Amélie a zöldségesnél válogatva belefúrja a kezét egy zsák lencsébe. Marilyn Monroe egy szellőzőrács felett elsétálva próbálja szoknyáját visszalapogatni, mert fellebbentette a metró alulról felszínre törő szele. Egy szűk, párás hongkongi sikátorban Su egy éthordónyi tésztával lépked kecsesen hosszú lábain. Az ezekhez hasonlóan érzéki jeleneteket – mint a fémbe a savak – minden filmkedvelő belemarta az elméjébe és mindenkinek van egy saját, nagyon személyes listája a filmszínházakban vagy manapság inkább a streamingszolgáltatók előtt ülve szerzett vizuális benyomásokból. Az 52 érzéki film – Az absztrakciótól az erotikáig című tanulmánykötetet vettük szemügyre, amely az 1924-es Diagonális szimfóniától mustrálta végig a filmtörténet általa legérzékibbnek tartott alkotásait.
Lichter Péter, filmrendező, a Prizma Folyóirat szerkesztője és a filmtudomány doktora az 52 hátborzongató film és az 52 kultfilm után összeválogatott nekünk 52 érzéki filmet. “A célom az volt,” írja az előszóban,
hogy a lehető legszínesebb, legeklektikusabb válogatáson keresztül mutassam be a mozgóképi érzékiség árnyalatait, arra inspirálva az olvasót, hogy a könyv elolvasása után más szemmel menjen moziba és próbálja meg ne csak a szemével (és az agyával), hanem a testével is nézni a filmeket.
A lista tehát szubjektív és koránt sem teljeskörű. Helyet kapott rajta jó néhány klasszikus mellett – Szédülés (Hitchkock), Tágra zárt szemek (Kubrick), Drakula (Coppola), Fekete hattyú (Aronofsky) -, egy-két ritkaság is, amit csak az igazán vájtfülűek ismernek, mint amilyen a Ménilmontant (Kirsanoff), vagy a 12/66 Cosinus Alpha (Kren), a közelmúlt sikerfilmei közül pedig a Minden, mindenhol, mindenkor és a Babylon kerültek fel Lichter listájára.
A legtöbb ember az érzékiség szó alatt a szexuálisan izgató tartalmakra gondol, a kötet szerzője által összeválogatott lista azonban nem kizárólag az erotikus légkörű filmekre korlátozódik. Bár ez is egy szempont volt a könyvben bemutatott filmek összeválogatásánál, bőven találunk olyan tételeket is a listán, melyek egy város, vagy hangulat plasztikus, mind az öt érzékünket felkorbácsoló ábrázolása miatt érdemelték ki az érzéki jelzőt. Ilyen például a Lidérces órák (Scorsese) vagy a Szerelemre hangolva (Vóng Ká-vaj).
Ne feledkezzünk meg a testhorror műfaj érzékiségéről sem, melynek kimagasló tehetségű képviselője a kötetbe is beválogatott Fekete hattyú rendezője, Aronofsky is, akinek a filmművészete sem csak a vizuális érzékeinkre hat iszonytató és sokszor gyomorforgató látványvilágával (Rekviem egy álomért, A pankrátor, anyám!).
Lichter nem csupán felsorolja az általa válogatott filmek érzéki vonatkozásait, de sok érdekességgel szórakoztatja az olvasót a film készítőiről.
Különösen élveztem a Vong Ká-vaj operatőréről, Christopher Doyle-ról szóló részt, amiben megtudtam, hogy a férfit mennyire hidegen hagyta a filmtechnika, és teljesen ösztönös úton jutott el a Szerelemre hangolva intim és érzékeket gyönyörködtető képi világának megvalósításához. Ebben nagy szerepe volt a hongkongi filmgyártás társadalmában uralkodó lapos hierarchiának, ami az operatőr számára az európai szokásokhoz képest jóval nagyobb szabadságot biztosított.
Egyes esszék formája is nagyon szórakoztatóvá teszi az olvasást. A cikkünk címében említett Elemi ösztönről szóló rész keretét a szerző egy taxis élménye adja. A filmesztéta enyhén kattant, Verhoeven-őrült sofőrje a rendező érdemeit a következőképpen összegezte:
Az ‘égimeszelő holland’ az egyetlen rendező, aki képes volt az emberi testnedvekből megfesteni a kiábrándult, kiégett nyugati társadalom monumentális freskóját.
Lichter viszont Sharon Stone-t azonosítja a film sikerének szinte kizárólagos kulcsaként, aki egy személyben vitte el az egészet a hátán; “miatta éri meg újra és újra elővenni ezt a remekművet, nem a férfiak miatt, akik suttyón bámulták a nagyjelenetében,” írja az esszé végén tanulságként.
A Carolnak (Haynes) is nagyon megörültem, amikor láttam, hogy érdemesnek találta a szerző az 52-es listára, hiszen egy méltánytalanul alulértékelt filmínyencségről van szó. Visszafogott, alul szaturált képei tökéletesen tükrözik a hősök elfojtott, súlyos titokként a lelküket terhelő, de aztán mégis magának teret követelő vágyakozását.
Örültem volna még néhány testhorrornak, Cronenberg Meztelen ebédjét értetlenül keresem azóta is a tartalomjegyzékben, meggyőződve róla hogy csak átsiklott felette a tekintetem, és a három mellű nő is megért volna egy misét az Emlékmásból (Verhoeven), de egy 52-es listán érthető, hogy szelektálás közben hullott a forgács. Mindenesetre jó támpontot adhat a könyv azoknak az olvasóknak is, akik a legtöbb filmmel még egyáltalán nem találkoztak, mivel olvasásához nem szükséges ezek előismerete.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
