A Marvel Filmes Univerzum már jócskán túl van a fénykorán: az eredeti Bosszúállók és Galaxis Őrzői nagy része visszavonult, vagy meghalt, Nick Fury pedig pocakosodó nyomozóként próbálta megoldani a Skrull-krízist. Van azonban még mindig néhány új film és sorozat, ami ennyi év után is fel tudja kelteni az emberek figyelmét – ilyen például a Loki második évada, ami már az első trailer bemutatásával rekordot döntött. Nagyjából másfél nap alatt 80 millióan nézték meg a kedvcsinálót, ami kapcsán felmerül a kérdés: miért őrülünk meg még mindig egy olyan karakterért, aki több mint tíz éve mutatkozott be az MCU-ban, és hova csavarható tovább a története? A képregényekből minden kiderül.
A Loki: Asgard ügynöke sorozat kapcsán megírtuk, hogy Loki tényleg azon kevés karakterek egyike, aki azért nem válik unalmassá, mert minden egyes visszatérésekor képes új arcát mutatni a képregényekben. Ez egyébként a filmes megjelenéseiről is elmondható általánosságban. Nos, a Loki: Földre pottyant isten képregény esetében pont nem ez a helyzet, ugyanis a kötetet lapozgatva egy olyan karakterre találunk, aki egy az egyben megegyezik a Tom Hiddleston által megformált flegma, álságos, mégis szerethető hőssel, vagy épp gonosszal.
Lokira most azután találunk rá, hogy a Birodalmak háborújában brutális halált halt, ám mint az lenni szokott, egy újabb leckét tanulva visszatér az élők sorába. A csínytevés istenére ekkor új feladat vár: Jöttünheim királyaként kell, hogy vezesse a jégóriások birodalmát. Ahogy azonban azt már megszokhattuk, a nyugalom nem Loki kenyere, így hát mágiáját használva – nem mellesleg jelezve leszaromságát – egy hóembert ültet a trónra, amíg a Föld urával, Tony Starkkal megy tárgyalni az uralkodói lét mibenlétéről, és egy nem kicsit meglepő Bosszúállók-tagság apropóján.
Végre egy valamire való főgonosz
Főgonosz nélkül nem történet a történet, így hamarosan színre lép a szegény ember Freddy Krugere, Rémálom, akinek feltett célja, hogy átvegye Loki bolygója feletti uralkodást, ám ehhez a hazatérő tékozló fiúnak is lesz egy-két szava. Rémálom nem tartozik a fősodratú képregényes gonoszok közé a Marvelnél, pedig a kötet alapján százszor több történetbeli- és vizuális megjelenítési lehetőséget tartogat, mint a gyakran megjelenő tucatgonoszok. A rémálmok ura ugyanis bárki álmába képes beférkőzni, és minél több információhoz jut, annál könnyebben képes átlépni a két dimenzió között.
Aki pedig szembe találkozott vele, sok jóra nem számíthat, ugyanis a találkozó után minden rémálma, félelme valósággá válik.
A kötetben ezt egy megrázóan életszagú történettel mutatják be, amelynek hatására elgondolkodik az ember: mi lenne, ha párja, élete szerelme egyszer csak elfelejtené, hogy valaha is ismerték egymást. Bár nyilván sokaknak itt is az érzékletesen bemutatott leszbikus párkapcsolat tűnik majd fel elsőként, ha tanácsolhatom, legalább egy gondolatkísérlet erejéig mindenki játssza le fejben a szcenáriót, és inkább arra törekedjen, hogy fejezze ki szerettei számára, mennyire nélkülözhetetlenek is az életében.
Adott tehát egy dermesztő főgonosz, de mit csinál annak ármánykodása alatt a címszereplő? Nos, Loki egy, a Marvel-kánon keletkezésének hátterében álló kozmikus lények által vezetett LSD-s hopp on hopp off túrára indul, amit elképesztő látvány támogat meg. Kezdődik mindez a Mindentudás Csarnokában, ahol Thor át akarja adni testvérének az istenek összes bölcsességét arról, milyen is egy jó uralkodó, és mi is Loki története.
Az Örökkévalóság gyermekei azonban elmesélik, hogy a nagy Marvel-hősök, mint Pókember, Rozsomák vagy Thor nem véletlenül rendelkeznek ennyi történettel. Egy emberöltő alatt ugyanis lehetetlen lenne annyi hőstettet véghezvinni, mint amennyiről tud. A hőstettek tehát nem előre elrendeltetés, isteni szavak következményei, hanem egy ördögi alkué az idővel.
Itt azért felmerül a kérdés: mégis mit akart több idővel egy isten, és amúgy is, milyen hőstetteket akarna végrehajtani Loki?
Bár az elmúlt kötetekben tényleg megfigyelhető volt a jellemfejlődés a Jöttünheiminél, ez csak egy-két variáns esetében mondható el a sok ezer közül. A földre pottyant isten címszereplőjének minderre egyetlen válasza van: unatkozik. Így pedig megköttetik az alku, amivel a végtelen történetű Marvel-karakterek közé kerül.
Nem szimulációban, hanem rémálomban élünk?
Loki történetei mindig is magasabb intellektuális színvonalat képviseltek, mint a hagyományos Marvel-sztorik, mivel a karakter jelleméből adódóan a jó és rossz örökös harcáról, a morális dilemmákról szólnak. Ebben az esetben sincs ez másképp, pusztán annyi változott, hogy a főgonosz is felnő a feladathoz. Mivel képes olvasni Loki agyát, a félisten sorra kapja a pofonokat, nemcsak fizikailag, de pszichésen is, ami eltűnődésre készteti.
Az igazi érdekesség akkor jön, amikor Loki megrázza magát, és képessé válik beismerni korábbi gyengeségeit, hibáit. A diadalt mégsem ez, hanem Rémálom önteltsége hozza el számára, aki a csínytevés, a megtévesztés istenével szemben is azt hiszi, magasabb fokú képességekkel bír. Végül aztán egy kis tanulságot átad az olvasónak Loki, mondván: saját magunk Rémálmai is lehetünk az életünkben – ha csak a rosszra fókuszálunk, valósággá is váltjuk. Ellenben ha teszünk magunkért, a jövőnkért, és a szeretteinkért, azt kamatosan visszakapjuk.
Daniel Kibblesmith kötete narratíváját tekintve egy elég érett anyagnak mondható, amit Oscar Bazaldua képei is kiválóan egészítenek ki.
Különösen kiemelésre méltó Rémálom bemutatása, ugyanis minden egyes kocka, amiben szerepel, egyedi színvilágot és rajzstílust kapott, így könnyen kiszúrható a megjelenése. A végére pedig még egy rövid plusz történetre is futotta, amelyben Rozsomákkal együtt a vadnyugatra kalauzolja el az olvasókat Loki. Aki pedig olvasta a fent említett, itthon szintén a Fumax Kiadónál megjelent korábbi köteteket, egy ismerős arccal is összefuthat az utolsó lapokon – némileg új szerepben.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
