A Disney stúdió 100. születésnapját egy, a legjobb mesék előtt tisztelgő egész estés filmmel ünnepli. A Kívánság (Wish) ennek engedelmeskedve minden kötelező Disney-elemet felsorakoztat a múltból és a jelenből, ám ennyi nem elég ahhoz, hogy jobb legyen, mint a tisztes Disney-mese-minőség. Kritika.
A történet, amit a kívánságok ihlettek
A centenáriumát ünneplő Kívánság koncepciójával belesimul a Walt Disney stúdió önmagát ünneplő kampányába, miszerint mindannyian kívánunk, és többre vágyunk.
Nincs nagyobb erő az egész világegyetemben egy szívből jövő kívánságnál.
– az animációs film írójának, Jennifer Lee (Jégvarázs) szavai frappánsan foglalják össze azt, ami ihlette, majd végül felépítette a Disney legújabb egész estés filmjét. A koncepcióból pedig Chris Buck – szintén Jégvarázs-veterán – és Fawn Veerasunthorn rendezőpáros varázsolt mesét. Ugyanis a Kívánság egy olyan királyságban – Rosasban – játszódik, ahol a kívánságok kézzel foghatóak. Ez nagyrészt a birodalmat alapító és irányító varázslókirálynak, Magnificónak (Chris Pine) köszönhető. Személyes szent küldetése, hogy óvja az emberek kívánságait, és hogy ebben biztosra menjen, Rosas polgáraitól 18. születésnapjuk után begyűjti őket. Cserébe havonta véletlenszerűen teljesíti valaki kívánságát.
Mivel az ügyeletes Disney-főhősnő, Asha (Ariana DeBose) számára is fontosak a kívánságok, jelentkezik Magnificónál varázslósegédnek. A pozícióval ugyanis olyan kiváltság is jár, hogy a segéd vagy annak családtagja kívánságát a király garantáltan teljesíti. Asha nagyapja pedig idén 100 éves, a beteljesült vágy lenne a legszebb ajándék számára. Azonban az első találkozás Maginificóval teljesen a feje tetejére állítja a lány addigi világképét: a jóságos király nem is annyira jóságos, és a kívánságok sincsenek biztonságban nála. Ahogyan Asha ráébred arra az atyáskodás mögé rejtett zsarnokságra, amit a varázsló képvisel, elveszti a reményt, és végső elkeseredettségében – sok más Disney-hőshöz hasonlóan – kíván egyet. Hangjára pedig felfigyel egy kívánságcsillag, ami új reményt ad a lánynak arra, hogy megváltoztasson mindent.
A Kívánság jól indul, de a koncepció megfojtja
A Disney új rajzfilmje izgalmas ötletekkel indul, amivel az elmúlt néhány év frappáns témákat felvonultató egészestéseivel – mint például az Encanto vagy a Coco – mutat rokonságot. Némi felüdülés, hogy a Kívánság elszakad a család és az azon belüli szülő-gyermek kapcsolatoktól, hogy sokkal tágabb, a társadalmunkat érintő témát hozzon be: az elnyomó hatalmaskodókat. Magnifico mint főgonosz ötletes leképezése ennek a problémának: a nép előtt önmagát jónak mutatja, sőt ő maga is elhiszi, hogy tényleg a nagyobb jóért cselekszik. A másik oldalon ott van Asha, aki felnőve rádöbben az álca mögött rejlő mélységekre, és mindenki érdekében próbál változtatni ezen.
A Kívánság erős alapon nyugszik, amit aztán a 100 éves évfordulós koncepció teljesen leural.
A mese ugyanis tele van tűzdelve kikacsintásokkal és easter eggekkel – nemcsak a felszínen, hanem a cselekményt formáló elemekben is. Alapvetően nem is lenne ezzel baj. A Disney stúdió rajzfilmjei igazából mindig is tele voltak önreflexív utalásokkal és kikacsintásokkal – hol szándékosan (lásd újrarajzolt jelenetek problémáját), hol direkt. A Kívánság esetén utóbbival van dolgunk, és a korábbi példákhoz hasonlóan igyekszik elegáns húsvéti tojásokat pakolni a néző elé. Idesorolható például az, hogy az új mese ugyanolyan képarányban készült, mint a Csipkerózsika, vagy hogy Asha varázslótanonc posztja utalás a Fantasia filmbeli Mickey egérre. Ami sokkal jobban elnyomja a rajzfilm cselekményét, azok a kötelező Disney-mese-elemek: mint az éneklő állatok, az elmaradhatatlan vicces sidekick állatka (Valentino, a kecske), európai helyszín, mesekastély, a kötelező dalok, vagy a humorba burkolt direktebb Disney-utalások. A korábbi mesékkel ellentétben ezek az elemek soknak és funkcionálatlannak érződnek.
Tudjuk, miért szerepelnek a Kívánságban, néhány megmosolyogni való pillanatot okoznak is, de ennyit tudnak. Sőt, ezek a kötelezők időnként a játékidőből vesznek el értékes perceket, ami annak fényében nagy kár, hogy így pont a rajzfilm újító részei maradnak kidolgozatlanul. Az egyik ilyen rész az autoriter rendszer mesei bemutatása. A populizmus trendje pont annyira aktuális, hogy egy Disney-rajzfilmnek jó témát adjon annak érzékeny emberi oldalának bemutatásával. Vannak erre jó megmozdulások a Kívánságban – mint amikor Asha először árulja el nagyapjának, hogy mit látott a királynál -, de végül parlagon hagyja mindezt. Hasonlóan jár az autoriter vezető, Magnifico is, akinek jelleméből a film számos izgalmas karakterpontot felvillant a tragikus múlttól kezdve addig a momentumig, amíg végleg átcsúszik a rossz oldalra, ám idő hiányában ezek maradnak a levegőben. Pedig ha néhány utalást inkább erre a karakterépítkezésre áldoznak be, a varázslókirály tényleg az az izgalmas Disney-gonosz lehetett volna, akinek beharangozták. A varázsló feleségének pálfordulása is hasonlóan haloványan kidolgozott szál. Miközben szintén nem szokványos mesei rész, továbbá jó alapot jelentene a toxikus párkapcsolatból való kilépés bemutatására. Főleg, hogy az utóbbi években a Disney amúgy is remekelt a nehéz kapcsolatok kibontásában (lásd. Encanto, Coco, Aranyhaj).
Ahogyan Magnifico, úgy Asha és barátainak jelleme is kidolgozatlannak hat. A főhősnő inkább idézi az elmúlt tíz év Disney-hőseit (lásd Vaiana, Merida vagy Aranyhaj), viszont a forgatókönyv megspórolja neki azt a hős útját, amit ezek a szereplők megkaptak. Megvilágosodása után inkább csak sodródik az eseményekkel és a sok utitárssal, semmint megtanulná, hogyan váljon azzá az emberré, akire népének szüksége van. A kívánságcsillag megjelenése és a többiek szimpátiája nem kiérdemelt segítői, hanem azért szegődnek mellé, mert ezt kell diktálnia egy hősről szóló mesének.
Ettől eltekintve Asha szerethető, bohó figura, aki bőven többet érdemelt volna, mint hogy egy koncepció diktálja csak a sorsát.
Mellette barátai pedig inkább tömegként értelmezendőek, mint különálló, jellegzetes mellékszereplőkként. Közülük talán Dahlia, a cukrász és a mindig szkeptikus Gabo, aki egy-egy tulajdonság mentén megjegyezhető.
A Kívánság azért hozza a kötelezőt
A kidolgozatlanságok ellenére a Disney új rajzfilmje így is nyújthat szórakozást a családnak. Alapötletei mentik valamennyire, amit a mese előzetes ismerete nélkül érdekes húzásnak találhatunk a Mikiegér-cégtől. Néhány erős dal is kijut a játékidőből, amelyet Ariana DeBose bámulatos hangja tesz valamennyire emlékezetessé. A magyar változatban pedig az ő hangpárja Kardffy Aisha, aki mind Asha szinkronhangjaként, mind énekhangjaként tökéletes Disney-hercegnő varázst csempész a mesébe. A látványvilág is adhat némi érdekességet.
A Kívánság az animációs hagyományok előtt tisztelegve egyszerre vegyíti a 2D- és a 3D-stílust. Időnként a festett háttér és az animált figurák nincsenek jó összhangban, ami kicsit kizökkenthet, de néhány szép pillanatot így is tartogat. Szemfüles és hardcore Disney-rajongó nézők pedig számos ismerős beállítást kiszúrhatnak a korábbi rajzfilmekből – többek közt megidéződik A hercegnő és a béka, a Szépség és a szörnyeteg, a Pán Péter és számtalan ponton a legelső egész estés animációs film, a Hófehérke és a hét törpe is.
Igen, látványban sincs fék az önreflextivitáson.
Magának a történetnek is megvannak a humoros és fordulatosabb pontjai, amelyek elegek ahhoz, hogy ott tartson a film előtt 90 percig. Nem a Kívánság lesz az új nagyot újító Disney-rajzfilm, ami olyan szempontból fájó, hogy a 100. szülinapra nem ezt érdemelné egy ilyen múltú cég saját magától. Más esetben letudná a néző egy újabb kötelező meseként, amit az egeres cég hozott a karácsonyi szezonra.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
