A Holt idény könyörületet nem ismerő splatterpunk regény. Jack Ketchum nemcsak a szereplőit, de az olvasóit is extrém módon szembesíti az emberi test mindennemű sérülékenységével. A felejthetetlen összhatásért pedig a kendőzetlen, gyomorforgató brutalitás mellett a filmszerű elbeszélésmód és a remek ritmusérzék felel. Kritika.
Jack Ketchum
Jack Ketchum azon szerzők sorát gyarapítja, akinek nevével a haladó horrorfogyasztók jó eséllyel találkoztak már. Az egyetemes kánonba azonban kevésbé épült be, mint mondjuk íróbarátja, Stephen King. Ketchumról pedig King is rendszeresen elismerően nyilatkozott. Sőt, horrorszerzőként egyenesen követendő példaként, hősként emlegeti. A magyar olvasók a Holt idény megjelenése előtt a legismertebb regényének újrakiadása idején találkozhattak Ketchummal. A szomszéd lány pedig méltán lehet a 2018-ban elhunyt író legemlegetettebb műve. A megtörtént gyerekkínzást feldolgozó sztori nem csupán kegyetlen és felkavaró, de kifejezetten traumatikus olvasmány.
Egyrészt az ábrázolt kínzássorozat explicit tálalása miatt, másfelől, és főleg pedig a halálos bántalmazás mögött rejlő pszichológiai rétegek miatt. Ketchum a műveiben csak a legritkább esetekben nyúlt természetfeletti témákhoz (She Wakes). Írásaiban szinte mindig az ember embertelensége kerül a középpontba. Elsősorban mégis a papírra vetett testdekonstrukciói miatt vált ismertté és hírhedtté. A magyarul most először megjelent ténylegesen legelső regénye, a Holt idény pedig bizony nem fukarkodik a véres halálnemekkel.
Holt idény a holt vidéken
A történet három fiatal párocska enyhén szólva balul elsült utónyaralását meséli el Maine állam partjainál. Az irodalmi szerkesztőként dolgozó Carla előre kibérli az unalmas, álmos kis vidék egyik apartmanját, ahová előbb érkezik, mint a többiek. Jelenlegi pasija (vagy inkább kúrópajtása), Jim mellett hugát, Marjie-t és aktuális párját, a katonai múlttal rendelkező Dant várja a szállásra. Bonyolítja a helyzetet, hogy Carla exe, Nick is velük tart barátnőjével, Laurával. Arra azonban egyikük sem számít, hogy a kihaltnak tetsző környéken kéretlen látogatók teszik majd tiszteletüket a nyaralónál. Arra meg aztán végképp nem, hogy zargatóik generációk óta belterjesen szaporodó elvadult kannibálok. Ahogy pedig a sok jóval nem kecsegtető alaphelyzettől elvárható, hamarosan elszabadul a véres pokol.
Ketchum mintha csak a Holt idény keletkezésének idején bimbózó horrorfilmes trendet megelőzve szeretett volna írásban reflektálni a slasher térnyerésére.
A szexelő, bulizó fiatalok módszeres és kreatív lekaszabolásában jeleskedő zsáner méltán híres előképei (pl. Texasi láncfűrészes mészárlás, Halloween) után valójában a ‘80-as Péntek 13 után indult hódító útjára. Azaz a regény csonkított (nem szándékos szóvicc), cenzúrázott eredeti megjelenésével egy évben. A korszellem tehát mintha csak egyszerre kívánt volna manifesztálódni vizuálisan és írott formában is. Az akkoriban merésznek és újítónak számító kaszabolós exploitation filmek a kezdeti sokkhatás után hamar érzéketlenítették a befogadókat. Az exponenciálisan növekvő számban megjelenő gyilokszimfóniák egyre véresebb és extrémebb formákat öltő erőszakorgiájához így könnyű volt hozzászokni. Amit azonban Ketchum a lapokon művel, az még a legbrutálisabb mozgóképeken is túltesz.
Kaszabolok, tehát vagyok
A Holt idény éppen ezért gyakran merül fel az első splatterpunk regényként is. A címkével olyan műveket szokás jelölni, amelyek kifejezetten gátlástalan módon ábrázolják az emberi test szétroncsolását. A zsánertől így nem esik távol a polgárpukkasztó öncélúság, vagy a sokkoló hatásvadászat sem. Ez a helyzet Ketchum regényével is. Az író már az első lapokkal rárúgja az ajtót olvasójára. A kezdeti hajszajelenettel szépen megágyaz a regény további hangulatának, de a terjedelméhez képest még egy picit azért húzza az idegeket. Arányaiban bőven hagy időt a főszereplő karakterek megismerésének, és úgy általában a baljós atmoszféra leülepedésének. A hányingerkeltő kaszaboláson túl pedig Ketchum nagyon is ért a hangulat teremtéshez.
Leíró részei gyakran tobzódnak szinte feleslegesnek tűnő részletekben, és érzékletes hasonlatokban. Ugyanakkor mindezekre szükség is van az egyébként szikár, gyorsan pörgő prózájában. Meg a legsötétebb, morbid és groteszk fekete humorra is, ami nyomokban szintén megjelenik. Mert amikor Ketchum berúgja a húsdaráló motorját, ott bizony kegyelmet nem ismerő sebességgel és felfoghatatlan méreteket öltő vérfürdővel vágtat át olvasóján. És ahogy korábban a leíró szakaszoknál, úgy a gyilkolások részletezésében is kíméletlen részletességre törekszik. Nem túlzás, hogy a Holt idény még a legedzettebb horrorfogyasztókat is képes megdöbbenteni. Mert ugyan láthattunk már extrémebbnél extrémebb gore-fesztiválokat a képernyőn, ugyanazt szövegként olvasva a szerző tálalásában egészen más tészta.
Végcél-e az öncél?
Van-e azonban bármi egyéb értelme az extremitásig tolt öncélű erőszakpornónak? Felületesen megközelítve könnyen tűnhet úgy, hogy az író kifejezetten a sokk-kergetésre utazott. Még talán egy jót is mosolygott, hogy milyen morbid és groteszk dolgokat volt képes leírni, pusztán a polgárpukkasztás kedvéért.
Ugyanakkor a Holt idény könnyen értelmezhető a dehumanizáció rétegeinek regényeként is.
Mert végső soron azt mutatja meg, hogy a civilizációs vívmányoktól eltávolodva, mennyire könnyű visszatérni a vadállati sorba.
“Az élet időről időre emlékeztet minket, milyen mocskos ösztönlény tud lenni az ember, ha éppen arra van érkezése.” (64. o.)
A generációk óta beltenyészetben foganó kannibál vadembereket Ketchum egy percig sem igyekszik emberként ábrázolni, hiába a homo sapiens egyedei. Az áldozatul szánt fiatalok pedig akkor kezdik levetkőzni emberi mivoltukat, amikor az életben maradásuk a tét. Mindkét fél esetében a túlélés a kulcsszó. Míg előbbiek már évtizedek óta próbálnak sajátosan tengődni, addig utóbbiaknak az olvasóhoz hasonlóan kell megküzdenie az életben maradás sokkjával. És talán nincs is annál elembertelenítőbb gesztus, minthogy egy fajtársunk próbáljon meg lakmározni belőlünk létfenntartási célból.
Tűrjük a nyomdafestéket
A Holt idény Ketchum első regényeként valószínűleg nem a legkiforrottabb műve. Helyenként szögletes és sorjás, időnként túl leegyszerűsített és felismerhető (pl. A sziklák szeme, Az élőhalottak éjszakája hatásokban). Struktúrájában és a mára klisévé szilárdult elemeivel is bőven filmes hatást kelt, és a később berobbanó slasher-öket idézi. Bulizó fiatalostól, falusi suttyóstól, kiöregedett seriffestől. Mentségére legyen mondva, hogy az eredeti megjelenésekor ezek még nem voltak túlhasznált sablonok. Ketchum mégis olyan megkapó módon képes az erőszak nyelvén megszólalni, hogy az még a legerősebb gyomrú szkeptikusokat is képes lehet meggyőzni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
