Idris Elba több nagy filmes franchise-ban is feltűnt, de a legikonikusabb szerepeit sorozatoknak köszönheti: a Drót Stringer Belljeként és Luther nyomozóként már beírta magát a popkultúra történetébe. Legújabb projektje, Az eltérített járat (Hijack) ugyan nem adott neki lehetőséget, hogy ismét feledhetetlen figurát teremtsen, ellenben maga a széria emlékezetesre sikerült. Évadkritika.
A sorozat központi karaktere Sam Nelson (Elba), aki foglalkozása szerint céges tárgyalásokat segít közvetítőként. Hősünknek ezt a szakmai tudását a szokásostól élesen különböző helyzetben kell kamatoztatnia, amikor egy csapat felfegyverzett ember eltéríti a repülőgépet, amelyen hazafelé utazik Londonba. Láthatóan igyekszik is a túszejtők és az utasok közé pozícionálni magát, egy kvázi független álláspontra, mintha nem állna senkinek az oldalán, csak azt szeretné, hogy lehetőleg ne vegyenek erőszakos fordulatot az események. Közben viszont kétségbeesetten próbál rájönni, miként vethetnének véget az egésznek.
A repülőgép-eltérítés régóta népszerű téma a szórakoztatóiparban, az utóbbi években pedig egyenesen futószalagon készültek az erről szóló filmek: ott volt a 7 vérfagyasztó nap Daniel Brühl és Rosemund Pike főszereplésével, Joseph Gordon-Levitt 7500 című thrillere, A múlt pengéi Chris Pine és Thandiwe Newton párosával, majd idén A gép az elnyűhetetlen Gerard Butlerrel és Mike Colterrel. Ezek után
ilyen alapsztorival eredetit vagy legalább érdekeset alkotni elég nehéz, Az eltérített járat készítőinek azonban sikerült egy olyan sorozatot összehozniuk, amely élvezetes és nem érződik elcsépeltnek sem.
Már önmagában attól is üdítően hat a széria, hogy ugyan egy akcióthrillerről van szó, a főszereplője nem egy aktív figura, hanem épp ellenkezőleg: olyasvalaki, akik eleinte igyekszik minél jobban felmérni a helyzetet, azután tervezget, és amikor akcióba lendül is, kifejezetten óvatos, és próbálja elkerülni a helyzet eszkalálódását. Jellemének a cselekmény folyamán való kibontakozását pedig remekül felépítették. Eleinte ugyanis kissé negatív, önző alaknak tűnik, aztán a későbbi tettei nyomán fokozatosan változik meg a nézőben a róla alkotott kép.
Az ügyesen megírt karaktert Idris Elba visszafogott játékkal kelti életre, finoman éreztetve, hogy a férfi fejben folyamatosan kalkulál, a lehetőségeiket latolgatja.
A néző számára egyértelműen frissítően hat egy ilyen főhőst látni, a színész szempontjából ugyanakkor annyiban kissé talán kevésbé hálásnak mondható a szerep, hogy Sam Nelson nem egy olyan jellegzetes figura, akit megjegyezne magának a közönség. Hozzá hasonlóan az ellenfele, a gépeltérítők főnöke sem egy különösebben emlékezetes gonosztevő, inkább egy hétköznapi ember – az ő esetében is éppen az a pláne, hogy nem valami sablonos, kétdimenziós szereplő, hanem egy hús-vér ember. Rajtuk kívül még elég sok figurát mozgat a sorozat, akiket egytől egyig az jellemez, hogy ugyan mindannyian típuskarakterek, mégis inkább tűnnek természetesnek és valóságosnak, mint karikaturisztikus tucatfiguráknak: még az eleinte kifejezetten irritáló, sztereotip politikusnak is van korrekt megnyilvánulása.
Az eltérített járat nem a szereplői, hanem a sztorija miatt emlékezetes, méghozzá elsősorban azért, mert kifejezetten ügyesen építkezik és hatásosan fokozza a feszültséget.
Nagyon sok folytatásos tévésorozatnak az a problémája, hogy az egyes epizódjaik nincsenek ugyanannyi tartalommal feltöltve: vannak olyan részeik, amelyekben kifejezetten sok minden történik, míg mások üresnek, felesleges időhúzásnak érződnek. Ritka az olyan széria, amely nem esik bele ebbe a hibába, viszont Az eltérített járat ezen kivételek egyike. Igaz, hogy egy nagyon rövid évadról van szó, cserébe viszont mind a hét része eseménydús, és tartogat valamilyen meglepetést vagy fordulatot, így egyik sem nevezhető töltelékepizódnak. Ráadásul az egyes nem is egy kaptafára épülnek, mert van, amikor a lebegtetett veszély révén teremtenek bennük feszültséget, máskor pedig épp ellenkezőleg, látszólag nyugvópontra kerül, vagy legalábbis beáll egy kiszámítható irányba a cselekmény, hogy azután egy nem várt történés mindent felkavarjon.
Érdemes továbbá kiemelni a sorozat kapcsán azt, hogy értelmesen használja ki a médium nagy előnyét, a mozifilmnél hosszabb játékidőt.
A ténylegesen a repülőn játszódó részekkel párhuzamosan végigkövethetjük azt is, hogyan szereznek tudomást az eltérítésről a hatóságok, majd pedig azt, hogyan próbálják kezelni a helyzetet. Ez a szál egyrészt azért kifejezetten izgalmas, mert remekül bemutatja, hogy miféle apróságokon és hány különböző emberen múlhat az ilyesmi – amitől az egész nagyon életszagú. Azok a drámai jelenetek pedig, amikor a döntéshozók azon vitáznak, hogy le kell-e lőni az utasokkal teli gépet, egyenesen hátborzongatók.
Vannak azért kisebb szépséghibái a sztorinak, például az egyik fordulat egy olyan rendőri hibából fakad, aminek a megtörténte elég irreálisnak tűnik; illetve a feszültség hét részen át való fenntartása után befejezés némileg hirtelennek, és talán az egész szériához mérten kevésbé drámainak hat. Ezek viszont nem tudnak igazán rontani az összképen, így elmondható, hogy Az eltérített járat egy nagyon jól sikerült thriller, ami a magyar nézőit még ráadásul egy kis hazai vonatkozással is megörvendezteti az egyik karakter révén. Egyértelműen ott van azon idei sorozatok között, amelyeket érdemes megnézni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
