Folytatva az PS exkluzív-elitisták elleni merényletet, a Sony ezúttal a Ratchet & Clank: Rift Apartot szállította idén a személyi számítógépekre. A játék már a jelenlegi ötödik generációs PlayStation konzolokon is kiváló élmény volt, az egér és billentyűzet csak tetézte ezt a fantasztikus, sokszor parádés, de mindenképpen szeretnivaló kalandot az intergalaktikus Furryvel és robot társával. Ratchet & Clank: Rift Apart teszt.
Sony az egyik legrégebbi, csak a saját konzoljain megjelent sorozatának egy új epizódját hozta el PC-re a Rift Aparttal. A Ratchet & Clank széria már 2002-től velünk van és sikerült akkora rajongói bázist kiépíteni magának, hogy a szóban forgó epizóddal együtt 17 játék és egy animációs film készült el a címszereplő Lombax fajhoz tartozó, akár Furry reprezentációnak is tűnő Ratchettel és a defektív robotként elpusztításra jelölt, de a halálosztag elől meglógott, majd főhős szárnysegédévé és a sorozat társfőhősévé vált Clankkel.
A széria fejlesztői az az Insomniac Games, aminek a – véleményem szerint – a legjobb Pókember adaptációt köszönhetjük a Marvel’s Spider-Mannel, bár akadtak epizódok, amiket nem ők készítettek. Érdemes megjegyezni, hogy az R&C 17 epizódból csak 16 folytatás, egy pedig az első rész remake-je, ami 2016-ban jelent meg. Sokan gondolhatják, hogy a Rift Apart ennek az epizódnak a folytatása, pedig nem így van. A tesztben kivesézésre kerülő darab valójában a 2013-as Into the Nexus alcímet viselő rész eseményei után játszódik. – Innen adódhat a kérdés, hogy mégis mennyi értelme van a Rift Aparttal kezdeni a sorozatot? A válasz – s hogy egy klasszikust idézzek: „Miért ne? Nyugodtan, nyugodtan! Miért ne és nyugodtan!”
A Ratchet & Clank: Rift Apart az Insomniac Gamesnek hála tökéletesen élvezhető és szerethető minden újonc számára. Aki pedig a játék mesés, „Pixaros” külseje miatt utasítja el, mert túl felnőttnek érzi magát hozzá, annak annyit mondanék, hogy nem éri meg, mert csak egy kedves, lélekemelő, de nagyon intenzív kalandból maradnak csak ki.
Ratchet & Clank: Rift Apart, avagy az elcsórt majd helyszínen tönkretett dimenzionátor balladája
Az Into the Nexus problémájának megoldása után (ami a Rift Apart sztorija szempontjából teljesen lényegtelen az új játékosok számára) Ratchet és Clank ünnepelt hősei a galaxisnak. A tiszteletükre tervezett felvonuláson Clank meglepi Ratchetet a helyreállított Dimenzionátorral, ami – ha a nevéből nem jönnénk rá – egy fegyvernek kinéző kütyü, ami képes dimenziókapukat nyitni. Clank azzal a céllal kedveskedik Ratchetnek, hogy végre a Lombax megtalálja a fajtáját és családját valamelyik párhuzamos valóságban. A megható ajándékozást azonban Doctor Nefarious és pribékjei szakítják meg. Az őrült biomechanikus tudós és wannabe diktátor kikapja Ratchet kezéből az eszközt.
A rosszfiúnak az a célja, hogy olyan dimenzióba küldje a két hőst, ahol végre ők veszítenek, ám mialatt próbálja megfelelően beállítani a Dimenzionátort, Ratchet tüzel, és eltalálja a cucc magja és energiaforrásaként szolgáló kristályt. Robbanás és kész is az összeomló multidimenzionális tér katasztrófája. A látványos üldöző dulakodás eredményeképpen a két főhős szétválasztva ugyan, de átkerül egy cyberpunk világba, ahol Doctor Nefarious egy jóval sikeresebb verziója, Nefarious császár uralkodik az egész alternatív univerzumban. A duó tagjai különböző helyen landolnak. Clanket megmenti egy titokzatos idegen, aki nagy meglepetésére egy Lombax lány, Rivet, aki már évek óta próbálja elgáncsolni a császár uralkodását. Ratchet Clank keresésére indul, de közben összebarátkozik Clank női változatával, Kittel. Rivet pedig – aki utálja a robotokat – Clankkel társulva megpróbálja helyreállítani az összeomlóban lévő multiverzumot, amibe végül Ratcheték is becsatlakoznak. Közben Doctor Nefarious elfoglalja az éppen hadjáraton lévő, sohasem veszítő Nefarious császár helyét és elkezd a Lombaxokra vadászni – Egy hatalmas, interplanetárius, multiverzummentő balhé kerekedik ki a dologból tele akcióval, mérsékelt érzelemmel, amit vidám, kissé gyermeteg, de jóízlésű humorral cukroztak be a készítők.
A Ratchet & Clank: Rift Apart nem egy Pixar mű, de nem is kell annak lennie
Bevallom őszintén, mindig is ódzkodtam az állatos videójátékoktól, mert ahogy fentebb is írtam: túl felnőttnek tartottam magam, vagy legalábbis ez lehetett az indok arra, hogy nem tudtam azonosulni beszélő, antropomorf állat karakterekkel. A 2016-os remake-et is pusztán a barátnőmtől érkező inputok miatt próbáltam ki. Ő imádta, én elvoltam vele, de hosszú távon nem kötött le, viszont szembetűnő volt, mi az, amit szeretni lehet ebben a sorozatban. Természetesen miatta szereztük be a Rift Apartot még a PlayStationös megjelenésének napján, amit az új generációs konzolok egyik első exkluzív játékaként még jó, hogy ki kellett próbálnom, már csak azért is, mert az Insomniac Games készítette (a kezelőfelület és „inventory” például teljesen át van emelve a Spider-Man játékokból) és mert igen pofásan nézett ki a játékmenet bemutatókon. Nagyjából elég volt a prológus ahhoz, hogy eldöntsem, ez alkalommal végére járok Ratchet, Rivet, Clan és Kit kalandjának, mert már a bevezető is lenyűgöző volt. De nemcsak a látvány és a játékmenet, valamint a set-piece szekvenciák voltak azok, amik magával ragadtad, hanem a szerethető karakterek és a humor.
Bár nincsenek olyan emocionális mélységei, mint egy érdemi Pixar alkotásnak, a játék története és karakterei okosan megírt, szellemes hősök, akiket pillanatok alatt megkedvelünk. A cselekménybe könnyed egyszerűséggel vannak beleszőve a karakterdrámák anélkül, hogy sötétté varázsolnák az egyébként jókedélyű, valóban eposzi kalandot. Úgy tud igazán, súllyal érzelmes lenni, hogy közben nem tűnik kontextus idegennek, sem művinek. Könnyedén ráhangolódunk a karakterekre, mert a látványos és mókás összecsapások között hol átvezetőben, hol pedig a játékszekvenciákban elhelyezett párbeszédekben nyílnak meg a karakterek belső félelmeikről, arról, hogyan látják magukat. Túl mély karakterizációt ne várjunk, de egy rajzfilmszerű történet aspektusából átgondoltan megírt hősök ezek, akikhez nagyszerű, egyenrangú, remélhetőleg a következő részre is maradó vendégként érkezett Rivet, a tűzről pattant Lombax és Kit, a titokzatos okok miatt szomorkás robotcsaj. Azt mondjuk nem tudom, hogy ez utóbbinak a dizájnere miért gondolta jó ötletnek, hogy a feje tetejére helyez két sziréna szerű elemet. Kicsit olyan, mintha ott hordaná a lányok egyik jól felismerhető elsődleges nemi jegyeit (itt a cickókra gondolok). De még mielőtt elkalandoznánk egy olyan vidékre, ahová nem illik, meg amúgy is irreleváns, a két újonnan érkezett karakter szinte felfrissíti a koncepciót, főleg, hogy párcsere is történik. Clanknek Rivettel kell hősködni, Ratchetnek pedig Kittel. Mindegyiket úgy exponálja a történet, hogy az újak se érezzék magukat kihagyva. A történet egyébként két páros miatt két szálon is fut, míg nem összeér és minden verzió megtalálja a maga szárnysegédjét.
A cselekmény, noha menet közben kicsit önismétlővé válik, illetve csak a főhőseinek karakterisztikáival törődik, a gonoszok és mellékszereplők csak szimplán gonoszak és mellékesek. Azonban nem lankad le, így fel sem tűnik, csak akkor, ha elkezdjük elemezni azt, amit látunk. Folyamatosan fenntartja az érdeklődést és egy pillanatig sem érezteti az újoncokkal, hogy kimaradt 15 rész.
A Rift Apart megállás nélkül pörög, egy igazi élménycsúszda, amin nagyon jó lecsúszni. Igaz, a szellemessége sokszor tényleg gyermeteg, de nem buta. Azt a humort adja, amit egy jobb animációs film a Pixar vagy Disney berkeiből. Sokszor meta, önreflexív, nem akar több lenni annál, amit vállal. Egy igazi kedves, akciódús mese, ami mellől mosolyogva áll fel az ember.
Hatalmas akciók, lineáris lövöldözések
Kicsit kevés dimenziós gondolatnak tűnhet, de a Ratchet & Clank: Rift Apart egyik nagy érdeme, hogy inkább lineáris TPS, ami ebben a nyílt világra fixálódott iparban üdítőnek is hathat. A kalandunk során felváltva játszunk a címszereplő Lombaxszal és Rivettel, külön küldetéseket teljesítünk velük különböző bolygókon. A pályák ugyan nyíltnak tűnnek, de valójában – ahogy azt már említettem – lineárisak, így a nagyjából 15-20 óra alatt teljesíthető kaland egy pillanatra sem válik megterhelővé emiatt. Persze vannak gyűjtögethető cuccok elrejtve a térképen, be kell másznunk pár zsebdimenzióba, hogy például kozmetikai cuccokat szerezzünk (úgy értem páncélt), de nincs kérdőjelvadászat és nagy felfedezés.
A végigjátszás alatt, ahogy arra már utaltam, felváltva fogjuk irányítani Ratchetet és Rivetet. A két Lombax között csupán a karakterük a különbség, minden fegyver ugyanaz marad. Ha valamit megszerzünk az egyikkel, akkor azt automatikusan hozzáadódik a másik arzenáljához is. Érdemes lett volna legalább némileg variálni a játékmenettel, kontúrozva a két személyiség közötti különbségeket, de ez inkább csak egy extra hiány, mint hiba. Cselekménybe ékelődve azért kell majd kicsit a fejünket is használni, hiszen a nagy multidimenzionális réseket Clank logikai feladatainak megoldásával fogjuk befoltozni, a digitális vírustól lezárt kapukat pedig a Ratchet zsebében megbújó kis szoftverbogár, Glitch közreműködésével fogjuk kinyitni.
A nyílt világok rajongóinak elrettentő lehet a linearitás, de szinte biztos vagyok benne, hogy a játék bőségesen kompenzál a gyönyörűen megalkotott pályáival, akciójeleneteivel, meg a sorozat védjegyévé vált extravagáns fegyverarzenállal, ami között még kerti öntözőberendezés, meg lövöldöző mutáns gombák is vannak, nem beszélve a pixelhalmazzá átalakító Pixelizátorról, meg a gránátokban megbújó kis harapós szarházikról, amik pillanatok alatt lerágnak a bossokról jelentős százaléknyi életet. Az arzenálunk hatalmas, csak győzzük megkeresni a rájuk való anyacsavart az kicsi- és főellenfelek kicsinálásával meg a ládák széttörésével.
Igaz, tényleg egy csempész cigi tárolóvá átalakított garázsnyi fegyvert fogunk összeharácsolni az utazásunk során, valószínűleg csak párat fogunk használni és fejlesztgetni, de mindig jó, ha nálunk a bőség szaruja.
Visszakanyarodva az akciójelenetekre, a játék egyszerűen fantasztikus rendezést tud magának ebben az aspektusban is. Kiválóan játszik a dimenzióréseken keresztüli térváltásokkal, hatalmas flow-ja van a nagy robotok, hajók, vasúti szerelvények előli sebes meneküléseknek, miközben cikázva lőjük fegyvereinkkel Nefarious hadseregét.
A Ratchet & Clank: Rift Apartban jó lövöldözni még kontrollerrel is, de egérrel és billentyűvel már egyenesen nagyszerű.
Lőni pedig lesz mit, hiszen főgonoszunk robot pribékjei bőséggel érkeznek majd ellenünk minden irányból. Szerencsére a játék nem akarja a játékost keringőbe vinni (vagy megfojtani a kihívással – igényvilág kérdése az interpretációja a nehézségnek), mindenből kényelmes és szórakoztató mennyiséget kapunk, de nehezebb fokozatokon már figyelnünk kell az életsávunkat.
A Rift Apart egyszerűen szép
Ahogy az alcím is mondja: a Ratchet & Clank: Rift Apart egyszerűen szép, vizualitása már nagyon közel jár az animációs filmek minőségéhez, ezzel is adva a cinematic élményt a végigjátszáskor. A címszereplők modelljei fantasztikusak, bundájuk közel hibátlan. Látványos fény és részecske effektek, magas textúrafelbontás – mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy ez a játék legyen a stílusban az egyik legszebb a piacon.
Már csak az a kérdés, hogy hogyan fut a Rift Apart PC-n?
A PS5-ös teljesítményhez mérten a játék – köszönhetően a port elkészítő Nixxesnek – nagyszerűen van optimalizálva. Ugyan, a megjelenés napján akadtak hibák, de azokat mára nagyjából kijavították. Viszont fontos megjegyezni, hogy a megfelelő futtatáshoz mindenképpen szükség lesz egy gyorsabb SSD-re, HDD-n nem fog jól működni. A játékban rengeteg alkalommal váltunk gyorsan teret, amihez adatot kell mozgatni a grafikus motornak, így a számítógépnek is. A kívánt sebességet pedig „szilárdtestmeghajtó” biztosíthatja.
Szerencsére a játéknak nincs nagy gépigénye. Ha nem akarunk maximális részletességet és sugárkövetést használni, akkor a full hd 60 képkocka/ másodperces sebességhez elég lesz egy belépő középkategóriásnak számító számítógép is. Persze, ha nincs megfelelő PC (és rá költhető pénz sem), akkor még mindig dönthetünk a konzolos verziónál, ami kitűnő vizualitást, stabil natív 4k és 30 fps-t vagy 1440p 60 fps-t biztosít. De, persze ha van a technológiát támogató televíziónk, akkor élhetünk a felskálázott 4k 40 fps-es lehetőséggel is.
Az esztétika mellett a periféria szempontjából is nagyszerűen sikerült a port. Tökéletesen irányítható egérrel és billentyűzettel, a gombkiosztások személyre szabhatók, a felület könnyen kezelhető, pont, mintha az elejétől is így tervezték volna.
Verdikt:
A Ratchet & Clank: Rift Apart műfaján és kategóriáján belül egy elképesztően látványos, remek játék lett, amivel nyugodtan játszhat az is, akinek fogalma sincs erről a sorozatról. Jókedélyű, izgalmas kaland, ami lenyűgöző vizualitással ránt be minket egy multidimenzionális világmegmentésbe és mutat be nekünk (újra) szeretnivaló karaktereket. Az Insomniac Games hatalmas profizmussal tervezte minden porcikáját. Nem tökéletes játék, de nehéz hibákat találni, mivel azt, amit ígér, azt szállítja is.
Hivatalos Gépigény:
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
