Az ausztrál Trópusi viharként pozícionált Fogság kedvére tehet mindazoknak, akiknek hiányzik a túltolt prosztó humor a sorozatokból és filmekből. Részben tényleg hasonlít az összehasonlítási alapként szolgáló Ben Stiller filmre, de még Kevin Smith munkássága is ott lapul a hatásai között. A széria színvonala azonban már messzebb esik tőlük, és sajnálatos módon hagyja ellaposodni az amúgy jó érzékkel bedobott témáit. Spoilermentes kritika.
A börtön ablakába
A Fogság központi történetszála nem túl bonyolult. Adott egy szedett-vedett ausztrál katonai alakulat, akiket egy külhonba került, bizalmas fájl megsemmisítésével bíznak meg. Az akció vezetőjének kinevezett Rowdy Gaines (Ben O’Toole), miután maga köré gyűjtötte a szakaszát, sikeresen el is bukja a küldetést. A fájlt ugyan törlik a fiktív Behati-Prinsloo-t vezető hercegnő mobiljáról, ám rövidesen az országban dúló polgárháború szabadságharcos frakciójának hadifogságába kerülnek.
Pusztán azért, mert a harcosok azt hiszik, hogy az angolul beszélő katonák valójában amerikaiak, és busás váltságdíjat követelnek értük. Azonban bonyolódik a helyzet, amikor az ausztrálok segítségére siető valódi amerikai osztagot is fogságba ejtik. A rabok a szabadulást viszont nem a további küzdelemben, hanem a drámai túszvideókban látják. Melyeket persze ki-ki a saját céljai elérésében is felhasználna.
Soha nem süt be a nap
Akinek már nagyon hiányzott a filmekből és sorozatokból a mérsékelten pc, altesti poénokban bővelkedő alpári humor, az jó helyen keresgél, ha a Fogság felé kacsintgat. A sorozatot gyakran emlegetik a Trópusi vihar ausztrál megfelelőjeként, de ez a jellemzés csak részben állja meg a helyét. A buja növényzettel rendelkező, dzsungel-környezetben játszódó sztori annyiban tényleg hasonlít Ben Stiller méltán körülrajongott filmjére, hogy
fittyet hány a társadalmi elvárásokra, és harsány poénokkal száll bele a közízlésbe.
Persze az elkészülte óta eltelt időben számos támadás érte a Trópusi vihart is, és a támadói mellett ugyanúgy akadnak védelmezői is. Például a film elkészítésében résztvevők, akik szerint sem volt ártó szándékú a film, viszont a humor és vele együtt a vígjáték egy meglehetősen érzékeny műfajjá vált. Nehéz helyzetben van így a Fogság is, ami lényegében a Trópusi vihar egy sajátosan kortárs módon kicsavart, és Kevin Smith, valamint a régebbi rajzfilmek humorával kevert poénáradatot zúdít a nézőjére. De nem idegen tőle az önirónia, a bunkó humor, vagy a dráma sem. Utóbbi hatását viszont pont az előbbiek tompítják.
Rabul ejtett szereplők
A Fogság Ausztrália egyik kifejezetten nagy, nemzetközi piacra szánt sorozata is lehetne. Számos világszerte ismert sztár feltűnik benne, köztük Susan Sarandon, Matthew Fox és Sean Penn is. Utóbbi kapja a legtöbb, és leginkább hálátlan, de egyben legmetább szerepet. Míg Sarandon röpke cameója nem sokat ad hozzá a sorozat egészéhez, Fox karaktere már jelentősebb erővel bír. Ugyan a karakterébe kódolt kliséktől (harcedzett, látványosan rágózó amcsi katona) nemigen távolodik el, de jelenléte, és a Losthoz fűződő alakítása érdekes bájjal színesíti az összképet. Egyáltalán nem veszi komolyan magát, és jól is áll neki. Mint ahogy az imént emlegetett Penn sem a komoly oldalát hozzá. Sőt, a metaságot jelentő részvétele furcsa szimbiózisban van a Trópusi vihar egyik sokat idézett, szállóigévé vált mondatával, aminek éppen ő az elszenvedő alanya.
“Sose szabad fullba nyomni a kretént” – hangzik az amúgy ausztrál színészt alakító Robert Downey Jr. karakterének szájából, Sean Penn Nevem Samben nyújtott teljesítményét negatív példaként hozva. A Fogság Sean Pennje azonban mintha direkt ellene menne a neki célzott “sértésnek”: igen, itt tudatosan fullban nyomja a kretént. Ez egyfelől jelezheti a színész magabiztosságát, és azt a fajta öniróniát, amit például Tom Cruise is tanúsított a Trópusi vihar esetében. Ugyanakkor Penn koránt sem annyira fontos szereplője a sorozatnak, hogy ne lehetne akár teljesen ki is írni az epizódokból.
Jelenléte nem mutat túl egy többszörösen jól elhelyezett poénon, aminek megformálásában valószínűleg ő is jól szórakozott.
A történet viszont nélküle is jól működik, pedig önkritikája a valós életben vállalt társadalmi- és művészi munkájával is összefügg. Tehát egyszerre fájó, hogy nem lett a szerepnek súlyosabb jelenléte, és egyszerre üdítő, hogy ennyire bohóckodásba megy át. De pontosan ugyanez a tónusbeli ellentmondás nyomja rá a bélyegét a sorozat egészére is.
Nevettetek is meg nem is
A Fogság egyik nagy önellentmondása, hogy a kezdeti, egyértelműen az abszurd humor irányába mutató vonalon túl próbál felvillantani egy mélységesen emberi és drámai szálat. A sorozat egyik központi témája ugyanis a figyelemgazdaság, azon belül is az emberek együttérzését szemérmetlenül kihasználó szimpátiavadászat. Az egyik szereplő saját személyes sikerének felépítésében számít a túszvideók nézettségére, egy másik pedig a beteg kislányának gyógyítására szánt pénzmennyiség begyűjtésében. Persze a széria többi szereplője is ilyen-olyan módon szeretné felhasználni saját előrejutásában a kétes hírnevet, de az említett két példa közti kontraszt jól jellemzi a Fogságban rejlő ellentmondást.
A kislány drámája közel sem tud olyan jól érvényesülni és hitelessé válni, mint a már kezdetben arcba tolt péniszpoénok és seggviccek.
Ami szomorú látlelete is a sorozatnak, és kicsit sem tűnik ízlésesnek. Kár érte, ugyanis jobb pillanataiban a Fogság tényleg egyszerre idézi Kevin Smith tolakodóbb oldalát és a paródiafilmek (pl. Csupasz pisztoly, Horrorra akadva) klasszikusabb stílusát. Ennek jó példája Travis Fimmel szuperkatona karaktere, aki konkrétan egy rajzfilmfigurát alakít, egy nevetségesbe hajló táncjelenettel lezárva. Ha ezt az ötletet nem a Bolondos dallamokból szalajtották, akkor nem tudni, honnan. De a sorozat közben a jó érzékkel beemelt közösségimédia-jelenlét kritikájával sem tud mit kezdeni, és a tömegkommunikáció társadalomra gyakorolt hatásával való foglalkozást is elbagatellizálja. Már ha egyáltalán célja volt ezekkel a témákkal foglalkozni. A jelekből ítélve bizony ott voltak a mélyebbre hatoló tematikus csírák is, de nem igazán szökkentek szárba.
Verdikt
A Fogság megtekintése elsősorban azoknak fog igazán örömet okozni, akik már nagyon vágynak egy igazán tahó, altesti és alpári humorra építő sorozatra. Számos önkritikai él felfedezhető benne, de a beemelt témáit nem igazán járja körbe, vagy illeti gúnyosan. Így hiába a látszólag pc ellenes hozzáállás, a rövidke játékidő is jelenthet csalódást. Mint ahogy az erőszakosan felvillantott genitáliák is kilógnak a történet szövetéből. De egy bűnös érzésekkel teli nevetés- és vigyorgásmaratonnak még így is bejárja.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
