A majmok bolygója: A birodalom kritika – A tervezett trilógia elérheti még a (lomb)koronát

Meglepőnek tűnhet, de A majmok bolygója franchise – amiben intelligens majmok uralkodnak a primitív emberiség felett – a legrégebb óta futó sci-fi filmsorozat. Az egyedi koncepción keresztül az eredeti mű és a későbbi filmek olyan aktuális témákat dolgozhattak fel, mint a rasszizmus, a környezetvédelem, az állatvédelem, a kontrollálatlan kísérletek vagy az emberiség fejlődéséből fakadó elkerülhetetlen megsemmisülés. Pierre Boulle francia író 1963-as regényét jelentősebb változtatásokkal adaptálták filmmé 1968-ban az amerikaiak, ami óriási siker lett és a mai napig érezteti hatását más alkotásokon – nem beszélve ikonikus, a könyvtől eltérő fináléjáról. Az elkövetkező években négy, kevésbé elismert, de anyagilag jövedelmező folytatás követte, született élőszereplős és animációs televíziós sorozat is belőle, plusz rengeteg egyéb merch. 2001-ben Tim Burton készített egy remake-et, ami vegyes fogadtatásban részesült. Tíz évet kellett várni arra, hogy A majmok bolygója ismét igazán releváns lehessen egy reboot trilógia formájában, amely az eredeti film előzményeként szolgált. A filmek főhőse Cézár (Andy Serkis) volt, aki más csimpánzokkal együtt intelligenssé válik, majd próbálja megvédeni társait az emberek veszélyétől. A trió két zárófilmjét az a Matt Reeves rendezte, aki a 2022-es Batmant is, és vizualitás és történetmesélésszempontjából is elképesztően ambiciózus moziélményt jelentettek. A majmokhoz visszatért a kereskedelmi és a szakmai siker, a széria pedig ismét egy olyan büszke jelennek nézhetett elébe, ami méltó nagy múltjához. Miután a Disney 2019-ben felvásárolta a 20th Century Foxt, bejelentette, hogy készülnek újabb részek, merítve Cézár történetéből, de egy távolabbi jövőben folytatva a majmok és a megmaradt emberek történetét: ennek gyümölcse a frissen megjelent A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes). 

A történet 300 évvel A majmok bolygója: Háború (War for the Planet of the Apes) után játszódik, főhőse pedig Noa (Owen Teague), egy fiatal csimpánz, aki egy békés solymász klán ifjú tagja. Noa és törzse felnőtté válási rituáléként tojásokat szerez, hogy majd kötelék alakulhasson ki a fiókákkal. A fiatal majom azonban összetűzésbe keveredik egy emberrel (Freya Allen), és eltörik a tojása. Amikor elindul, hogy újat szerezzen, megtámadja őket egy háborúzó törzs, akik Proximus (Kevin Duran) király parancsára elpusztítják faluját, meggyilkolják apját és elviszik társait. Noa elhatározza, hogy kiszabadítja a többieket, útközben pedig az ember mellett Raka (Peter Macon), egy Cézár tanait követő orángután is hozzácsapódik. A történet a trió útját dolgozza fel, körbejárva, hogy milyen lett a világ három évszázaddal később,

Wes Ball rendező (Az útvesztő-trilógia) és Josh Friedman forgatókönyvíró (Világok harca, Fekete Dália) igyekezett friss perspektívából megközelíteni ezt az izgalmas világot, ami részben sikerült, részben pedig nem. A sztori ugyan merít mind az eredetiből, mind Cézár sagájából, de közben egyedi gondolatokkal és kérdésekkel tölti meg. Noa és klánja izolálva él, és sem az „ember” szót nem ismeri (ők „visszhangnak” nevezik őket), sem Cézárról nem hallott. Faluján túl pedig más törvények uralkodnak: Proximus és királysága Cézár nevében hódít és tör be más törzseket, míg Raka Cézár eredeti tanait hirdeti, mint a békés együttélés, az empátia és a majmok összetartásának fontossága. Cézár eredeti, emberi otthonának ablaka szimbólummá nőtte ki magát, nevében pedig atrocitásokat is követnek el – ami egy erős párhuzam az emberi vallási és politikai mozgalmakkal.

A majmok bolygója: A birodalom egyik központi kérdése az, hogy az emberiség és a majmok élhetnek-e békésen egymás mellett. Továbbgondolva ezt egy nyomasztó kritikája az emberi létnek és valóságnak, illetve az intelligens fajok elkerülhetetlen sorsának. Ma is több ország háborúban áll egymással, és látszólag nincs kiút: eredendő összeférhetetlenségre hivatkoznak az elnyomók, míg az elnyomottak túlélésükért küzdenek, és egymás elpusztítása garantálná a túlélést. Azonban „fajon belül” is zajlanak a konfliktusok, ami sajnos szintén ismerős, ha nemzetekre, polgárháborúkra gondolunk. Ha nem is annyira nüanszoltan, mint az előző epizódokban, de A majmok bolygója: A birodalom fogyaszthatóan boncolja ezeket a témákat.

Kifejezetten jó a színészi játék is, emiatt is izgalmas végignézni Noa karakterfejlődését, aki egy játékos falusi kölyökből egy új sors útjára lép, amely „megembereli” (megmajmolja?). Elkötelezett a törzse iránt, de nyitott a világra és arra, hogy mi az, amiről egyáltalán nem tudott. Raka pedig egy szeretnivaló, szerzetesszerű bölcs társ, aki nemcsak lexikális tudást, de tanokat, értékeket ad át a fiatal hősnek. Ugyan néha ez tompán zajlik, megvannak azért a szép pillanatai. Proximus megalomániája és erőszakossága is rejt igazságokat a társadalmak működéséről és az erőszak elkerülhetetlenségéről, és kár, hogy a „nagy gonosz” viszonylag keveset szerepel. Gyengébbek azonban az emberi szereplők, akik ugyan a sztori szerves részei, a karakterépítésük – ironikusan – alulmarad,

Ez egyébként talán A majmok bolygója: A birodalom legnagyobb problémája: érezni, ez valaminek az első része. Emiatt több témát nem akar vagy nem tud kibontani megfelelően, és nem süt el vagány ötleteket azért, hogy építhessen a potenciális folytatásokra. Cézár történetei önmagukban is megállták a helyüket, teret hagyva az új epizódoknak – ez itt nem valósul meg. Kicsit olyan érzésem volt, hogy beáldoztak valamennyit a minőségből azért, hogy majd valami ütősebb jöhessen később. Az eredmény pedig ígyis egy szórakoztató, klasszikus „hős útja” film részben mély gondolatokkal, de gyakran sablonos narratív megoldásokkal. Ha rangsorolnom kellene, akkor valahol egy szintre raknám Cézár első fejezetével, A majmok bolygója: Lázadással (Rise of the Planet of the Apes), bár szerintem az valamennyivel jobb. A potenciál azonban itt is megvan, hogy új szintre emelje a majmok és emberek konfliktusát, és görbe tükröt állítson nekünk arról, hogy milyen szerepet is töltünk be jelenleg a Földön, mit művelünk nemcsak az állatokkal, hanem egymással, és hogy hova tartunk az emberiség ciklikus sorsában.

A majmok bolygója: A birodalom másik jelentősebb gondja túlzottan hosszú játékideje. A lassabb és gyorsabb szekvenciák váltakozása szuper ütemet adhatna a filmnek, de sokszor azt érezni, hogy üres időkitöltés zajlik. Míg tele van igazán szép, „emberi” (majomi?) pillanatokkal, elnyújtott jellege elveszi az élét. Maga a történet – kiszámíthatósága miatt is – jól követhető, a karakterek motivációi érthetőek és megalapozottak, de a fináléhoz vezető út túl hosszú.

Wes Ball rendező azonban fantasztikus látványvilágot építtetett eköré. A majmok ismét kiválóak, ami természetesen a színészi játékok pazarságának is köszönhető. Mimikájuk és tekintetük hiteles, mozgásuk egyszerre állatias, de egyre szofisztikáltabb – érezni az évszázados evolúciót. A tájak is bámulatosak, és nagytotálban láthatjuk az emberi civilizáció romjait, gyakran kiváló megvilágításban. Noa törzse nagyfeszültségű rácsos acéltornyokra építette települését, miközben a közeli város romjait visszavette a természet. Az úton egy reptérben nézik érdeklődve, hogy egykor gondolkodó, civilizált emberek élhettek itt, míg a háttérben egy repülőgép roncsa terül szét. Proximus „birodalmát” egy rozsdás hajóroncs köré szervezte, és innen indulnak portyázni az emberszabásúak.

és bár az akciójelenetek felváltva lehengerlőek és összekutyultak, remek élményben lesz részünk.

 A majmok bolygója: A birodalom egy döcögős, de összességében szép, izgalmas új kezdet, ami nagy eséllyel bejön majd a széria rajongóinak. A szuper képi világ és a remek alakítások ellensúlyozzák a túlnyújtott játékidőt és azt, hogy nem mer mindent elsütni. Érdekes új koncepciókat vezet be és fontos témákat boncolgat, miközben lefekteti új konfliktusok és kérdések alapjait – így remélhetőleg nem kell sokat várni majd a következő részre. A majmok bolygója közel tíz év után ismét elindult a magasba – kérdés, hogy eléri-e a koronát.