Abraham Lincoln meggyilkolása a történelem egyik legismertebb eseménye, és ahogy az elnök életét, úgy ezt a tragikus eseményt is többször feldolgozták már. Hogyha már egy ilyen sokszor körüljárt témához nyúlnak hozzá, az újabb adaptáció létjogosultságát az igazolja, ha igazán ütős tud lenni. Az Apple új politikai thrillere, a Manhunt pedig nagyon is ilyen. Kritika.
Amikor négy évnyi véres küzdelem után a Konföderáció hadserege hivatalosan megadta magát, papíron véget ért az amerikai polgárháború. Ez azonban nem jelentette azt, hogy egyik napról a másikra bekövetkezett volna a béke, feloldva minden konfliktust. A háború kimenetelét és Lincoln elnök (Hamish Linklater) jövőre vonatkozó terveit ugyanis nem tudta mindenki elfogadni. A legyőzött déli államok ügyének egyik elkötelezett híve egy közismert színész, John Wilkes Booth (Anthony Boyle) is, aki pár nappal a konföderációs sereg kapitulációja után egy színházi előadás közben lelőtte az elnököt. Booth elmenekült a helyszínről, és ezzel kezdetét vette egy hajtóvadászat, Edwin Stanton hadügyminiszter (Tobias Menzies) felügyelete alatt. Az utána való nyomozás pedig egy összeesküvés jeleit tárja fel.
A Manhunt sorozat legnagyobb erénye, hogy el lett találva benne a szórakoztatás és informálás, azaz a drámai történetmesélésnek és az események történelmi kontextusba helyezésének aránya.
Ez pedig már csak a széria rövidsége miatt is hatalmas teljesítmény. Szerencsére a készítők jól ráéreztek arra, hogy a történelmi helyzet felvázolására, és az események közvetlen előzményeinek bemutatására is bőven elég egy-két rövid jelenet, vagy elejtett megjegyzés. Ráadásul a legtöbb esetben sikerül úgy megoldani, hogy ne legyen erőltetett, szájbarágós. Így például sokszor egyszerűen táviratok formájában, a szereplőkkel együtt értesülünk a történésekről, a háborús pusztítást pedig a lerombolt Richmond képével, illetve egy-két, sebesült és halott katonákat mutató jelenettel érzékeltetik. Vannak azért kissé didaktikusabb részek is, de szerencsére csak kevés – ilyen mondjuk az, amikor egy ártatlanul megvádolt fekete fiatalt meglőnek. Ami pedig a történelmi hitelesség kérdését illeti, a tekintetben jól teljesít a Manhunt: egyes részletek esetében ugyan éltek az alkotói szabadsággal, de összességében nincs elferdítve a valóság, korrekten ábrázolják az eseményeket.
Politikai thrillerként remekül működik a széria, amely remekül érzékelteti, milyen nehézségekbe ütközött Stanton és csapata, akik nemcsak a merénylőt akarták elfogni, de az összeesküvést is szerették volna bizonyítani.
Ez a megközelítés azért szerencsés, mert nyilván a megoldás felfedésével nem tudna meglepetést okozni a sorozat, az viszont nagyon hatásos, ahogy bemutatja, miként menti át hatalmát az új rendbe a Konföderáció elitje. Kifejezetten ijesztő azt látni, hogy számukra mintha minden ugyanúgy menne tovább, és ettől a Manhunt elég nyomasztó hangulatot kap. Másrészt pedig emiatt a mondanivaló is kortalanná válik, hiszen az „egyenlők közt is egyenlőbbek”, a törvény felett állók kérdése máig aktuális téma. Így a széria különösebb erőlködés nélkül tud friss lenni, és egyáltalán nem kelti olyan érzést a nézőben, mintha egy jelenkori problémát jelenítene meg múltbeli külsőségekkel, anakronisztikus módon.
De a Manhunt nemcsak az érdekes összeesküvős sztorija okán izgalmas, hanem a központi szereplői miatt is, akik mindketten igazi hús-vér figurák – annak ellenére is, hogy ábrázolásukon érezhető az utólagos, történelmi értékítélet.
Booth teljesen ellenszenves emberként jelenik meg, gyakorlatilag nincs egyetlen szimpatikus megnyilvánulása se. Ugyanakkor nem valamilyen velejéig romlott, őrült gonosztevőnek állítják be, inkább egy bizonyos szempontból szánni való, az általa támogatott ügyben és saját magában egyaránt fanatikusan hívő személyként. Vele szemben Stanton egyértelműen az igazság hajthatatlan bajnokaként jelenik meg, de azért egyáltalán nem egy feddhetetlen hősnek láttatják. A jól megírt karakterekhez pedig kiváló színészeket találtak: Boyle brillírozik a történelmi nagyságra áhítozó, elvakult konföderációpárti Booth szerepében, míg Menzies a kisujjából rázza ki a heves idealizmusa ellenére is sztoikus Stanton szerepét.
Mindehhez jön a remek képi megvalósítás, a hatásos zene, és egy kivételesen jó intró az epizódok elején. Ezeket is figyelembe véve a Manhunt az utóbbi évek egyik legjobb, szinte hibátlan történelmi sorozata.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
