Tóth Barnabás új filmje, a Mesterjátszma Stefan Zweig Sakknovella c. művén alapszik, ám a rendező magyar történelmi környezetbe emelte át a sztori különös figuráit. A cselekmény több szálon fut, a hangulat feszült, és a film végére egy jól előkészített, ütős fordulatot is kapunk. A baj csak az, hogy a forgatókönyv nem tudta összehangolni mindezt. Enyhén spoileres kritika.
Tóth Barnabás rendező és forgatókönyvíró neve az Akik maradtak miatt lehet ismerős. A film Várkonyi F. Zsuzsa Férfiidők lányregénye című regényének adaptációja, amely a 2020-as Oscar jelöltek közt is szerepelt. Az alkotás szívszorító és elgondolkodtató darab lett, emlékezetes színészi alakításokkal – Szőke Abigél például nagy felfedezettje volt a filmnek.
A nemrég a mozikba került Mesterjátszma egy merőben más alkotás. A történet szerint 1956. novemberében járunk, amikor a film főszereplői, István (Váradi Gergely) és Márta (Varga-Járó Sára) megpróbálnak elszökni nyugatra a kommunista megtorlás elől az utolsó vonattal. Főhőseink sakkjátszmákkal igyekeznek bebiztosítani helyüket a vonaton, ám az utasok közt egyaránt vannak barátok és ellenségek is. Egy másik történetszálon az ÁVH pedig „B”-t (Hajduk Károly), a katolikus papot próbálja meg kihallgatni és kínzásokkal megtörni, hogy árulja el a vatikáni kincsek és valuta rejtekhelyét. A két szál és a főhősök sorsa nemsokára összekapcsolódik egy izgalmas sakkjátszma felett.
Innentől nagyon nehéz úgy elemezni a filmet, hogy ne spoilereznék el ezt-azt, ezért az alábbiakban spoilerek következnek!
Sakknovella
Stefan Zweig novellája, amely a film alapötletét adta, egy Buenos Aires felé tartó hajón játszódik. A főhős megtudja, hogy útitársai közt utazik Mirko Czentovic, a sakkvilágbajnok és egy társával együtt sakkpartira hívják. Miközben a világbajnok fiú a nagy nézőközönség előtt megizzasztja őket, egy rejtélyes idegen is beleszól a partiba. A férfi szinte látatlanban megmondja előre a lépéseket és így segít a főhősnek megverni a világbajnokot. A játszma után felkérik az idegent, Dr. B-t, hogy álljon ki Czentovic ellen. A férfi azonban visszakozik, majd egy rendkívül érdekes történetet mesél el arról, honnan ismeri ennyire jól a sakkot. A novella itt válik igazán izgalmassá, a lezárása pedig csattanós. Akit érdekel Zweig műve, annak ajánlom az elolvasását, az OSZK-n is megtalálható.
A Mesterjátszma egy 56-os thriller
A Mesterjátszma magát az utazást, a sakkpartit, egy-két karaktert és Dr. B. történetét veszi át a forrásműből és alakítja át a nemzetközi színtérből magyar környezetre. A film indítása jól megalapoz a feszült hangulatnak: Budapest utcáin tankok járőröznek, a város szétlőve, István és Márti pedig az utolsó pillanatban érik el a külföldre tartó vonatot. István felcsempészi barátnőjét a vonatra, mert csak egy jegyet tud kifizetni. Azért, hogy megússza, hogy potyautasként kidobják a vonatról, kénytelen meghúzni magát az egyik fülkében, ám a vonatot irányító embercsempészek elől nem sokáig bujkálhat. Ráadásul az utasok kapcsán sem tudni sokáig, kiben lehet bízni és ki az ellenség.
A kezdeti feszültség a filmben végig megmarad, de sajnos a forgatókönyv a Mesterjátszma közepe felé kezdi elveszíteni a fonalat. Az írók elkezdenek felvezetni egy izgalmas vonatutat és ezzel párhuzamosan egy politikai fogoly, B. történetét is, de az információk adagolása és a motivációk zavarosak lesznek. Ezeknek egy részét feloldja a sztori végén lévő csavar, de még így is maradnak benne logikátlanságok. A cselekmény terén két, párhuzamosan futó szálat kapunk, ám István és Márti története sokáig súlytalan marad. Egyszerűen nem sikerült összehangolni a karakterek hátterét, a motivációikat.
A cselekménnyel az a fő gond, ahogyan tálalja a vonaton játszódó bonyodalmakat. Itt az a probléma, hogy nem világos az egyes karakterek motivációja. Egyedül Istvánt értjük meg, aki kamuzott a kalauznak, amikor azt mondta, egyedül van – és útközben ki kellett találnia valamit, hogy biztonságban elérje a határt Mártival. Viszont a többi karakterről alig tudunk meg valamit, de amit megtudunk, azt is egy-két elejtett mondatból. A szereplők – jók vagy rosszak – hátsó szándéka és motivációja viszont nem egyértelmű, legyen itt szó B-ről vagy Mácsai Pál karakteréről. A sakkjátszma tétje is erőltetettnek tűnik, egyszerűen nem hihető, hogy a rejtélyes férfi (akit Mácsai játszik) azért hívná sakkjátszmára Mártit, mert reménykedik, hogy esetleg az általa keresett férfi egyszer csak beleszól a játszmába, majd utána vele is játszana.
A másik történetszál, a katolikus pap, B. vallatása és története érdekes és ez tartogatja a legtöbb drámát, ugyanakkor az adagolása nincs jó ritmusban a vonaton zajló eseményekkel. Az ő sztorija sokáig párhuzamosan fut István és Márti történetével, de – és ez valószínűleg a film végén lévő csavar miatt is van – sokáig nem értjük, hogyan kapcsolódnak össze ezek a szálak. Amellett a pap története sokkal feszültebb és nyomasztóbb, mint a szerelmeseké. B-ért jobban izgulunk, neki inkább drukkolunk, mint Istvánéknak.
Amire kevés idő jutott, az maga a forradalom témája. Sokáig csak katalizátorként és háttértörténetként szolgál. B. karaktere az egyedüli, akin keresztül ténylegesen bemutatja a film a kommunista diktatúra kegyetlenségét. A pap történetében a Mesterjátszma boncolgatja a vallás és a politikai ideológiákba vetett hit kérdését is. A kínzások és az embertelen bánásmód közepette is megmarad-e az ember hite? Meddig érdemes ragaszkodni az elveinkhez? Emberek tudunk-e maradni az embertelenség közepette? Ezeket mind felveti a sztori, és röviden reflektál is rájuk, ám sajnos több játékidő nem jutott erre.
A párbeszédekről sajnos általánosságban elmondható, hogy lógnak a levegőben. Egyszerűen nem hihetőek, hogy az emberek egymás közt így beszélnének, sok mondanivaló a levegőben marad kimondatlanul. Ez utóbbival nem érik el a Mesterjátszma írói a kívánt drámai hatást, hanem inkább csak értetlenség marad utánuk.
Viszont van egy elem, amit ügyesen készít elő a Mesterjátszma, ez pedig a végkifejlet: akkora fordulatot kapunk, hogy még a legedzettebb thriller nézők is meglepődnek, amikor fény derül a rejtélyre. Sokáig nem is áll össze teljesen a sztori, ugyanis sok utalást és nyomot elrejt a film, és mindez a végére kristályosodik ki. A leleplezés cserébe katartikus és megdöbbentő. Nyilván megosztó is valahol, biztos, hogy lesz, akinek tetszeni fog, azonban aki vérbeli krimit vagy thrillert várt – annak kevésbé.
Viszont azt meg kell adni, hogy Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor (a Mesterjátszma forgatókönyvírói) jól tálalták a vonat rejtélyét.
Érzelmi (hullám)vasút
A történet érzelmi katalizátorai B-n kívül a szerelmespár. A kettejük közti kapcsolat bemutatására ugyanakkor kevés játékidő jutott. Váradi Gergely és Varga-Járó Sára is kihozzák a maximumot a szerepeikből, és némely jelenetük kifejezetten intimre és meghittre sikeredett. Szerettem volna többet megtudni róluk, hogyan találkoztak, mit terveznek a jövőre, de sajnos ezekre nem tért ki a Mesterjátszma.
Hajduk Károly ismét hatalmasat játszik a meghasonlott pap szerepében. Az ő belső félelmei, kételyei, a hittel való kapcsolata és a kegyetlenségek közepette való kitartása adta a dráma jelentős részét és az ő szála volt a legkidolgozottabb. Mácsai Pál alakítása is remek, és igyekezett mindent kihozni a karakteréből, akit tulajdonképp az ő alakítása, gesztusai, hanghordozása tett hús-vér emberré – már amennyire tőle telt –, mert az írók semmilyen jellemet nem írtak neki. Én maximum két tulajdonságot tudok felsorolni róla: 1. szeret sakkozni és 2. kommunista. Ennyi. És kár érte, mert sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle – akár úgy is, hogy élesen szembeállítják B. karakterével.
Verdikt
A Mesterjátszma egy remek és elgondolkodtató film lehetett volna, ha a forgatókönyvön még csiszolnak az írói.
A ritmustalan nézőpont és idősík váltások megtörik a cselekmény folyamát, a motivációk zavarosak, a mellékszereplők sablonosak. A sztori végén lévő fordulat ugyanakkor nagyrészt kárpótol minket, ahogy a film mondanivalója is elgondolkodtat minket a hitről, a hűségről és kitartásól – csak kár, hogy ezeknek már kisebb szerep jutott.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.