A Hétköznapi szörnyetegek első pillantásra könnyen tűnhet csak egy újabb olyan fantasy könyvnek, ami különleges képességű gyerekeket gyűjtő intézményről szól. J. M. Mironak azonban megvan az az írói képessége, hogy a túlhasznált zsánerelemeket egyedi hanggal ötvözve formáljon valami izgalmasat. A regény hossza, szerkezete és tipikus trilógianyitó jellege viszont képes lehet megakasztani az olvasás élményét. De csak picikét. Enyhén spoileres könyvkritika.
Üdv az intézetben!
A Hétköznapi szörnyetegek J. M. Miro, azaz polgári nevén Steven Price kanadai író/költő első szerzői álnéven írt fantasy regénye. Nem tapasztalatlan elsőkönyves szerzőről van tehát szó, de mint számára is új terület, kezelhetjük első fantasztikus zsánerpróbálkozásként. Amikor pedig valaki olyan területre téved amiben addig nem igazán próbálta ki magát, akkor mi történik? Óhatatlanul is olyan jól bejáratott eszközökhöz nyúl, amik akaratlanul is már ismert címeket juttatnak az olvasó eszébe.
A Hétköznapi szörnyetegek esetében ez leginkább a különleges képességgel bíró gyerekeket gyűjtő intézet toposzában érhető tetten.
A hasonló oktatási és védelmi célokat is ellátó intézmények pedig tagadhatatlanul a kortárs fantasy egyik sokszor előforduló motívuma.
Csak példaként, a legegyértelműbb alkotások mellett a közelmúltból eszünkbe juthat A végzet iskolája Naomi Noviktól, a Ház az égszínkék tengernél, vagy akár a Jók és Rosszak iskolája. Valamint megjelenik a nagy sikerű Wednesday sorozatban, és még az Éjféli klubot sem nehéz hozzácsapni a sorhoz. A regény pedig végig szinte kézzel fogható módon idéz olyan popkult franchise-okat, mint a Harry Potter, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei, a Stranger Things, vagy akár az X-Men. A dark academia esztétika rajongói tehát nagy valószínűséggel nem lőnek mellé a könyvvel. Viszont az előbbi számos címet tartalmazó felsorolásból akár úgy is tűnhet, hogy a Hétköznapi szörnyetegek egy kicsit sem eredeti popkulturális massza. A helyzet azonban közel sem ennyire egyszerű, vagy siralmas. Épp ellenkezőleg.
Hétköznapi szörnyetegek
A viktoriánus korszakban, 1873 és 1882 között játszódó horror elemekkel bőven tarkított dark fantasy történet egy különleges kék fénnyel világító kisfiú körül bonyolódik. Marlowe azonban nem csupán attól különleges, hogy földöntúli módon világít. A művelet közben képes magából olyan hőt kibocsátani, ami szimplán csak megolvasztja a húst. A különleges képességű gyermekeket ellátó Cairndale Intézet vezetője, Dr. Berghast pedig mindent megtesz, hogy biztonságban, a ház falain belül tudja a fiút. Akinek ráadásul a rejtélyekkel övezett múltja is a Cairndale-hez kötődik.
Az Amerikába került kisfiút egy másik különleges képességű sráccal, Charlie-val együtt a megbízott nyomozóknak, Alice Quicke-nek és Frank Coulton kellene leszállítania az intézetnek. A művelet azonban koránt sem egyszerű, hiszen Marlowe-t egy furcsa, állandóan poros, kormos fekete alak szeretné megkaparintani. A Hétköznapi szörnyetegek pedig titkot titokra és fordulatot fordulatra halmozva meséli el, miért is annyira fontos Marlowe.
Karakterekben az erő
M. Miro bár távolról is ismerős zsánerelemekhez és jól beazonosítható hatásokhoz nyúl, mégis képes volt egy megkapó és szívszorító történetet kerekítenie. A Hétköznapi szörnyetegek legnagyobb erőssége ugyanis, hogy nagyban támaszkodik a karaktereire, nem csupán cselekményformáló bábokként kezeli őket. A legfontosabb szereplőkről fokozatosan derülnek ki a személyiségüket formáló események és hatások. Tetteik és gondolataik pedig beszédesebbek, mint bármilyen körmönfont leíró jellemzés. Miro pedig nagyon is szereti cselekedetek közben részletezni a karakterek motivációit, a tetteik mögött megbúvó tényezőket.
A történetnek ráadásul nincs is igazán egy kiemelt főszereplője, több nézőpontkarakter is hasonló pozíciót tölt be a hierarchiában. Ez pedig remek alkalmat biztosít a szerzőnek, hogy közelebbről is megismertesse majd’ mindegyik szereplőjét. De legalább is annyira, hogy szerethetőek, utálhatóak vagy éppen megérthetőek legyenek. Teszi mindezt úgy, hogy a megismerésükhöz szükséges információkat szervesen beágyazza a cselekménybe. Még akkor is, ha egy-egy karakter múltja időnként átveszi az uralmat a szöveg felett.
Az információmenedzsment ereje
A szerző prózája ettől kap egy természetes sodrást, amitől úgy érezheti az olvasó, hogy minden a helyén van, és minden mindennel összefügg. A cselekmény a karakterekkel, a mondatszerkezet a kontextussal, a fantasztikus elemek az általunk is ismert világ borzalmaival. A Hétköznapi szörnyetegek így egy meglehetősen kompakt regény. Annak ellenére is, hogy a szerkezete nem lineáris, nagyobb szövegegységenként oda-vissza ugrál az időben. Bár az idősíkok közti váltás mindig egyértelmű, és dramturgiai csúcspontot követő, egyik következménye, hogy némileg megtörik az imént említett sodrás és lendület.
Az időbeli váltások ugyanis nem puszta visszaemlékezések, flashbackek, hanem nagyobb szövegmennyiséget igénylő múltidézések. Másik következménye pedig, hogy már jócskán a könyv felénél túl járva is kapunk olyan információkat, amelyek a regény világképének megértéséhez szükségesek. Nincs minden abban a pillanatban elmagyarázva, ahogy találkozunk velük a lapokon, de előbb-utóbb minden világossá válik. A Hétköznapi szörnyetegek így akár időhúzással is vádolható lenne, de Miro információgazdálkodási stratégiája is megérthető.
Egy olyan tudatos építkezést mutat ugyanis, ami először az olvasó bizonytalanságban tartására épít, hogy a végén minden lapját kiteregetve boríthassa rá az asztalt. A katartikus hatás pedig nem marad el.
A szerző nagyon is ért a feszült jelenetek megkomponálásához, és a regényben kimérten adagolja ezeket a szituációkat. Ezekből is kiemelkedik a könyv első felvonását záró vonatos hajsza. Sosem válik unalmassá a regény, ugyanakkor a terjedelméből fakadóan vannak lassabb, átvezetőnek tűnő szakaszai. Továbbá az utazás-keresgélés dramaturgiára felhúzott narratíva is önismétlőnek, megúszósnak tűnhet.
Amit azonban az utolsó száz oldalon művel, az Miro minden addigi döntését legitimálja. Egy olyan tömény akciódús jelenetsorról van szó ugyanis, ami nem spórol a fordulatokkal és az ismerős toposzok megbabrálásával. Szomorúbb felismerés azonban, hogy addig az egyik legfőbb szereplőnek tűnő karakterről kiderül, hogy valójában mindvégig egy cselekvő MacGuffinról van szó. Ami persze jó táptalajt szolgáltat a folytatásokhoz.
Ne bántsátok a gyerekeket!
Persze az akciódús horror/dark fantasy cselekményvilág felszínén túl J. M. Miro plusz rétegekkel is képes volt felruházni a sztorit. A történet során ugyanis egyértelművé válik, hogy a legtöbb szereplőben van valami közös.
A Hétköznapi szörnyetegek kiemeltebb karaktereinek kivétel nélkül meg kellett küzdeniük valamilyen gyermekkori traumával, tragédiával.
Marlowe születésének és elrablásának körülményei már első világon töltött napjaitól kezdve meghatározzák további életét. Charlie-nak feketeként ráadásul a rabszolgákat sújtó durva rasszizmussal is szembe kellett néznie gyermekkorától fogva. Nem beszélve arról, hogy az öngyógyító képességét attrakciónak használva nyilvánosan verték, alázták.
A regény során a gyermekbántalmazás, veszélyeztetés és kizsákmányolás számos formája előfordul, így Miro regénye nemcsak hosszából fakadóan, de tartalmában is megterhelő olvasmány lehet. Persze nem kifejezetten explicit vagy hatásvadász a testhorror hatások ellenére sem. De a gyermekabúzus még ilyen formában és fantasy környezetben sem könnyed téma.A Hétköznapi szörnyetegek ennél fogva tele van szomorúsággal, sérelmekkel, soha nem gyógyuló lelki sebekkel, szívfájdító jelenetekkel és mondatokkal.
Kis absztrakcióval élve pedig a hétköznapi szörnyetegek valójában nem azok a gyerekek, akik különös erők birtokosai, hanem azok, akik miatt szenvednek.
Mindezek mellett a könyv jellegéből eredően sokat foglalkozik identitáskérdésekkel, de érinti a hit természetét, a különcséget, a nőket érintő hátrányos megkülönböztetést és az említett rasszizmust is. Nem kifejezetten aktivista, prédikáló formában, inkább a szövegkörnyezetbe és történetbe organikus illeszkedő módon.
Ítélet
A Hétköznapi szörnyetegek ugyan sok ismerős elemet tartalmaz, de kifejezetten szépen strukturált, kellemes prózával megírt regény. A fentebb taglalt popkult hatások érezhetőek, de J. M. Miro kezei alatt egyedi hangvételű, jó sodrású olvasmányélménnyé állnak össze. Egyéni preferenciák mentén ezt az élményt csorbíthatja a nonlineáris szerkezet, a könyv vaskossága, vagy éppen az időnként meglepően durván adagolt horror elemek. Mindent egybevetve azonban akár a horror, akár a fantasy, akár a viktoriánus korszak hívei megtalálhatják benne a számításaikat.
A jól megírt karakterek, a kifejezetten feszesre szabott akciójelenetek, az információadagolás pedig váratlanul is az év egyik legemlékezetesebb fantasy könyvévé teszik a Hétköznapi szörnyetegeket.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
