A Grisaverzum fele olyan érdekes sem lenne, ha Leigh Bardugo nem teremtette volna meg Nyikolaj Lancov alakját. A nagyherceg karaktere annyira vicces, vonzó, humoros – de közben előbb a vállalt, majd az Éjúr által rámért sorsa miatt jóval komolyabb és mélyebb figura, hogy egyszerűen maga a karakter kívánta, hogy megszülessen a duológia, amely Nyikolaj sorsának további alakulását mutatja be. King of Scars – A sebhelyes cár kritika.
Amikor megjelent magyarul a Grisaverzum első trilógiája, amelyben Alina Sztarkova próbált túlélni az Éjúr által manipulált világban, a cári udvar (ál)ragyogása és a nyicsevók sötétsége közt, az első kötet számomra nem tűnt túl izgalmasnak. Az alaposan kidolgozott világ és a – már unalomig ismert, és a mai YA/fantasy-regények kötelező elemeként állandóan feltűnő – szerelmi háromszög (Alina, Mal meg az Éjúr) bonyodalmai ellenére sem. Talán nem is olvastam volna végig a sorozatot, de a második kötetben egyszer csak felbukkant a legőrültebb és legszórakoztatóbb figura, akivel csak Bardugo másik sorozatának, a Hat varjúnak a karakterei vetekedhetnek (a Bűnös birodalomban egyébként ezt meg is teszik).
A kritika innentől spoilereket tartalmaz a Shadow and Bone-ból, tehát ha nem olvastad még a könyvsorozatot, ennek tudatában olvasd a cikket, vagy hanyagold – egyelőre.
Nyikolaj Lancov nagyherceg cseppet őrült, cseppet pofátlan, a humora embertelen, és imádja, hogy milyen hatással van a nőkre. Ha ennyiből állna a karakter, egy lyukas garast sem érne. Szerencsére Bardugo bőven adott a figurának mélységet azzal, hogy egy kiüresedett, a pusztulásba hanyatló cári rendszerbe helyezte, ahol a nőcsábász uralkodó, az öltözködésen túl semmivel sem törődő cárné és egy önző, ütődött trónörökös ellenében egyedül próbálja megmenteni nemcsak a birodalmat, hanem annak minden lakóját, a legszegényebb rétegeket is beleértve. Sőt, ezt a mélységet a végsőkig fokozta, mikor a történet során az Éjúr szörnyeteget csinált a nagyhercegből. És bár Nyikolaj végül megmenekült, azért a történteket nem úszta meg sem ép bőrrel, se ép lélekkel.
Erre a szálra épül fel alapvetően Bardugo újabb duológiája, amelynek első, magyarul megjelent kötete King of Scars – A sebhelyes cár.
És bár a történet elsősorban Nyikolajról szól, és arról, hogyan próbál megküzdeni a benne rejtőző szörny maradványaival, azért mellette találkozhatunk még néhány, a korábbi történetekből megismert karakterrel, ami tovább bonyolítja a cselekményt.
Ilyen az egyik legszimpatikusabb, a Hat varjúban és a Bűnös birodalomban megismert, a gyászával és a függőségével küzdő Nyina, akinek új képességével, a holtak szellemével való kommunikációval is meg kell küzdenie.
A Grisaverzum egyik legkevésbé kedvelhető karaktere pedig Zója volt, az önző és gőgös grisa, aki mindenkinél jobbnak tartotta magát. Ő az a tipikus (nem csak YA-)figura, aki a nem túl szép, nem túl magabiztos, és nem túl népszerű főhős(nő) ellenében mindenhol kitűnik, bárhol megállja a helyét, és tisztában van vele, hogy neki kéne elérnie a legjobb pozicíókat. Annak felelőssége nélkül, amit általában csak a kicsit bénácska főhős vesz komolyan, és vállal fel. A King of Scars duológiában azonban Zója karakterének is adott egy olyan hátteret, ami miatt az olvasó elgondolkodhat azon, mennyi minden rejtőzhet a magabiztos maszk mögött. Nyikolaj leghűségesebb tanácsadójaként és testőreként ki is derül, hogy valóban Zója az egyik legerősebb grisa, és hogy annak is oka van, mitől vált olyan figurává, aki senkit sem enged közel magához. Zója és Nyikolaj párbeszédei pedig – még gyakrabban vitái – a történet legviccesebb részei.
Az új szereplők közül pedig a regény második felében felbukkanó Iszakot érdemes megemlíteni, akinek az eltűnt cár szerepét kell alakítania, hogy az udvarban senki se jöjjön rá, hogy Nyikolaj nincs ott. Mivel Iszak jelleme szöges ellentéte a nagyképű, nőcsábász macsót alakító Nyikolajnak, a fiú feladata szinte lehetetlennek tűnik, és ettől csak még szimpatikusabbá válik az írónő által megrajzolt karakter.
Bardugo univerzuma azonban nem csak a jól megírt karakterek miatt működik úgy, hogy rögtön beszippantja az olvasót. Az általa ábrázolt világ bonyolult és tele van feladatokkal, kalandokkal és veszélyekkel, illetve teljesen hétköznapi problémákkal. Ilyen Nyikolaj és Zója kapcsolata, mivel egyértelműen vonzódnak egymáshoz, de egy ifjú cárnak jól kell nősülnie. Egyrészt a monarchia fennmaradásának érdekében, másrészt ha Nyikolaj végképp szörnnyé válna, szükség lesz egy erőskezű cárnéra, aki vigyáz az országra, míg a trónörökös felnő.
Ez pedig olyan probléma, amivel először nem fantasyregényekben, hanem a saját történelmi tanulmányaink során találkozhattunk.
Másrészt Nyikolajra maradt egy, a háború és az Éjúr által teljesen kivéreztetett ország, egy szétvert hadsereg, valamint a teljesen elszegényedett alsóbb néposztályok megmentésének a feladata, ami akkor is bőven elegendő munka lenne egy fiatal cárnak, ha nem kéne még az Éjúr átkával is megküzdenie. És a politikai helyzet sem kedvezőbb, mint a valóságban: Nyikolaj egyáltalán nem akar uralkodni, de tudja, hogy csak ő mentheti meg Ravkát. És ha ez még nem lenne elég: kétes származása miatt a trónkövetelőkkel is meg kellene küzdenie – akik nyilván nem a romeltakarítás szépséges feladata miatt vágynak a trónra.
A varjú-regényekben megismert Nyina sorsán keresztül is több, igencsak aktuális kérdést boncolgat Bardugo: a különböző függőségek és ezek hatása a szenvedélybeteg személyre és társaira, és lehet-e egyáltalán kigyógyulni belőlük. Ezen kívül ott a gyászfeldolgozás, a felelősségvállalás, valamint a nők és a másság kérdése az olyan társadalmakban, ahol a nők eleve másodrendű állampolgároknak számítanak. És ha még különböző képességekkel is rendelkeznek, akkor szinte biztosan pusztulásra vannak ítélve.
Bardugo világteremtő tehetségét az is bizonyítja, ahogyan a korábbi regényeiben megjelenő szálakat itt tovább szövi vagy bonyolítja.
Erre a legjobb példa a szentek története. Az Shadow and Bone – Árnyék és csont trilógiában Alina és társai – no meg az Éjúr – a ravkai mitológiában fel-felbukkanó szentek történetét kutatták, hogy olyan erősítőket találjanak, amelyek segítenének Alinának felerősíteni grisa képességeit. Ezt a történetszálat viszi tovább az írónő ebben a regényben is, mivel Nyikolaj, Zója és a társaik is a szentek felkutatásába fognak, abban a reményben, ha megértik, hogyan alakultak ki a szentek körüli mítoszok, és miért, azzal a Nyikolajban rejtőző szörnyet is elpusztíthatják.
És ahogyan a Shadow and Bone – Árnyék és csontban, természetesen a King of Scarsban is kiderül, hogy talán nem ez a kutatás volt a legkiválóbb ötlet. Így kapunk egy olyan lezárást/függő véget, ami miatt az olvasó nagyon várja a duológia második részét, a Rule of Wolvest amiből kiderül, sikerül-e megmenteni Nyikolajt, és hogy az ifjú cároknak is jár-e a romantikus befejezés.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
