Frank Márton Vadhatár cimű regénye első olvasásra szokatlan, sokfajta értelmezést kínál korosztályonként. Az íróval beszéltünk új regénye keletkezéséről, szereplőiről, és arról, kinek ajánlja művét.
Első történeted egy trilógia volt, a Páratlanok, most pedig egy egyrészes regénnyel, a Vadhatárral jelentkeztél a Könyvhéten. Mennyiben volt kihívás vagy könnyedség számodra rövidebb hangvételű sztorit írni?
Igen, fontos része volt az életemnek a Páratlanokkal töltött idő, éveken át ugyanabban a világban „létezni” különös kapcsolat volt, és az is marad mindig. De a hosszú sorozat után most valami egész másfélére vágytam. A Vadhatár a műfajában is más, sok szempontból eltér a megszokottól, ahogy a szimbolikus jelentésekkel is, és azt mondják, nem könnyen helyezhető el az irodalmi kategóriák között. A középpontjában a természet és az ember kapcsolata áll, és egészen közel hozza az élővilágot, mondhatni karnyújtásnyira. Aztán ott vannak a szereplők, akiket külön-külön is megismerhetünk a váltakozó nézőpontokból. Meg persze a megannyi állat és „az” Állatkert, amit a szereplők fizikailag és jelképes értelemben bejárnak. Szóval az egész nagyon más volt, mint a Páratlanok, másféle, új kihívásokat jelentett.
Általában azt szokták íróknak tanácsolni, hogy a rövidebb prózától menjenek a hosszabb történetek felé. Te hogyan viszonyulsz ehhez a tanácshoz? Mi volt a nehézség és könnyebbség abban, hogy trilógiával kezdted írói utadat?
Én azt tanácsolnám, hogy senki ne vegye nagyon szigorúan ezeket a tanácsokat.
Nem feltétlenül nehezebb megírni egy könyvsorozatot, és az sem igaz, hogy egy önálló kötetet olyan könnyű lenne.
A Vadhatáron dolgozni egyáltalán nem volt egyszerű már csak a téma miatt sem. Hiszen ennek a történetnek egy olyan területet kell bemutatnia hitelesen, amit felszínesen mind jól ismerünk. Az Állatkert, vagyis az élővilág mindenkinek mond valamit, mind jártunk már benne, olvastunk, tanultunk róla. Tehát ahhoz, hogy többet tudjon adni egy ilyen történet a megszokottnál, mélyen az általános, felszínes ismeretek mögé kell vinnie az olvasót, és muszáj egy teljesen új nézőpontból rátekintenie. A munkának ezt a részét rendkívül élveztem, mert nagyon érdekel a természet-állatvilág-ember kapcsolata, és szeretem a szokatlan megközelítéseket.
A Vadhatár egy állatkerti osztálykirándulás történetével indít, majd több téma is megjelenik benne – gyerek közösségek, bullying, ember és természet kapcsolata. Milyen művek inspiráltak ezek bemutatásához?
Sok cikket elolvastam az állatvilággal kapcsolatban, nagyon izgalmas és érdekes dolgokról. Nem egy témában csak angolul, természettudományos lapokban találtam magyarázatot. Nagy hatással volt rám Richard Dawkins – Az önző gén című könyve, David Attenborough könyvei, természetfilmjei. A gyerek közösségek bullying témájához ezekhez képest gyerekjáték volt hozzányúlni, hiszen ez olyasmi, ami mindenkit érintett már valami módon. Nincs is olyan, aki egykor az iskolában ne látott vagy tapasztalt volna bántalmazást valamilyen formában.
A könyvben ábrázolt bullying helyzet és annak kimenetele alapján te hogy látod, felszámolható a jelenség? Vagy hogyan enyhíthető?
Szerintem sok múlik a tanárok kapcsolatán a diákokkal, ezért azt mondanám, mindenképpen jó tanárokra van szükség. Sokszor ennek a hiánya vezet ahhoz, hogy a diákoknak terük nyílik bántalmazni egymást. De persze az is sokat számít, hogy a tanárok kellő támogatást kapnak-e az iskolájuktól és a társadalomtól ahhoz, hogy lefolytassák az osztályon belül szükséges harcokat.
Életrajzod szerint tanár szülők gyermeke vagy. A szüleid foglalkozása mennyiben segítette/inspirálta a könyved megírását?
Nem igazán, ebben inkább a személyes, iskolai tapasztalataimra támaszkodtam. De persze a szüleimtől is hallottam már hasonló történeteket.
Nagyon negatív színben tűnik fel az osztályt kísérő tanár, akit Nagy Tetemként emlegetnek a srácok. Miért tartottad fontosnak ezt a fajta ábrázolást az esetében?
Nagy Tetem a „vezető személy” a történetben, a tanár, „a felnőtt”, akitől azt várnánk, hogy fenntartja a világ rendezettségét, és a saját érdekeit alárendeli a közösségi érdeknek. De az osztályfőnök semmi ilyesmit nem tesz.
Ez a közömbös, önző embertípus talán még azoknál is rosszabb, akik a „bűnt” elkövetik, hiszen ő az a vezető, aki becsukja a szemét, és hagyja, hogy a „bűn” megtörténjen.
Ilyen megközelítésben a történet főgonosza számomra egyértelműen Nagy Tetem.
A gyerekszereplők különböző állatokról kapták neveiket – Hal, Fecske, Hód, Macska, Bálna. Viszont karaktereikhez nem feltétlen társíthatóak a sztereotípikus állattulajdonságok (pl. ravasz, mint a róka). Mi alapján adtál állatneveket a szereplőknek?
Már jóval a történet megírása előtt tudtam, hogy a szereplőimnek állatnevet fogok adni, még akkor is, ha ez nagyon újszerű a mai, népszerű történetekhez képest. Ehhez nem építhettem sztereotípiákra, az közhelyszerű lett volna, annál sokkal izgalmasabbnak tűnt olyan neveket adni nekik, ami a személyiségükre vagy az egymáshoz való kapcsolatukra mutat rá. Így egyáltalán nem mindig egyértelmű, hogy miért hívnak valakit Halnak vagy éppen Bálnának. Lehet az ok emögött valamilyen rejtett állatias jellemvonás, tulajdonság, vagy a közösségben elfoglalt szerep, vagyis annak az állati megfelelője, a tápláléklánc.
A gyerekszereplők és problémáik könnyen felvethetik, hogy a könyved ifjúsági, viszont a történet felépítése többrétegű, nem lehet elsőre felfejteni. Maga a Lábjegyzeten megjelent interjú szerint is inkább felnőtteknek szántad a könyvet. Kiket szólíthat meg szerinted első sorban a könyved: a fiatalokat vagy inkább a felnőtt közönséget?
Mivel a történet középpontjában az élővilág áll – a természet és az ember kapcsolata –, ez pedig egyáltalán nem életkorhoz kötött témakör, azt gondolom, hogy a Vadhatár mindenkinek érdekes lehet, akit érdekel az ilyen típusú könyv. Ilyen szempontból egy kicsit talán olyan a történet, mint az Avatar, mert a közönsége nincs leszűkítve egy bizonyos korosztályra.
És ez igaz lehet a bullying témára is. Hiszen az emberi természetnek része ez a típusú agresszió épp úgy a gyerek, mint a felnőttkorban, ahogy azt például a háborúk is mutatják. A regény többrétegűségét és szimbolikáját persze a felnőttek jobban érthetik, de azt hiszem, hiba lenne alábecsülni a fiatalabb olvasókat.
Jövőbeli tervek? Milyen történetet tervezel? Vannak esetleg nem írói ambícióid is?
Konkrétat egyelőre nem mondhatok, de ahogy ismerem magam, mindenképpen belekezdek majd valami egészen újba, ha elérkezem arra a pontra.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
