Nemrég ért véget az Apple Tv+ egyik legnagyobb költségvetésű sorozatának, az Alapítványnak a 2. évada. A sztori továbbra is grandiózus és látványos, a cselekmény most is több szálon fut, és űrcsatákból sem volt hiány. A készítők ismét az eredeti alapanyagtól eltérően a saját elképzeléseik szerint akarták formálni Asimov univerzumát, de az évad során egyértelmű lett, hogy a változtatásokkal a kukába dobták az Alapítvány trilógia szellemiségét is. Spoileres kritika.
Klasszikusból adaptáció
Az Apple Tv+ 2021. őszén hozta ki az Isaac Asimov klasszikus Alapítvány trilógiája alapján készült, azonos című sorozatát. A streaming háborúk csatájában ezt a sci-fi sorozatot szánták az új Trónok harcának. Nagyszabású, látványos és akciódús sztorinak tűnt az előzetese alapján, a főszerepben olyan nagy nevekkel, mint Jared Harris vagy Lee Pace.
Az Alapítvány c. regény eredetileg 1942 és 1944 közt folytatásokban jelent meg az Astounding Science Fiction magazinban. Asimov nem titkoltan a regénybeli Galaktikus Birodalmat a Római Birodalomról mintázta. A történet szerint Hari Seldon matematikai műveletek segítségével megalkotta a pszichohistóriát, mellyel előre meg lehet jósolni a történelem folyását. Óva inti a Birodalmat irányító császárt, hogy a birodalma hamarosan hanyatlásnak indul, és sok évezrednyi sötétség fogja követni, mielőtt újra eljön a fejlődés kora. Az évezredeket azonban jócskán meg tudná rövidíteni a pszichohistóriával foglalkozó tudósok egy kis csapata, akik összegyűjtenék az emberiség tudását egy enciklopédiába. Így alakul meg a későbbiekben Seldon vezetésével az Alapítvány, a Terminus nevű bolygón. A regény ez után a Galaktikus Birodalom és az Alapítvány egy-egy korszakából emel ki epizódokat, és meséli el az egyes, Seldon által előre megjósolt konfliktusok történetét.
Ez az epizodikusság is az egyik oka annak, hogy a művet nehéz lehet adaptálni. Az egyes történetekben mindig új karakterekkel találkozunk, az időugrások pedig akár száz évet is jelenthetnek. No de hogy sikerült az első évad ennek fényében? Az írók átvették a sztori alapjait, ám nagyrészt a saját elképzeléseik szerint módosítottak az alapanyagon. Voltak jó elemek, mint például a géndinasztia. A birodalom élén álló Clion (Lee Pace) igazából I. Clion császár klónja, és fiatal, felnőtt, illetve idős változataikban együtt uralkodnak a birodalmon. A trantori cselszövések szálát is ügyesen bonyolították az írók, de az Alapítvány eszes tudósait katonákká degradálták. Sajnos a sok akciójelenet mellett elveszett Asimov jellegzetes humora, a logikus történetvezetés és csavarjai, valamint a remekül megteremtett politikai játszmák és feszültségek. Az első évadról bővebben mi is írtunk.
A második évad
Az előző évad ott ért véget, hogy Clion ráébredt, valamennyi klónja genetikai kódjába belenyúltak. Az egykoron folytonosságot jelentő géndinasztia kezd szétesni, és Dawn, Day és Dusk már nem lesznek egymás tökéletes másai. Ennek megoldásaként – és a géndinasztia megszüntetéseként – a XVII. Clion politikai házasságot tervez egy erős királyság ifjú hercegnőjével (Ella-Rae Smith). Ugyanakkor továbbra is veszély leselkedik rá, és orgyilkosok támadnak rá. Miközben megpróbálja kideríteni, ki törhet az életére, a külső fenyegetésekkel is szembe kell néznie, hiszen az Alapítvány technológiája egyre fejlettebb és egyre több peremvidéki bolygót hajt a fennhatósága alá.
A Terminuson Salvor Hardin (Leah Harvey) megtudta, hogy ő Gaal Dornick (Lou Llobell) lánya, és elmegy a Synnax-ra, anyja szülőbolygójára. Gaal és Salvor találkoznak, majd Hari Seldonnal (Jared Harris) kiegészülve a Második Alapítványt keresik. Rá is bukkannak egy mentalistákkal benépesített, rejtélyes bolygóra. Egy másik idősíkon pedig az Alapítvány következő válsága közelít.
Az írók a kontinuitás miatt szerették volna, ha a nézők által az első évadból megismert főbb karakterek megmaradnak, ezért Seldon, Clion, Demerzel, Gaal és Salvor is mind megjelennek az új évadban.Az Alapítvány 2. évadának történetét összemixelték az Alapítvány regény utolsó válságával, az Alapítvány és Birodalom első felével. Beleszőtték a robot univerzum elemeit, majd egy teljesen más irányba vitték el a sztorit. A látvány és speciális effektek továbbra is lenyűgözőek, az évad sok szálat és több idősíkot mozgat meg.
A feszültség sokáig nincs jelen, és csak az utolsó néhány részre lendül be igazán a cselekmény.
Ami a karaktereket illeti, egyik főhőst, Gaal-t még mindig nem sikerült hús vér figurává formálni. Erős női karakternek szánták, mint Salvort, de Salvorral ellentétben őt csak ide-oda rángatják a szövetségesek és ellenfelek. Nincs igazán mélysége a karakternek, nem tudunk vele azonosulni. Ráadásul a két nőt legtöbbször Hari menti meg, vagy az egyik kivetülése. És ha már Harinél tartunk, Jared Harris játéka ismét remek. A Hari múltjába való bepillantás pedig egy üde színfoltja volt az Alapítvány 2. évadának. Nem tudom, hogy szándékos volt-e vagy sem az írók részéről, de Seldon néha már saját maga paródiája, ahogy minden idősíkon és minden második karakter agyában jelen van. Néha kinyírják valamelyik verzióját, de újra meg újra felbukkan, minden egyes konfliktus során. Nyilván a regényekben is ott kísértett Hari szelleme, most viszont minden válságot ő old meg személyesen – emiatt a többi karakter tettei sokszor súlytalanná válnak.
A Terminus vezetői továbbra is pipogya alakok, Hober Mallow (Dimitri Leonidas), a rafinált kalandor kalandjai még szórakoztatóak is voltak, de a vicces beszólásai inkább kínosra sikeredtek. Constant-al (Isabella Laughland) való románca cuki volt, de felesleges, mintha csak azért tették volna a forgatókönyvbe, hogy legyen egy szerelmespár is. Bel Riose, a nagy hadvezér pedig több képernyőidőt is kaphatott volna. Az eredeti regényben a hadvezér és a császár közti konfliktusban jól megmutatkozott a birodalom hanyatlása és a következő válság. Riose heves, intelligens és a császárral is dacoló karakterének azonban csak az árnyéka a sorozatbeli katona. Ben Daniels nagyon odatette magát, de itt is a forgatókönyvvel volt a gond: sokkal izgalmasabban is meg lehetett volna mutatni, hogy a Birodalomnak nemcsak kívülről repedezik a páncélja, de a császár körül is egyre több a viszály.
Ha az ember elvonatkoztat a forrástól (vagy legalábbis megpróbálja) az Alapítvány akkor is egy közepes sci-fi marad.
A cselekmény ritmusa nem egyenletes, sokáig alig történik valami, az egyes történetszálak közt pedig nem oszlik el jól a játékidő. A trantori cselszövés most nem szolgál nagy fordulatokkal, a fiatal Sareth nyomozása és “bosszúja” is elég súlytalan marad. Az évad végén lévő leszámolással és egyes szereplők halálával pedig az a baj, hogy az írók nem hagytak hatásszünetet. Egy vagy fél epizódig hisszük azt, hogy az adott szereplő meghalt, majd valami fantasztikus módon mégis túléli. Ez szintén kiszippantja a feszültséget a cselekményből.
Mi a gond az adaptációval?
Nincs baj azzal, ha eltér egy sorozat az alapjául szolgáló könyvtől. A tavalyi Periféria sorozat sem követte mindenben Gibson regényét, mégis egy jól sikerült alkotás lett. Nyilván vannak olyan művek, amelyeket nehéz is képernyőre adaptálni. Viszont az Alapítvány íróinak hatalmas forrás állt rendelkezésükre ahhoz, hogy elkészítsék a sorozatot, és mégsem kezdtek vele semmit. A pszichohistóriát és a regények lecsupaszított vázát vették át, de semmi többet. Az eredeti Alapítvány regényben – az utolsó válságot kivéve – az egymást követő korszakokat, válságokat és karaktereket teljesen kihagyták. A pszichohistóriának viszont pont az a lényege, hogy Seldon előre megjósolja a birodalom népeinek sorsát, a fokozatos hanyatlást és történelmi mintázatokat. Nincs így íve a sztorinak, hiszen nem látjuk a Galaktikus Birodalom gyengülésének folyamatát és az Alapítvány fejlődését (sőt, a második évadban alig látjuk a Terminust) és a társadalmi átalakulásokkal sem foglalkozik – csak az akcióval.
Azokat az elemeket, amelyekért szerettük az Alapítvány regényeket, nem tartották meg a második évadban sem. A Terminus tudósai most is csak akcióhősök, az Alapítvány ravaszul elterjesztett vallásából pedig valami furcsa szektát hoztak létre. Az Öszvért is behozzák (akiből egy kiborg terminátor lett), akinek viszont pont az volt a lényege, hogy Seldon nem látta őt előre, nem számolt vele a terveiben, ezért is borította meg azokat.
Ilyen és sok hasonló apróság miatt tettem fel a kérdést a sorozat felénél, hogy akkor mi a csudának adaptáció, ha semmiben sem követi az alapanyagot és még az alapvető elemeit sem tartja meg a könyveknek?
Érdemes tényleg beletenni a creditek közé, hogy „Asimov regényei alapján?” A rajongók számára akkor jó egy jó adaptáció, ha legalább az alapsztorit és a mondanivalót megtartják az írók, esetleg valami új gondolatot is hozzátéve. Asimov műveiben ugyan a technológia már elavult, de a politikai cselszövések, egy nagy birodalom felemelkedésének és bukásának története, az ügyesen tálalt konfliktusok és fordulatok még mindig szórakoztatóak és aktuálisak.
Az Alapítvány forgatókönyvírói viszont mindezt sutba dobták, ezért nehéz a könyvek rajongójaként szeretnem ezt a sorozatot. Ott volt a sok potenciál, de csak egy akciókkal teli, közepes sci-fi történetet tudtak kihozni a készítők Asimov klasszikusából. Akit érdekel az Alapítvány, annak a sorozat helyett továbbra is az eredeti regények elolvasását ajánlom.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
