Frank Márton, a Páratlanok trilógia szerzője ezúttal nem hosszú fantasyvel jelentkezett, hanem egy rövidebb hangvételű, ám annál többet markoló regénnyel. A Vadhatár egy osztálykirándulást fordít bele egy kilátástalan világba, amely meglepően átérezhető és hétköznapi élmény. Kritika.
A történet egy osztálykirándulással kezdődik. Az osztály annak rendje és módja szerint megérkezik az Állatkertbe, ám ott szokatlan dologgal kell szembesülniük: eltűnt a személyzet. Se egy jegypénztáros, se egy állatgondozó, aki útbaigazítaná az osztályt és osztályfőnököt. De ha már eljöttek, legyen osztálykirándulás! A megfelelő instrukciókkal és térképpel ellátva indulnak útnak a gyerekek felfedezni az Állatkertet. Hal, az osztály sokat cikiziett fiúja is így tenne, ám térképe eltűnik, telefonja meghibásodik, és mivel nincsenek nagyon barátai az osztályban, csak önmagára számíthat. Helyzetét a rávadászó zaklató osztálytársak sem könnyítik meg.
A főszereplő neve nem összekeverendő az angol Hal névvel, hanem tényleg a magyar vízi élőlényt jelentő szóra kell gondolnunk.
Az átállás után fontos muníció ez a Vadhatár értelmezéséhez, ugyanis Frank tudatosan játszik szereplőin keresztül az állatnevekkel.
A főkarakter nevén keresztül behívódnak olyan magyar mondások, mint “halvérű”, vagy “mint a hal vízből”, és ezek a cselekmény előrehaladtával így vagy úgy meg is jelennek a fiú jellemében. Nincs ez másként a többi szereplőnél sem: például a Halat zaklató fiúk nem mindegyike kapott tipikus ragadozó nevet (a bandavezért Bálnának hívják), ahogyan a lányok sem mind feminimnek tartott állatneveket kaptak. Bár akkora jellemfejlődést és feltárást, mint Halnál nem látni a többiekben, de ígyis tud némi gondolkodnivalót adni, hogy megfejtsük, kinek miért épp az az állatneve, ami. Ebben külön felüdülés, hogy nem sztereotip állati tulajdonságok mentén haladt a szerző.
Az embergyerekek, akiket állatokról neveztek el ötlet pedig adja magát az állatkertes környezethez. Kicsit talán túlságosan is, hiszen a történet, és az osztály szétesésének bemutatása az “emberek nagyobb állatok az állatok”-analógiát hozza be a felszínen. Ami a gyerekek egymással való viselkedését látva be is igazolódik az olvasó előtt. Az emberállat mondanivaló mellett néhány erős társadalmi párhuzam is megjelenik azért a Vadhatár világában. Egyik ilyen a tanárkarakter, akit beszédesen Nagy Temetnek is hívnak, nem törődik semennyire sem a rábízott gyerekekkel, sőt első adandó alkalommal magukra is hagyja őket. Megtestesítheti azt a gyerekkori csalódást, amikor egy elvileg felelősségteljes személyben csalódunk, de akár jelen iskolarendszerünk egyre kétségbeejtő helyzetére vonatkozó erős szimbólum is lehet.
A Vadhatár direkt analógiáját feledteti valamennyire a mozgalmas cselekmény, amelyben Frank maximálisan kihasználja az állatkert adta lehetőségeket. Az állatok mesterségesen kialakított otthonaitól egészen az állatgondozók, látogatók elől elrejtett alagútjaig bezárólag. A színfalak mögött egy tényleg életre-halálra menő kalandos menekülés bontakozik ki kellő izgalommal elbeszélve.
Stílusában és a megoldások tekintetében az ifjúsági kalandregényeket idézi meg az író, jó értelemben.
Végig van egy olyan érzésünk, hogy olyan helyekre menekül a főszereplő (később sorstársai is), ahová gyerekként is vágytunk, mert megmozgatta fantáziánkat. Egy harmadik, szintén érintőlegesen megjelenő téma ezen a szálon kerül felszínre: az ember és a természet kapcsolata. Hal állatkerti útját sokban segítik az itt élő állatok, amivel megmutatják, hogy ők többek, mint megcsodálnivaló, vagy éppen “unalmas, semmit sem csináló” lények, azaz nem az emberi igényeket kiszolgáló valamik.
A témák mentén maradva a Vadhatár nagyon sok a fentiekhez hasonló szimbólumot vagy értelmezést kínál sorai között, és ez részben pozitívuma is a könyvnek. Másrészt a regény egészét nézve zavaró, hogy egyes cselekményszálak vagy világépítésbeli részek kibontatlanok maradnak, de minimum annak érződnek. Például nehézkes eldönteni, mi miért történik az Állatkert területén: szimbolikusan értelmezzük a megmagyarázhatatlan eseményeket, vagy beleilleszthető egy történet beli rendszerbe? Egyértelmű választ nem kínál a Vadhatár, ami frusztráló lehet, ha jobban kedveljük a feldobott rejtélyeket megmagyarázó történeteket. Másrészt a bizonytalanság még reflektálhat a bizonytalan közhangulatunkra, melyet a klímaszorongástól kezdve a válságokat idéző hétköznapok táplálnak. Úgyhogy valamennyire nyitott értelmezést kínál a sok elhallgatott háttérinfó, de olvasás közben furcsának, hiányosnak hat.
Szimbólumrendszer oldaláról pedig keveset kínál ahhoz – legalábbis első olvasásra -, hogy nagy fejtörőket ígérjen, hiszen többnyire könnyen adja magát a szöveg. És ennek mentén érdemes is megemlíteni a könyv korhatárbesorolását: mivel Frank előző regényei ifjúságik voltak, így akaratlanul is arra gondol az ember, hogy jelen kötet is annak minősül, miközben nem feltétlen a tizenévesek a célcsoport – ahogyan ezt a Vadhatár kiadója és szerzője is nyilatkozta. Felépítése viszont mégis inkább azt érezteti, hogy ez egy olyan könyv, ami jó belépő lehet azoknak az olvasóknak, akik a gyerek -és ifjúsági kötetektől mozdulnának el az irodalom órák olvasmányai felé.
Ugyanis számos jelentésréteg van a történetben ahhoz, ki lehessen beszélni egy irodalomóra keretében.
Jó alapot ahhoz, hogy a gyerekek saját értelmezéseket is fel tudjanak állítani, ezzel beszélgetést kezdeményezve a szövegtől a tágabb témák felé haladva. De közben van annyi izgalom és azonosulható rész is akad benne, hogy nem érezné egy tanuló túl távolinak magától a könyv közegét (szemben egy kötelezővel).
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
