Néhány hónappal Christopher Nolan új filmje előtt jelent meg magyar nyelven Robert J. Sawyer életrajzi-történelmi, fantasztikus elemekkel tarkított regénye, Az Oppenheimer Alternatíva. Bár mindkettő ugyan azt a történetet beszéli el, Sawyer komplex nézőpontja és izgalmas témakezelése miatt a könyv nagyszerű kiegészítésként szolgál Nolan mozija mellé. Mélyebb betekintést nyújt a történelmi eseményekbe és azt is megmutatja, hogyan élhették meg alakjai. Könyvkritika.
A történelem híres tudósaira leginkább csak felfedezéseik, találmányaik miatt szokás emlékeznünk. Persze vannak olyan kivételes figurák, mint például Albert Einstein, Stephen Hawking vagy Nikola Tesla, akik egyéniségükkel a popkultúrában is igen mély nyomot tudtak hagyni, de valljuk be, a legtöbb közismert tudósról vajmi keveset tudnánk elmondani szakmai érdemeiken kívül.
Pedig az ő lélekrajzuk sem lehet kevésbé izgalmas mondjuk kedvenc énekeseinknél, ráadásul közel sem annyira egyértelmű, hogy a kimagasló elmékhez kivételesen pozitív intellektus és személyiség társul-e. Ki tudja, kedvenc 20. századi mikrobiológusod nem volt-e egy igazi seggfej, akivel senki sem ült szívesen egy asztalhoz. A tudományos élet fejlődésére mindig hatványozottan nagy hatást gyakorol a politikai-társadalmi környezet amiben működik, így elkerülhetetlen, hogy befolyásolja fejlődését. De ez ugyan így igaz fordítva is: ahogy az egyes tudományos előrelépések nemegyszer kemény morális kérdések elé állítják a tudósokat, úgy maguk a tudományért felelős személyek és döntéseik is elidegeníthetetlen hatással vannak civilizációnk fejlődésére.
Ennek tükrében
még érdekesebb lehet azt szemlélni, eredményeik mögött milyen kompromisszumok, szakmai és személyes konfliktusok állnak. Ennek pedig mi lehetne jobb példája a Manhattan-tervnél és Hirosima, illetve Nagasaki bombázásánál.
Többek között ezeket a témákat járja körül nagyszerűen Robert J. Sawyer eredetileg 2020-ban megjelent regénye, Az Oppenheimer Alternatíva. Persze nem véletlen, hogy a Metropolis Média Christopher Nolan Oppenheimer filmjének premierje elé időzítette a magyar kiadás megjelenését: Sawyer életrajzi-történelmi regénye nagyrészt a címszereplő életét mutatja be a Manhattan-tervben elfoglalt pozíciójának elfogadásától kezdve haláláig. Így a két műben egészen sok a közös pont, van hogy konkrét párbeszédek szóról szóra köszönnek vissza. Ugyanakkor a két alkotás mégis inkább kiegészítésként szolgálhat egymáshoz, mivel Sawyer regénye és Nolan filmje egészen más perspektívából vizsgálja a Manhattan-terv körüli eseményeket és utóhatásait.
Noha Nolan grandiózus életrajzi filmje végig Oppenheimer nézőpontjából mutatja be az eseményeket, a rendező mégsem enged igazán közel hozzá. Egészen a film végéig megtartja azt a lépésnyi távolságot a főszereplőtől, amitől magába zárkózó, titokzatos személyiség marad. Ehhez képest Robert J. Sawyer könyvében a tudós vélt gondolataiban elmerülve igyekszik megfejteni és bemutatni, min is mehetett keresztül. És Sawyer J. Robert Oppenheimere egészen szomorú figura. Miután élete szerelmével soha nem lehetett egészséges kapcsolata, képtelen bármit és bárkit igazán szeretni, boldognak lenni. A könyv Oppie-jának lelke szinte teljesen kiüresedett, személyes életét kompromisszumok és kényszerű döntések alakítják. Karrierjét tekintve sikeresnek mondható, tudását, intelligenciáját és kivételes intellektusát pedig senki sem firtatja. De tudományos munkássága sosem éri el azt az elismerést amire áhítozik: miután felkérik a Manhattan-terv és Los Alamos vezetésére hagyatékát már csak az atombomba létrehozásában, bevetésében és annak utóéletében játszott szerepe határozza meg.
Egészen érdekes, ahogy a regény annak ellenére mutatja be csak marginálisan főszereplője zseniális elméjét, hogy testközelből követi végig pályáját és magánéletének alakulását. Ebből adódóan adódhat is hiányérzetünk, mert az Oppenheimer Alternatíva alapján akár az az érzése is támadhat az olvasónak, hogy Oppenheimer tudományos munkássága a Los Alamos-i tudósok koordinálásban merült ki. Ami persze a legkevésbé sem igaz, valóban egy kiemelkedő tudású fizikus volt. Ez annak tudható be, hogy Sawyer érdeklődése koránt sem az atombomba feltalálásának tudományos háttere felé mutat – ebből következőleg egészen minimális heuréka pillanattal is szolgál az olvasmány, dramaturgiai csúcspontokkal szinte egyáltalán nem a tudományos áttörések szolgálnak. Ehelyett arra kíváncsi, hogy a világ legnagyobb koponyái a közös munka során milyen konfliktusokon mentek keresztül, miközben létrehozták az emberi történelem egyik legmeghatározóbb találmányát.
Mert ezek a konfliktusok és dilemmák legalább annyira formálták történelmünket, mint maga a fissziós bomba ledobása.
Mindenképpen elismerésre méltó, ahogy Sawyer Oppenheimer karakterét építi. Úgy képes végig szimpatikus figuraként megjeleníteni a címszereplőt, hogy közben folyamatosan reflektál nehéz személyiségére és hibáira. Gyakran külső nézőponton keresztül, de legalább annyiszor belső vívódásain keresztül olvashatjuk végig, ahogy sokszor kicsinyes, meggondolatlan, vagy képtelen az empátiára. Ugyanakkor nagyszerű és elkötelezett vezető, éles eszű és végtelenül jóindulatú ember. A szerző hús-vér embert farag a történelmi személyből, akinek belső feszültségeivel még úgy is nehéz nem együtt érezni, hogy igen sokszor teljesen más döntéseket hoznánk meg a helyében. Míg Nolan filmjében dramaturgiai megfontolásból sokáig inkább távolságtartóan takarja a háború Oppenheimer döntései mögött meghúzódó okokat, az Oppenheimer Alternatíva végig nyomon követi vívódását tettei következményeivel. Ezzel teljesen más dinamika szerint, de ugyan olyan izgalmassá téve a történelem mögött meghúzódó emberi történetet.
Oppenheimer tragédiája, hogy míg a világ kivételes vezetőként ünnepli, az élete folyamatosan kicsúszik a kezéből képtelen irányítani azt. Egy folyamatosan lefelé tartó lelki spirálba taszítva önmagát.
Sawyer regénye a magánembert igyekszik bemutatni a tudományos úttörő alakja mögött és bár a fókuszt végig címszereplőjén tartja, hatalmas erénye, hogy ennél jóval tágabb perspektívában gondolkodik.
A könyv számtalan tudósnak ad szót a több, mint 400 oldalas terjedelmében, Oppenheimer mellett mégis a leginkább kiemelt karkaterek, a két magyar marslakó, Szilárd Leó és Teller Ede alakja. Így különösen is izgalmas olvasmány a magyar közönség számára, mert a két hazai származású tudós természetével egész részletekbe menően ismerkedhetünk meg. Ők hárman nagyszerűen képviselik azokat az álláspontokat, melyek szépen körbe fogják a Manhattan-terven dolgozó, koruk legkiválóbb tudósainak morális és elvi összetűzéseit. Ellentétes nézeteik miatt, folyamatos konfliktusban állnak egymással, a történet folyamán pedig szépen kirajzolódik, hogy az erről szóló folyamatos vita a tudósok között a tudományos áttöréseiken túl milyen mélyen alakították a háború utáni történelmet. Legizgalmasabb részei irodákban és laborokban folyó vérre menő eszmecserék alatt bontakoznak ki.
Sawyer fáradhatatlanul alapos háttérkutatásainak köszönhetően minden apró szerepben feltűnő történelmi személyiségből képes igazán plasztikus figurát varázsolni. Ennek köszönhetően azonosulható döntésük, a pusztító bomba létrehozásában való részvételükről. A ma történelmi távlatából talán nehezen érthető, hogy a kor legnagyobb elméi miért is támogatták egy ilyen fegyver létrehozását, és/vagy annak bevetését. Az Oppenheimer Alternatíva viszont alaposan bemutatja, hogy az adott korban, adott helyzetben mennyire másképp is érzékelték az emberek a háborút. Ami számukra az apokalipszissel kecsegtetett, a náci fenyegetés megállítására pedig szükség volt egy átütő fegyverre. Még ha sokan ezt csak erődemonstrációnak is képzelték el akkor. Szépen kirajzolódik az bomba létrehozásának elkerülhetetlensége és a döntés, hogy miért kell ezt pont nekik megcsinálni. De bármilyen meggyőződéssel is állt bele valamennyiük a közös munkába, a végkimenetel mindenki számításait keresztülhúzta. És kénytelenek ennek súlyával tovább élni.
Végső soron erről is szól Sawyer regénye: hogyan dolgozzák fel és szembesülnek a tudósok azzal, hogy a tudományos eredményen túl óriási morális felelősséggel is tartoznak a világnak. Mihez tudnak kezdeni a felismeréssel, hogy míg a fizika tényszerűen kiszámítható, a civilizáció sorsát leginkább a kiszámíthatatlan emberi tényezők és nem abszolút igazságok formázzák.
Az Oppenheimer alternatíva ezen a ponton húz egy bátrat és az addig tényszerűnek nevezhető életrajzi-történelmi regénybe bevezet egy abszolút fikciós szálat. Ugyanis a Los Alamosban dolgozó tudósok felfedezik, hogy a nap nagyjából száz év múlva lakhatatlanná teszi bolygónkat. Így a háború után Oppenheimer, Teller, Richard Feynman és társai azon kezdenek dolgozni, hogy a következő évtizedekben valahogy megmentsék az emberiséget a teljes pusztulástól. Mindezt még a Manhattan-tervnél is nagyobb titokban, ráadásul immár a kormány és hadsereg hathatós támogatása nélkül kell véghez vinniük. Szerencsére egy jólbevált vezető már rendelkezésükre áll, hogy összetartsa valahogy a lehetetlennek ígérkező vállalkozást.
A szerző innentől kezdve könnyen elvihette volna bármilyen hatásvadász sci-fi irányban a történetet. Sawyer szerencsére ennél jóval kifinomultabb író, így az alternatív történelmi szál végig kimérten, minden túlzást nélkülözve kúszik végig a sztorin. Ismételten a fáradhatatlan kutatómunkáját dicséri, hogy a kitalált cselekményszál úgy simul bele az 50-es, 60-as évek történelmi eseményeibe, hogy egészen a végkifejletig akár gond nélkül el is hitethetné, hogy egy valós nagyon titkos projektről mesél. Az író a kataklizma fenyegetésének bevezetésével azzal a gondolattal játszik el, hogy a Manhattan-tervben közreműködő tudósok mit kezdenének egy második eséllyel. Amikor már szemtanúi lehettek hibáiknak, a következményeknek. Avagy, akik akaratuk ellenére is a világok pusztítójává váltak, most megpróbálhatnak azok megmentői lenni.
Sawyer nagyon elegánsan vezeti végig gondolatmenetét és szerencsére nem veszi félvállról az addig felépített karaktereit sem. Hiába a sokkal nagyobb fenyegetettség, a sokkal nemesebb cél, a rengeteg különböző személyiségnek, a rengeteg különböző nézőpontnak az összeegyeztetése még így sem egyszerű feladat. És a felelősség súlya még nagyobb, de az ember akkor is nehezen képes megváltozni, ha már látja, mit csinált volna először másképp.
Az Oppenheimer Alternatíva nagyon érdekes témákat jár körül nagyon következetes és alapos cselekményvezetéssel. Teljes szívből adózik az emberiség nagy elméinek. Ezt viszont nem a már jól ismert érdemeik dicsőítésével teszi, hanem a történelmünkben betöltött elképesztően összetett és nehéz szerepük előtt tisztelegve.
Befejezésével pedig nemcsak a regényben felépített Oppenheimer karakterívét zárja le gyönyörűen, hanem szívhez szóló feloldozást is ad neki, amit a valóságban soha nem kaphatott meg.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
