A Pixar és a Disney bár egy cég alá tartoznak, a COVID-világjárvány óta mintha egyik stúdió sem tudott volna olyan emlékezetes, ötletes és szívhez szóló animációs filmmel előrukkolni, amiért a nagy közönség is rajongott volna. A mai franchise-irányította filmiparban nem az eredetiség érzését erősítik az olyan hírek, hogy valaminek érkezik a folytatása. Ám a Pixar esetében eddig mindig (kivétel erősíti a szabályt) lehetett arra számítani, hogy a második részt olyan jó, mint az első. Szerencsére az Agymanók 2. sem lett az a Pixar mese, amire ez ne lenne igaz. Kritika.
Az Agymanók 2 ott veszi fel a 2015-ös animációs film fonalát, amikor megjelent a “pubertáskor” gomb. Riley immár 13 éves és változik a teste és a személyisége, ami a Fejhadiszállás érzéseit is alaposan felforgatja. Derű, Bánat, Undor, Majré és Harag otthonát kényszerrenoválás alá helyezik, és négy új érzelem is beköltözik: Feszkó, Irigység, Uncsi és Ciki.
Riley új kihívásai, mint bekerülni a menő hokicsapatba vagy szembenézni barátai lehetséges elvesztésével olyan érzelemmenedzsmentet igényel, amire első ránézésre csak Feszkó képes.
Az Agymanók új rendezője, Kelsey Mann (akinek nem mellesleg ez az rendezői debütálása) profi módon viszi végig Meg LeFauve és Dave Holstein forgatókönyvéből írt folytatást. Bár a cselekmény sokszor megidézi az előző részt, sőt korábban bejárt helyszínekre is bevisz (mint például a Fantáziaország, Gúnykanyon), bőven újszerűnek érződik a második film. Mannék tudatosan és kreatívan bontják ki a már megpedzett kamaszkor témát: új koncepcióként megjelenik az Agymanók világában a Személyiség, amely Riley önmagáról kialakított megállapításaiból és morális meggyőződéseiből épül fel – minthogy “jó ember vagyok” vagy “segítek a barátaimnak”.
A sztori konfliktusa, majd ennek következménye, hogy Derűék – ismét – elvesznek az agyban pedig arra is jó apropó, hogy Mannék megmutassák, mennyi potenciál rejlik még az Agymanókban. Olyan, az első film kreativitását idéző ábrázolásokat láthatunk, mint egy svájci bankot idéző Titokbank, ahol a legsötétebb, soha ki nem derülő titkok rejlenek. Vagy az elrejtett belezúgások, kiskori idegesítő rajzfilmek – az Agymanók 2. a humorát leginkább utóbbiban mutatja meg. Ugyanis számos kézi rajzos geget építenek be úgy az amúgy gyönyörű 3D-s látvány világba, ami a stíluskülönbség okán sem érződik idegen testnek, és jópofa kikacsintás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A belső világ tágítása mellett még az új és régi érzelmek közötti hasonlóságok és különbözőségek is felvezetnek lehetséges utakat, összecsiszolódásokat, ami következő lépése lehet a felnőtté válásnak. Rileyval együtt ugyanis annak érzései is komolyodnak, saját fejlődési utat járnak be. Harag például megtanulja kezelni a dühöt, Bánat kezd önbizalmat szerezni és Derű is kevésbé hajlik a toxikus pozitivitás felé. A vezérérzelem útját, a változásai ellenére mégis mintha visszavetnék az alkotók az előző filmbe, ahol nem látta be saját hibáit – ez pedig Derű és Feszkó kapcsolatában nyilvánul meg leginkább.
A teljesítménykényszert és a stresszt magában hasznosító új agymanó van annyira hasonló figura, mind vezéregyéniségében, mind teljesítménykényszerében, hogy Derűvel közösen bejárjanak egy izgalmas fejlődési ívet, ám Mannék inkább külön útra terelik őket. A szereplők összecsiszolódása, és a közös problémájuk feloldása bár megsínyli ezt a megoldást, az Agymanók 2 lényegi, inkább felnőttekhez szóló mondanivalója pont ebből adódik.
Feszkó színre lépése a teljesítményt és megfelelési kényszert állítja középpontba, amely a kizsigerelő munkahelyek és a közösségi médián közvetített tökéletesség miatt leginkább a nagyobbaknak lesz húsbavágó üzenet.
Ahogyan az első rész Derűjében, úgy a borzas érzelmet is a jó szándék vezérli, azaz azt szeretné, hogy Riley minden akadályt ügyesen vegyen és ne kelljen tartania a jövőben a kudarctól, és valósuljanak meg az álmai. Azonban Feszkónak a nehezebb úton kell megtanulnia, hogy a teljesítményhez nem elég a munka és a célorientáltság, hanem fel kell tudni mérni sok más faktort is, még a negatívat is. Ugyanis ebben magára marad Feszkó, amit némileg érdekesen árnyalhatott volna Derű, ezzel bejárva egy az első filmbeli, Bánattal közös utat. De a mondanivalóból semmit nem vesz le az, hogy az új agymanó egyedül nézett ezzel szembe.
A cselekmény szempontjából annyiból érthető a két karakter két külön szálra bontása, hogy a korábbi főszereplők ezzel kaptak ismét egy Riley megmentése-küldetés, amely erősítette a már amúgy is szuperül működő csapatot. Viszont Derűt mint főszereplőt nem görgeti tovább a fejlődésben, sőt olyan érzésünk lehet, mintha ugyanazt kellene megtanulnia, mint az Agymanókban: vezetőként hogyan lássa be saját hibáit és tanulja meg más szemszögét, majd ezt jól kezelni. Ráadásul úgy, hogy keveset érintkezik azzal, akivel konfliktusa van.
Derű kissé sete-suta szála miatt több kérdést és megoldást a lógva hagy az Agymanók 2. Nehezen érthetővé teszi például azt, hogyan fogják jobban tudni az érzések, hogy mire is van igazán Rileynek szüksége. De az új karakterek első filmbeli összeszokását is egy gyors huszárvágssal oldja meg az új film. Pedig színes, szórakoztató szereplőgárdát kapunk az új érzelmekkel, kezdve az unott, francia akcentusú Uncsival egészen a cuki Cikiig vagy a hiperaktív Irigységgel.
Az apróbb következetlenségektől eltekintve az Agymanók 2. egyszerre lett a Pixar stúdió renoméjához hű, mély mondanivalójú mese és kiváló folytatása egy majd 10 éves történetnek. Minden benne van, amit szerettünk az elsőben, amit kreatívan és okosan tud tovább léptetni a nagyobb korba.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
