Az Öt éjjel Freddy pizzázójában (Five Nights at Freddy’s) tipikusan olyan játékadaptáció, ami két szék között a padlóra huppan. Láthatóan meg sem próbálja lemásolni az anyaformátum sikerének receptjét, amiből talán mégis profitálhatott volna. Másfelől pedig a közepesen gyengén kivitelezett klisék mellett a saját hangját sem találja meg önálló filmként. Spoilermentes kritika.
Freddy pizzázója nyitva!
A Five Nights at Freddy’s videojáték franchise története 2014-ben indult, amikor a széria első játéka szinte instant internetes szenzációvá vált. A recept pedig amennyire egyszerű, annyira volt hatásos. A játékos egy egykor sikeres, mára használaton kívüli pizzéria és játékterem biztonsági őrét alakítja, a játékmenet pedig meglehetősen minimál eszközöket biztosít a túlélésre. A biztonsági kamerák képét követve, korlátozott áramfelhasználással kell felvenni a harcot az épületben kóricáló gyilkos animatronikus bábokkal. A cél, hogy a lehető legtovább tartsuk távol Freddy macit és társait, ezért nem teljesen gyerekjáték. Az egyre közelebb lopakodó, kameraképbe kerülő bábok sziluettje önmagában is képes feljebb tolni a játékos adrenalinszintjét, amitől a suspense sem elhanyagolható elem a játékmenetben. De a FNaF koronaékszere mégis csak az, amikor a játék a sikertelen próbálkozásokat egy ordas nagy jump scare-rel bünteti.
A Five Nights At Freddy’s-t hamar felfedezte az éppen virágzásnak indult streamer közösség, és az élő közvetítések mellett a gamer reakcióvideók is óriásit mentek a videómegosztókon. De nem csak a videók tehetők felelőssé a FNaF netes folklór részévé válásáért.
A játék először a bábok meghibásodásával magyarázta azok gyilokvágyát, de az elejtett infómorzsákból, easter eggekből egy szövevényesebb lore bontakozott ki.
Ez pedig mindig jó táptalajt biztosít az elméletgyártásnak, így a játékélményen kívül ez a közösségi diskurzus is hozzájárult a FNaF sikertörténetéhez. Az alapjáték folytatásai igen gyorsan követték egymást (az első évében két résszel bővült), azóta pedig már több könyv és képregény is kapcsolódik a franchise-hoz. Most pedig megérkezett a már hosszú évek óta fejlesztett filmadaptáció is. De az Öt éjjel Freddy pizzázójában inkább kelti lusta pénzszerző bőrlehúzás benyomását, mintsem egy önálló lábakon álló horrorfilmét. Ettől persze még sikeres lehet.
Öt éjjel Freddy pizzázójában
Az Öt éjjel Freddy pizzázójában alaphelyzete nem igazán tér el a játékokban megismerttől. Egy fiatal, problémás, testvérét egyedül nevelő srác, Mike (Josh Hutcherson) nézőpontjával azonosulhatunk, aki nehezen ragad meg egy munkahelyen. Ahhoz azonban, hogy kígyólelkű nagynénje (Mary Stuart Masterson) ne vehesse el tőle húga, Abby (Piper Rubio) gyámságát, szüksége van egy stabil állásra. Mike tanácsadója segítségével (Matthew Lillard) szerzi meg a sok jóval nem kecsegtető éjjeliőri állást Freddy pizzázójában. De az éjszakai műszakban amúgy sincs más dolga, mint nyomon követni a kamerák képét, figyelni az áramkimaradásokra, és zárva tartani az ajtókat. Meg a nyugisnak ígérkező melóban álom közben megfejtenie öccse gyermekkori elrablásának ügyét. Feltéve, hogy életbe marad, mire eltelik az az Öt éjjel Freddy pizzázójában.
A Blumhouse égisze alatt készült adaptáció külsőségeiben meglehetősen impozáns, és a technikai részletekre sem igazán lehet panasz. Ez azonban kevés egy valóban működőképes horrorfilmhez, még akkor is, ha alacsonyan mérték a korhatárküszöböt. A FNaF játékok jellegükből és terjedési közegükből fakadóan jelenthettek kapudrogot egy egész generációnak a horrort illetően.
Kár, hogy az Öt éjjel Freddy pizzázójában a megkavart háttérsztorin és a külsőségeken kívül nem sok mindent használ fel az alapmű vonzerejét nyújtó eszközökből.
Csacsi öreg medvém
A Five Nights at Freddy’s játékokban megismert feszültségkeltésből és baljós atmoszférateremtésből semmi sem maradt a filmadaptációra. Persze elmaradhatatlan, és népharagot provokáló gesztus lenne, ha nem látnánk néhány zizis minőségű biztonsági kamera képét. Vagy ha az őrszoba enteriőrje nem hasonlítana a játékokban megismertekhez.
A bábok dizájnja és a pizzéria megvalósítása is hűségesen követi az alapművet, ami jó hír a franchise híveinek.
Az a feszült légkör azonban egy percre sem mutatkozik meg, amit a FNaF játékmechanizmusa el tudott érni. Az Öt éjjel Freddy pizzázójában még akkor is lomhán és kiszámíthatóan bandukol a kommersz plázahorrorok által kitaposott ösvényen, amikor esélye lenne ellőni a patronjait. A film viszont a jump scare-eket is kiskanállal méri. A működő, vagy releváns helyen elsütött ugrófrászokat pedig nem is érdemes keresni. A kliséktől hemzsegő sztori akár még nyomokban érdekes is lehetne, de sajnos a sablonok közepes megvalósításánál itt sem várhatunk többet.
A kortárs horrorokhoz méltóan a főhősnek legyen valamilyen meghatározó gyerekkori traumája, ami valahogy összefügg jelenlegi munkahelyével. Mint ahogy a családi kapcsolatok megbomlása is jelentős teret kap. Mike és Abby drámája azonban sosem tud igazán kiteljesedni. A film persze megérteti Mike álmainak a pizzázóhoz fűződő viszonyát, vagy a bábok Abby iránti vonzalmát. Mégis olyannak hat ez az egész szál, mintha egy korábban kukázott Blumhouse forgatókönyvből lett volna átmentve. Érdekes azonban az a részlet, ahogy Abby a rajzain keresztül kerül közelebb testvére traumájához. Nem kicsit hasonlít ez a megoldás a nemrég itthon is megjelent Baljós rajzok sztorijához. Ez tovább erősítheti az előkapart szkript elméletét, ami csupán arra kellett, hogy legyen valamilyen átérezhetőbb alibi háttér az animatronikus vérengzéshez. De valahogy ez sem érkezik meg. Így sem a történet drámai éle, sem a borzongásért felelős faktorok nem aktivizálódnak kellőképpen.
Kicsivel több élettel
Az Öt éjjel Freddy pizzázójában ingerszegénységében közrejátszik még az egészen bőbeszédű, bár spoilermentes expozíció is. Az alkotók itt kétélű kardot forgattak, és meg is vágták magukat. Már rögtön a nyitányban tanúi lehetünk a gyilkos bábok titkos életének, aminek az eredeti célja valószínűleg az érdeklődés felfokozása lehetett. De végeredményben inkább ez is csak elvett a meglepetések hatásából. Mint ahogy az is, hogy Freddy maci és barátai egészen szelíden, rizikómentesen működnek a film jó részében.
Nem jelentenek igazi fenyegetést a főszereplőkre, amivel még az alapjátékok koncepciójával is szembemegy.
Ez mindaddig nem is lenne baj, ha ennek ellenére is kialakulna valamiféle nyugtalanító aura. De sem sürgetés, sem rejtélyfeloldási nyomás, sem izgalom nem nagyon mutatkozik meg. Ezen még az animatronikok később, párbeszédben felfedett motivációja sem sokat segít.
Mint ahogy a színészek jelenléte sem. Sajnos Josh Hutcherson nem ezzel a szerepével fog az igazi hollywoodi élmezőnyhöz csatlakozni. Lényegében egy arckifejezéssel és érzelmi állapotban hozza végig a karaktert, még akkor is, ha minimális megingásokra azért lenne lehetősége. Mary Stuart Masterson egy dráma tankönyvből előrángatott gonosz nagynéni, akinek mintha a karakterében valamiféle komikus él, vagy paródia jelleg is megcsillanna. De csak mintha, mert valós relevanciával, vagy humorfaktorral ő sem igazán bír. A bájosságán kívül Elizabeth Lail sem sokat ad hozzá az összképhez a furi rendőrnő szerepében. Matthew Lillard pedig hiába nemesült horrorikonná, a jelenléte sem képes sokat lendíteni az összképen.
Verdikt
Az Öt éjjel Freddy pizzázójában úgy tűnik, cserbenhagyja azokat is, akik egy korrekt horrorélményt vártak, és azokat a rajongókat is, akik egy jó adaptációban reménykedtek.
Szinte minden tekintetében lapos: a dráma, a feszültség, a rémületkeltés, de még a humora sem olyan, ami miatt emlékezetes lenne.
A trauma szál érdekes is lehetne erőteljesebben tálalva, mint ahogy az animatronik bábok jelentette fenyegetésben is lehetne rémisztő potenciál. Ezek hiányában viszont a FNaF adaptáció elérte, hogy a játékok által széleskörűen elterjesztett animatronik horrorban két nem is olyan rég bemutatott film is sikeresebb legyen valamivel. Még úgy is, hogy mindkettő a B/ZS kategóriában versenyez.
A The Banana Splits Movie picivel a drámáját indokolta meg jobban, a Willy mesevilága pedig a koncepcióban rejlő trash humort lovagolta meg. (Hiszen ki ne akarná látni, ahogy a hallgatag Nicolas Cage egy szaros WC pumpával pofán töröl egy animatronik majmot?) Az Öt éjjel Freddy pizzázójában így jobb híján beéri a túlnyújtott, feledhető középszerrel, amiért az alacsonyabb korhatárbesorolás aligha vádolható. A kasszasiker viszont még így is garantált.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
