Amikor három MCU-veterán a fejébe veszi, hogy először Grúziába, majd Ausztriába költözteti a földi Pokolt, azt azért érdemes komolyan venni. Megnéztük, mit adott hozzá Chris Hemsworth, Joe Russo és Sam Hargrave másodjára Tyler Rake karakteréhez, majd elégedett vigyorba rendeztük lerobbant arcunkat.
Nagy utat tettünk meg az elmúlt közel tíz évben. Életigenlő akciófilm-rajongóként igyekszem legfontosabb kollektív teljesítményünkre fókuszálni: míg az Elrabolva-trilógia záróepizódjában Liam Neeson hat másodperc alatt 15 vágás „segítségével” mászott át egy vele nagyjából egymagas kerítésen, 2023-ban Chris Hemsworth huszonegy percen keresztül tör ki úgy egy grúz börtönből, hogy közben egyszer sem kerül elő a digitális olló. Életkori különbségek ide vagy oda, a Tyler Rake: A kimenekítés 2, mint reménysugár ragyog a streaming-képernyőkről az emberiség adrenalinfüggő része számára.
Sam Hargrave kollégáihoz, David Leitch-hez (Deadpool, A gyilkos járat) és Chad Stahelskihez (John Wick) hasonlóan kaszkadőr-bakancsaiból robbant a rendezői székbe, de nem mondható jellemzőnek, hogy azóta kényelmesen hátradőlve szemlélné, ahogy stábja elvégzi helyette a forgatási munka oroszlánrészét. „Mások helyett inkább magamat sodrom életveszélybe” – nyilatkozza az emberi törésteszt-dolgozókra vonatkozó szakszervezeti szabályozást – legalábbis én így vizionálom – tekintetében kedélyes halálvággyal megkerülve majd nosztalgikusan emlékezik vissza, milyen egy robogó vonat oldalának csapódni, miután az annak tetején landoló helikopter szele lesodorta onnan. És hát forgunk tovább.
Egy ilyen hosszú felvételnél tényleg színházzá válik az egész világ, aminek színpadján a rendező megkomponálja saját, jól lokalizált háborúját, hogy aztán remegő kezében tartott kamerával közvetlen közelről tudósítson a frontvonalról. A háborút, ami Machiavelli szavainak ellentmondva nem csupán akarata szerint kezdődik el, de annak megfelelően is ér véget. Mindezt az otthoni képernyőkön, mégis olyan tömegvonzással, mintha sikeresen asztrálprojektáltunk volna a testünkből, és éppen egy fekete lyuk közepe felé száguldanánk képzeletben. Önkényesen, és egyáltalán nem biztos, hogy pontosan de Az ember gyermekénél jelölöm ki vágásmentes megoldásnak a kezdőpontját, és ha most megint ez lesz a divat (márpedig az akció-zsáner jómunkásemberei szeretnek egymásra licitálni), az részemről több, mint oké.
Egyharmad óra színtiszta adrenalin, hölgyeim és uraim. Kérem, nézzenek fel telefonjaikból, ez nem egy szokványos minőségű „kressbúmbeng”-film.
A harcosokat már ismerjük: Chris Hemsworth (A gereblye-vezetéknevű Tyler Rake), a démonjaival küzdő zsoldos az első rész homályos ígéretéhez híven mégsem halt meg: golyók lyuggatta, félholt testét empromtü kezek kihúzták a Buriganga folyóból, ahová az utolsó dakkai leszámolást követően egy túl messze lévő hídról zuhant. Talpon maradt háttérországa, Nik (Golshifteh Farahani) és Yaz (Adam Bessa) azért sem hagyják, hogy a plázába oltott egészségügyi intézményben, ahová Rake-et szállítják, lekapcsolják a hősünket életben tartó berendezések áramellátását. Tehát a „Hogy élte túl Tyler Rake, hogy összeverték, kilyuggatták, majd mintha meg is fulladt volna?” kérdésre a válasz egy amnéziás favágó leleményességét idézve annyi, hogy egyrészt ő Tyler Rake, és már az első film elején bemutattuk, milyen ügyesen tud vízbe zuhanni. Most, hogy Rake megszáradt, és kapott egy Rocky IV-szerű favágós-gyúrós, havas erdei montázst, mehet is vissza a csatatérre. Az első huszonegynéhány perc kötelező körös fantáziátlansága annyiból védhető, hogy elindítja gyilkológépünket azon az érzelmi parabola mentén, amit (a gereblyés vonalon maradva) elkaparandó hullahegyek öveznek ugyan, ám néhány gyógyító erejű szó tölt fel munícióval.
A Kimenekítés 2 ugyanis amellett, hogy felpörgeti a tipikusnak mondható harc-menekülés-harc formula oktánszámát, a drámai potmétereket is újabb magasságokig (mélységekig?) csavarja.
Nem elfeledve, hogy még mindig egy akciófilmről beszélünk (illetve azt sem, hogy az első fejezet csöpögős hálószobajelenete Rake és a Rudhraksh Jaiswal alakította indiai kamaszfiú, Ovi között érzelmi húrok pengetése helyett már-már a rekeszizmaink környékén matatott), A kimenekítés 2 éppen annyi kontúrt ad Rake karakteréhez, amitől már egészen komolyan vehetőbb termékké válik a folyomány az előzményhez képest. Az első Kimenekítés szerintem szolid 6/10-es szintjét minden irányban kiterjeszti a folytatás: Rake csapata (Tájlerék…) nagyobb szerepet kap az aprításban, előkerül főszereplőnk eddig mellőzött rokonsága, amibe éket (igen: Tájler-éket) vernek a múlt sérelmei, a robbantás-gyepálás pedig kezdi a lírai magaslatokat ostromolni. A már említett egylövéses jelenetsor nyolcadik percében például Hemsworth karja lángra kap, majd kemény ütésekkel oltja azt el aktuális ellensége fején, később meg egy edzőtermet használ rendeltetésétől eltérően terroristaszámcsökkentés céljából, illetve testsúlyával ellenőrzi, hány kilót bírnak ki egy felhőkarcoló tetejének üveglapjai. Ha ez ízelítőnek jól hangzik, akkor tegyük még hozzá, hogy mindez kellő intimitásból kerül felvételre – az események sűrűjébe helyezve a nézőt –, ráadásul olyan pörgős koreográfiával, hogy tényleg nem jut az ember eszébe mobiltelefonért nyúlkálni.
Nyilván nem is a sztori lesz az, ami a karosszékhez szegezi a nézőt: vannak benne nagyhatalmú gengszterek, személyes összefonódással súlyosbított tétek, megint ki kell menekíteni valakit vagy valakiket… Az akciójeleneteket összekötő habarcs ez, de olyan ideálisan kimérve, mint a tölcséres fagylalt, ami pont azelőtt fogy el, mire ragadna tőle a kezünk, de azért ennénk még belőle. Nem is nagyon akarnék kötözködni A kimenekítés 2-vel. Az operatőri munka példaértékű, a színészi játék tökéletesen adekvát (Chris Hemsworth hangja még mindig olyan, hogy egy halott apácát is erotikus extázisba hajszolna), a tempó, miután eléri a kívánt fordulatszámot, végig pörgésben marad, a karakterek meg a kétdimenzióstól indulva (agresszív, bosszúálló grúzok) egészen két és félig teljesednek, már ha Rake mardosó múltfájdalmát is a személyéhez csapjuk. Eredeti alapanyagok? Nem. Jól vannak kombinálva? Igen. Ez a kombó előreviszi az akciófilm műfaját? Ó, igen!
Felhördülést mindössze Sandro Radiani (Andro Japaridze), az idegesítő kamasz figurája okozott. Ezzel kapcsolatban maradjunk annyiban, hogy a NEM idegesítő kamasz története egy olyan sci-fi, amit filmművész még nem tudott kellő hitelességgel elkészíteni, és Hargrave-ról sem hiszem, hogy effajta Szent Grál-kergetésre kellene elpazarolnia a karrierjét. Maradjon csak a suszter a kaptafa atomjaira robbantásánál, abban láthatólag igen kellemes fejlődési ívet képes bejárni.
Nem csoda, hogy Tyler Rake harmadszor is fegyvert készül ragadni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
