A Bird Box Barcelona csak egy közepes horror egy bámulatos városban

A poszt-apokaliptikus filmek jelentős része általában egy helyszínen  játszódik, előrevetítve, hogy mi vár ott az emberiségre egy olyan katasztrófa után, amely visszafordíthatatlanul összeomlasztja a jelenlegi társadalmi berendezkedést. Az ilyen alkotásoknál a központi karakterdráma, az „ember embernek farkasa” mentalitás kerül előtérbe amellett, hogy láthatjuk: milyenek lesznek az ismert helyszínek vagy környezetek a nagy történések után. Érdekes azonban belegondolni, hogy egy-egy ilyen specifikus „világvége” miként érinti a világ többi pontját, és hogy reagálnak ott az emberek: változik-e bármi, máshogy viszonyulnak-e az eseményekhez, esetleg másképp reagálnak a krízisre és egymásra? A Bird Box Barcelona valami ilyesmivel próbálkozik, de nem megy elég mélyre ahhoz, hogy több legyen egy átlagos rémisztgetős filmnél.

A történet egyfajta folytatása és spin-offja a 2018-as Bird Boxnak (ami Josh Malerman regényének adaptációja volt), csupán – ahogy a cím is utal rá – a katalán fővárosban, a spanyolországi Barcelonában játszódik. A felállás maradt a régi: megjelentek idegen életformák, amikre ha ránéznek az emberek, szinte azonnal brutálisan véget vetnek saját életüknek. Az áldozatok ilyenkor szeretteik – vagy hozzájuk közel álló emberek – hívó szavát hallják, hol invitálva őket a másvilágra, hol szítva a bennük lévő esetleges bűntudatot. Egyfajta megoldásként szolgál tehát az, ha a túlélők bekötött szemmel merészkednek ki az elhagyatott utcákra – vakok természetesen előnyben –, és minden természetes fényt kizárnak. A kreatúrák imitált hangjai még így is beférkőzhetnek a tudatokba, így ha valaki érzékeli a jelenlétüket, nem elég kivárni, amíg továbberednek.

itt az entitások úgynevezett „látókat” is képesek létrehozni, akik magukat nem ölik ugyan meg, de kivisznek másokat a nyílt terepre, hogy a lények hatására vessenek véget életüknek. Egy ilyen ember Sebastián (Mario Casas), aki lányát látja ilyenkor megjelenni: Anna (Alejandra Howard) ösztökéli arra, hogy „mentse meg az elveszett nyájat”. Sebastián tehát csoportról csoportra utazik, kihasználja bizalmukat, visszaél empátiájukkal, majd a halálba irányítja őket.

Ez például egy kifejezetten brutális, morbid, de egyébként hatékony csavarja a filmnek, ami egy „elkövető” perspektívájából szemlélteti az eseményeket. Mintha a gyilkost kísérnénk végig a filmben, csak itt egy manipulátorról van szó, aki vakon elhiszi: a mennybemenetelét segíti elő ezeknek az embereknek. A forgatókönyv – persze kiszámíthatóan – igyekszik felépíteni azt, hogy mi vezetett idáig, így nézőként egyszerre érdekelhet minket a karakter múltja amellett, hogy borzasztóan taszít azért, amit a jelenben tesz. Nehéz elvégre szurkolni valakinek, aki tudatosan készít ki másokat.

A cselekmény jelentős része sajnos ki is merül ebben a ciklikusságban. „Hősünk” bekerül egy új csapatba, teszi, amit helyesnek vél, majd visszaemlékszünk. Ez pedig csak fokozza a kiszámíthatóságot, és fokozatosan teszi egyre unalmasabbá a a Bird Box Barcelonát. Nem segít az sem, hogy a mellékkarakterek egysíkúak, ugyanis a két órás játékidő nem enged teret a kibontásukra. Pedig felmerülnének érdekes társadalmi feszültségek. Például van egy helyi, idősebb férfi, aki a hűtlen feleségével utazik. Plusz köztük van egy fiatal, egyetemet végzett mexikói férfi, aki Barcelonában futárként dolgozik, és ugyanez a spanyol férfi lekezelően bánik vele. Sőt, a színészgárda is multikulturális a különféle országokból származó, de spanyolajkú színészekkel, plusz egy angol turistával. Ezeket azonban nem dolgozza ki Álex és David Pastor író-rendező páros, ami kihagyott ziccer, és csak stabilan araszolunk a kiszámítható kulmináció felé. Ami bosszantó, hogy nagyjából a finálé után lenne igazán érdekes a film, ami izgalmasabb irányba mozgathatta volna a cselekményt.

Láthatjuk azonban a csodálatos Barcelona városát egy kicsit, bár leginkább belterekre és „átlagos” utcákra korlátozódik. Ne számítson senki a Sagrada Famíliára, Gaudi „casaira” vagy a Güell parkra – ezekkel és a főbb látványosságokkal még a távoli vágóképekben sem találkozhatunk. Így azonban, hogy pont a netflixes premier környékén jártunk ott – és már feltűntek a városban elhelyezett plakátok is – jópofa volt felismerni akár kevésbé látványos utcákat, tereket vagy a szállásunkhoz közeli metrómegállót is. Sőt, kiszúrni, hogy „ha itt bekanyarodunk, akkor nem is ez vár ott” – mint amikor Budapesten minden szögből látszódik a Parlament, vagy amikor Rómában hirtelen ott terem a Colosseum. Kétségkívül lehetett volna jobban játszani a város adottságaival, de másrészt itt a polgárok az életbenmaradásukért küzdenek és nem várost néznek.áthatunk azonban egyet a hírhedt bunkerekből vagy a Franco rezsim kivégzőhelyszíneként szolgáló Montjuic erődből, ami szintén karakterisztikus részei a tengerparti településnek.

A Bird Box Barcelona egy átlagos horrorfilm átlagon felüli, de többnyire kihasználatlan alapkoncepcióval és helyszínnel, ami a kiszámíthatóság és a klisék kényelmes csapdájába veti bele önmagát, saját kézzel vetve véged az eredetiség kibontakozásának és ambíció szikráinak. Megrázó, de furcsa lenne, ha öngyilkos embereket nézni nem lenne megrázó; ezen túl azonban nem tud mit kezdeni magával, ahogy elődjéhez képest újszerű, különlegesebb elemeivel sem. Egy szimpla esti nyomasztásnak elmegy, de egy felejthető mentális kiruccanásnál nem több.