései kifejezésére és a másikkal való összekapcsolódásra. Ilyen szempontból Kornél a férfiszerepben és a férfi viselkedési mintákban megrekedt karakter, s ez a pszichológiai vonása végigkíséri A székkészítő cselekményét. A regény roppant furcsa helyzetet teremt: az olvasó szinte jobban megismeri Kornélt, mint a saját családja. Valósággal beleragadunk Kornél fejébe, miközben a saját családja nem jut el odáig, hogy közelebb kerüljön valódi gondolataihoz. Az első személyű narráció ebben kétségkívül szerepet játszik, de az elbeszéléstechnika megválasztása nem a fő oka az előbb írt olvasói benyomásnak.
Ez a megoldás elvezet ahhoz, hogy kicsit górcső alá vegyük, miként kötődik A székkészítő Stephen King hagyatékához. Fritsi Péter könyve saját jogán jó regény, amit fenntartások nélkül lehet ajánlani a horror kedvelőinek. Néhány King-áthallás azonban eltéveszthetetlen, és ezekről érdemes beszélni annak okán, hogy
ha Stephen Kinget csíped, akkor A székkészítővel nem foghatsz mellé.
Általánosságban a lélektani elemek fontossága jellegzetes kingi elem. A székkészítő messze nem mozgat annyi karaktert, mint egy King-regény, azonban a lélektan ugyanolyan hangsúlyos nála, mint King írásaiban. A természetfeletti rettenet nem egyszerűen egy csúnya, gonosz valami, amit le kell győzni; a vele való küzdelmet Kornél érzékletesen körbejárt belső folyamatai is meghatározzák.
Stephen King a munkásságán keresztül is „szerepel” A székkészítőben: a középső lány, Aliz az író Állattemető című regényét olvassa. Ez a mozzanat szinte biztosan több egyszerű dekorelemnél. A regény korai szakaszában Kornél találkozik egy bányaszellemmel, aki jólelkűségéért titokzatos figyelmeztetést közöl vele. Nehéz nem észrevenni a párhuzamot az Állattemető egyik emlékezetes jelenetével, amikor Louis Creedet egy halott ember szelleme akkor még érthetetlen módon figyelmezteti az állattemető veszélyeire. Emellett A székkészítőnek és az Állattemetőnek egyaránt fontos témája a család elvesztése, illetve az, milyen árat követel, hogy visszakapjuk a szeretteinket. A témakidolgozás módja sok ponton különbözik, a hasonlóság mégis eltéveszthetetlen, és A székkészítő zárása hasonlóan baljós, mint az Állattemetőé.
És ha már Stephen King, érdemes megemlíteni egy markáns különbséget. King munkásságának viszonylag hamar védjegyévé kezdett válni a túlírtság, ami őnála valamilyen furcsa módon mindig megmaradt az élvezhetőség határain innen; nyelvezetének közvetlensége mindig gondoskodott róla, hogy ne érezzük elviselhetetlen tehertételnek, ha kicsit bő lére eresztette mondanivalóját. Nos, Fritsinél ennek nyoma sincs:
A székkészítő nyelvezete fegyelmezett, gazdaságos, visszafogott.
Fritsi kifejezetten a fontos információk közlésére szorítkozik; takarékos mondatszövése remekül érzékelteti a keménykötésű, fölöslegesen nem locsogó melós gyakorlatias, földhözragadt gondolkodásmódját, és egy huncut betűvel sem köt többet az olvasó orrára annál, ami feltétlenül szükséges a történet megértéséhez és követéséhez.
Mindazonáltal két dolog mellett nem lehet szó nélkül elmenni A székkészítő kapcsán. Az egyik – ez a fontosabb – az, hogy időnként nehéz összerakni, mivel is áll szemben pontosan Kornél. Nem teljesen világos, hány szörnnyel áll szemben, és ezeknek mi a viszonya egymáshoz, illetve mi az indítékuk, ez pedig még egy természetfeletti horrorregényhez képest is sejtelmessé teszi a történetet. Ki az a szörny, akivel egy ponton alkudozni kezd a föld gyomrában? Kik azok, akikkel ténylegesen találkozik, és kik azok, akik esetleg a háttérbe húzódva mozgatják az eseményeket? E kérdések kibogozása erős koncentrációt igényel. A másik kifogás ennél kevésbé fajsúlyos: némileg alaposabb szerkesztői munkát igényelt volna a könyv, mert akadnak benne elírások. Nem sok és nem zavaró, de azért szembeötlő.
Verdikt
Fritsi Péter A székkészítője ízig-vérig magyar horrortörténet hiteles tájleírással, hiteles főszereplővel, a saját nemzeti kultúránkba beágyazott félelemforrással, és nem utolsósorban egy jó és borzongató sztorival. Stephen King kedvelői aligha nyúlhatnak mellé vele, de más horrorkedvelőknek is jó szívvel ajánlható, mert néhány következetlenség és pár elírás ellenére összességében élvezetes és a maga komor módján hangulatos írás.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
