Képregény

“Mindannyiunknak szüksége van önkritikára” – interjú a García! rajzolójával, Luis Bustos-szal

A 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon beszélgettünk a García! rajzolójával, Luis Bustos-szal, pályafutásáról, politikáról, fiatal tehetségekről. Interjú.

A mostoha idő ellenére is rengetegen látogattak ki az idei, nagykorúságba lépő, azaz immáron tizennyolcadjára megrendezett Képregényfesztiválra. A helyszínen szerencsénk volt pár kérdést feltenni Luis Bustosnak, az itthon is nagysikerű García! képregénysorozat rajzolójának pályafutásáról, politikáról, a fiatal képregényesek helyzetéről na és persze a Garcíáról és annak HBO-s adaptációjáról – tartalmas és elgondolkodtató válaszokat kaptunk a spanyol szerzőtől.

Mindegy, hogy jobbos vagy balos az ember, a García! mindenkinek tartogat egy-két kijózanító csicskalángost

Meglepő vagy sem, 

Luis Bustos pályafutásának kezdete mögött nincs semmi nagyívű történet.

Ahogy elmondta, ő mindig is rajzolt, már egészen gyermekkorától kezdve. Először persze mint mindenki, csak az asztalfióknak, aztán különféle fanzine-okba, majd pedig ahogy mondani szokás, felgyorsultak az események.

Bustos stílusa különleges keverék, hiszen egyaránt jellemzi a realizmusra törekvés, ugyanakkor képei nem szenvednek hiányt eltúlzásokból sem. Hogy honnan ez a kettősség, és hogy miért ezt alkalmazza, arra érdekes választ adott: a karikatúra mögé mindig több jelentéstartalmat lehet bevinni, mintha szimplán csak a realista ábrázolást választaná.

A García! továbbra is páratlan erővel ránt bele a megosztott Spanyolország velejébe

És ha már többletjelentés: nem lehetett kihagyni a politika és legfőbb műve, a García! kapcsolatát sem: a képregényből is egyértelműen kisugárzik, de ő is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy 

a politikával és a történelmi múlttal való foglalkozás elengedhetetlen a jelen megértéséhez, és bizony mindenkinek szüksége van egy kis önkritikára ennek kapcsán. A történelmileg igencsak terhes Spanyolországban pedig ezt nagyon komolyan veszik – meg kell hagyni, sokan tanulhatnák tőle, tőlük.

A García! kapcsán még kiemelte, azért is élvezte a munkát, mert az íróval együtt képet adhattak a mai spanyol állapotokról is, tükröt tarthattak a társadalom felé, illetve hangsúlyozta, hogy nagy örömét lelte abban, hogy ez a képregény tömény akció, kaland, thriller és krimi egyben, ami szinte soha sem áll le – ez az, amelyet a képregénnyel foglalkozó kritikáinkban mi is legfőképpen dicsértünk.

A García! szerencsére sorozat formájában is odacsap a spanyol politikának

Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy rákérdezzünk, mit gondol az HBO-s adaptációról.

Érdekes volt számára a saját gyermekét máshol, egy másik környezetben látni, de elégedett a végeredménnyel,

mert a készítők tiszteletben tartották az alapmű kulcseszközeit, pillanatait, és csak egészen apró, elhanyagolható változtatásokat eszközöltek a sorozatban. 

Forrás: Vad Virágok Könyvműhely FB

A Képregényszövetség és a Képregényfesztivál idén első ízben hirdette meg a Frissen a nyomdába programot, amely által kezdő alkotók kaptak mentorálást, segítséget első kiadványuk megjelentetésében. Érdekelt minket, mit üzenne az újdonsült alkotóknak, milyen jótanácsot fogalmazna meg, amit mondjuk pályafutása elején jó lett volna, ha ő is megkap. Luis pedig erős mondatokkal zárta az amúgy is nagyon inspiráló beszélgetést: 

“Legyenek kitartóak!”

Ne adják fel az álmaikat, és ami még különösen betartandó, hogy mindig, minden körülmények között harcoljanak meg a jogaikért – azt hiszem, ebben is mindannyian mélységesen egyetérthetünk vele.

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Régóta írok mindenféle geekségről, de főleg horrorfilmekről és képregényekről. Emellett a Raptor vizuális megjelenéséért is sokat teszek (más földtörténeti korokban grafikus vagyok), így ha valami menő grafikába botlasz az oldalon, azt valószínűleg én követtem el.