A Feltámadás című horror aktuális félelmeket jelenít meg, ugyanakkor ezt egy sok ízében meglehetősen pocsék filmben teszi. Filmkritika.
Egy új filmezési technológia egy elég mai témával párosul a Feltámadás című horrorban, amelyből azonban nem sikerült kihozni egy jó filmet, és akkor még szépen szólottunk. De menjünk bele részletesebben, mi is a gond ezzel a “műremekkel”.
Az egyház, a mindenható Nagytestvér
A történet szerint a nem is oly távoli jövőben az egyháznak sikerül beletalálnia a tutiba: rájönnek, hogyan támasszák fel az embereket, ezzel egy második esélyt adva számukra – de persze csak azoknak, akik egész életükben tisztes keresztény életet éltek. Így aztán a katolikusok száma robbanásszerűen emelkedni kezd a Földön, ezzel párhuzamosan pedig az egyház igyekszik minél nagyobb kiberellenőrzés alatt tartani az embereket – aki például pornót néz, halála után biztos nem kap új esélyt a földi létre. Stanley, akinek gyermeke egyike volt azoknak, akik elsőként részt vettek a feltámasztós programban, fia balesetét követően papnak áll, és a feltámasztottak beilleszkedését igyekszik segíteni. Ám amikor rejtélyes körülmények között a protezsáltjai elkezdenek gyilkolni, nyomozásba kezd, amivel jókora szarvihart szabadít magára.
Buta, mint a (lapos)föld(hívők)
Érdekes kérdések lapulnak a Feltámadásban: hogyan alakul a feltámasztottak visszaillesztése a többiek közé? Hogyan reagálnak erre a “normális” emberek? Mihez kezdenek ezzel az egésszel mondjuk az ateisták? Na és a biztosítók? Nos, ha ilyesfajta felvetésekre – na meg válaszokra – vagy kíváncsi, a Feltámadás nem a te filmed: néhány Youtube-felvételt, híradóbevágást leszámítva igencsak elsikkadnak a történet tudományos-társadalmi-gazdasági vetületei.
Ám ez még talán nem is annyira baj, hiszen a Feltámadás érezhetően nem sci-fi, sokkalta inkább horror-thriller próbál lenni, amely napjaink egyik legégetőbb témáját, az elvakult konteósokat emeli fókuszba, az ő csőlátásukkal igyekszik rémisztgetni. A feltámasztottak – saját vélekedésük szerint – egy más szintet tapasztaltak meg az életből, csakis ők tudnak olvasni a jelekből, ismerik az egyetlen igazságot.
Mindezek alapján pedig nem nehéz párhuzamba állítani őket a QAnon/Trump hívőkkel, akik szentül meg vannak győződve róla, hogy elnökük pedofil sátánistákkal küzd, hogy megtisztítsa Amerikát és a világot.
Ezt Isten sem bocsátja meg
Meglehetősen aktuális horror tehát a Feltámadás, de nemcsak tematikai, hanem technológiai fronton is, ugyanis az ún. screenlife nevű technológiával készült, amelynek lényege, hogy a cselekmény pusztán laptopok és egyéb képernyők felvételei alapján tárul fel a szemünk előtt. Ezzel a metódussal készült például a nagysikerű Keresés és annak folytatása, az Eltűnt is. Mivel az említett filmekhez hasonlóan itt is egy nyomozás-narratívát követünk végig, a formátum – amely az egyház modernizálódása miatt is adta magát – nagyon passzol, idevág, és egy csomó jópofa ötletet rejt, kezdve az elektronikus gyónás-szobáktól a VR-templomon át az egyházbiztos, az erkölcsi bizonyítványba így be nem kerülő darkweb-ábrázolásig.
Sajnálatos módon azonban a film többi vonatkozása meglehetősen pocsék.
A színészi munka nagyjából olyan, mintha mindenki egy nagyobb TikTok-videóban kapott volna szerepet, az “Az egyház és a kormány összejátszik!” szintjén lévő blőd mondatok csak úgy burjánzanak a szövegkönyvben, a fordulatok pedig vagy messziről bűzlenek, vagy röhejesen esetlenek. Karakterek sincsenek, csak jajveszékelő beszélő fejek vagy parán néző muksók, éppen ezért talán nem váratlan kijelentés, hogy drámát úgy igazából nyomokban sem találni. Ezen nagy valószínűséggel nem segített az a tény sem, hogy a film már az első három percben lezavarja családi tragédiáját és bemutatja a feltámasztás lehetőségét, szóval meglehetősen hadar. Persze nem baj, ha egy mozi rögtön belecsap a lecsóba, de a ló túloldalára is könnyen át lehet esni, mint ahogy ez itt is megtörtént.
Földet rá!
Egor Baranov műve tehát alaposan rajta tartja ujját a 2020-as évek ütőerén, mindazonáltal defektjei miatt jó filmmé már nem tud válni. Így aztán bár kényelmetlen felismerni a mumusokban bizonyos ostoba buborékokat, ezerszer jobban járunk, ha inkább egy minőségibb horrorral, mondjuk egy Jordan Peele-film társaságában borzongunk napjaik valóságán.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
