C.J. Cooke 2021-es regénye Skócia egyik rejtett zugába kalauzol el minket, ahol a több száz éves babonák éppolyan élénken velünk vannak, mint a tenger zúgása és az eső kopogása az ablakon. Hangulatával emiatt úgy illik az esős, szürke napokra, mint fahéj a forró kakaóba.
Nyomasztó atmoszféra az első oldaltól kezdve
1998-ban kezdődik a történet Liv szemszögén keresztül, aki sötét titok elől menekül Lón Havenre három lányával – Cloverrel (7), Lunával (9) és Saffy-val (15) – az éjszaka közepén elhagyva otthonukat. Az olvasó már itt sejti, hogy valami nincs rendben, de a sztori csak szép lassan bontakozik ki, fokozatosan építve nyomasztó légkörét. Megismerjük ennek az eldugott skót szigetnek a lakóit, akik a 20. század végén épp annyira hisznek a babonákban és az itt elégetett boszorkányok négyszáz éves átkában, mint akkor, amikor a vészjósló szavak elhagyták a tizenkét máglyán elégetett nő ajkát.
Mert nincs is igazi skót horrorsztori boszorkányégetés és elátkozott vérvonalak nélkül.
Ahangulatot tovább fokozza a sziget titokzatos világítótornya, amiről úgy tartják, kísértetjárta és minden szigetlakó igyekszik távol tartani magát tőle.
Na, kitaláltad már, hová költözik be éppen főszereplőnk és kis családja?
Livet egy rejtélyes milliomos ugyanis megbízza a még nevében is vészjósló Longing kifestésével. Csakhogy a feladat a Felföldet vagy a zord északi tengert ábrázoló freskó helyett furcsa szimbólumok sokaságát fedi, melyek rejtett céljára csak a történet második felében derül fény.
A hátborzongató eseményekre sem kell sokat várni. Habár a történet több cselekményszálon fut, így a jövőről hamarabb tudunk, mint ahogy a múlt felfedi titkait. 1998 után pedig 2021-ben vesszük fel a fonalat egy fiatal, várandós nő szemszögén keresztül, aki huszonhárom év után telefonhívást kap, hogy megtalálták egyik eltűnt testvérét. Csakhogy a kórházba érkezve nem egy felnőtt nő fogadja, hanem egy meggyötört gyerek, aki a megszólalásig hasonlít hétéves kishúgára. Mitikus erők, vagy valami teljesen racionális magyarázat áll a dolog hátterében? Ideje felderíteni!
Eltűnt gyerekek és babonás vénasszonyok
Liv mellett Lón Haven is sötét titkokat rejteget, amit sokan sejtenek, de kevesen beszélnek róluk. Az 1600-as évekbeli boszorkányperek után ugyanis a szigetet rejtélyes járványok és természeti csapások kezdik sújtani, amelyek valahogy mindig egybeesnek rejtélyes gyerekek megjelenésével. Gyorsan meg is születik az egyetértés róla, hogy ez bizony a boszorkányok műve, a gyerekek pedig valójában vadoncok, akiket a tündérek küldtek, hogy visszavegyék a szigetet az emberektől.
A vadoncok, vagy elcserélt gyermekek mítosza egyébként több helyen is megtalálható Európában, de talán Írországban és Skóciában az egyik legélénkebb.
A monda úgy tartja ugyanis, hogy az apró népség rendszeresen kicseréli az egészséges embergyerekeket saját beteges, bajkeverő fiókáikra, amelyek a megszólalásig hasonlítanak az elrabolt gyermekre, csakhogy szerencsétlenséget és halált hoznak annak családjára. Annak érdekében, hogy ezt megakadályozzuk, egy dolgot tehetünk: A vadoncnak vesznie kell!
A legenda szerint az elcserélt embergyerekeket szolgaként tartották, egyfajta háziállatként tekintettek rájuk és a szeretetükért cserébe gondoskodtak róluk, vagy szimplán bosszúból ejtették fogságba őket. A világítótorony boszorkányai esetében ez utóbbi indokból indult ki az írónő, aki a vadoncok megjelenését egy sok száz éves átokhoz köti.
Mivel az utóbbi száz-százötven évet leszámítva egészen magas volt a gyermekhalandóság, különösen csecsemő és kisgyermek korban, a szülők sokszor kerestek menedéket abban, hogy nem is saját gyermeküket veszítették el, csak egy vadoncot. Ami hátborzongatóbbá teszi ezt a legendát az, hogy a feljegyzések szerint olykor-olykor vissza lehetett szerezni a tündérek által kicserélt gyerekeket, méghozzá a vadonc megkínzásával. Ez a hit pedig a valóságban számos gyermekbántalmazásért tehető felelőssé. Cooke egy szinttel tovább viszi ezt és még az olvasóban is meghűl a vér, amikor kiderül, milyen sorsra jutnak a Lón Havenre tévedt “tündérgyerekek”.
Nemcsak a történet azon része hátborzongató, ahogy lassan az olvasóval is elhiteti, hogy a pillanatra felvillanó fehér kis kéz a világítótorony sötét zugában, vagy az ázott, átfagyott, koszos tipegő a küszöbön valóban vadonc lehet. Hanem az is, hogy a modern, huszadik-huszonegyedik századi emberek is kérdés nélkül tényként fogadják ezt el és a balszerencse elkerülése érdekében semmilyen szörnyűségtől nem riadnak vissza még ha a saját gyermekükről is van szó.
Ez egész jól is működik az elszigetelt kis sziget lakói körében, de amikor a modern, saját elmondása szerint sem vallásos karakterek második gondolata a boszorkánysághoz vezet, kissé erőltetettnek érződik.
Ráadásul sem főhősünk, sem a könyv nem gyakorol önkritikát efölött, hanem tényként elfogadja, hogy a sokkos állapotban előkerült gyerek viselkedése azért tér el a normálistól, mert kicserélték a tündérek.
Véletlenül sem azért, mert rejtélyes körülmények között az út mellett kóborolva találtak rá koszosan és kihűlve.
Ötletes történetmesélés apróbb hibákkal
A széttöredezett és több idővonalon, több szereplő szemszögén keresztül elmesélt cselekmény azért nem teljesen mentes a hiányosságoktól és logikai ugrásoktól. Mindenki épp akkor és ott van, vagy tűnik fel, ahol a sztori szerint épp lennie kell, még akkor is, ha az nem egészen logikus. Mindenki felismer mindenkit akár húsz év távlatából is még ha utoljára gyerekként is látták egymást. Persze lehet, hogy a skótok eidetikus memóriával bírnak, legalábbis az írónő világában, de nekem néha akkor is el kell gondolkoznom, ki köszönt rám az utcán, ha csak öt éve nem találkoztunk. Bizonyos dolgok pedig egyszerűen kifejtetlenek maradnak.
A kicsit több mint háromszáz oldal végére ráadásul az események is jelentősen begyorsulnak. Így nem jut olyan sok időnk kiélvezni a pszichológiai thrillerekre jellemző borzongást. Ettől függetlenül egy rendkívül jó olvasmány üdítően sokszínű és hibáktól egyáltalán nem mentes főszereplőkkel, amit érdemes egy meleg takaró és egy csésze forró tea kíséretében fogyasztani esős délutánokon.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
