A M3gan egy ügyes kommersz horror. Legalábbis abból a szempontból mindenképp, ahogy képes elterelni a néző figyelmét a kisebb és nagyobb hibáiról is. Teszi mindezt funkcionális és hatásos fényképezéssel, arányos építkezéssel, valamint sok humorral. Ez esetben pedig érdemes komolyan venni a mennyiségi jelzőt: ugyan nem teljesen horror-komédiáról van szó, de a M3gan gyakran él cinikus, sőt, szatirikus zsánerparódiával. A maximális hatását tompítja azonban, hogy egy darabig nagyon is komoly műnek mutatja magát, ami képes zavart okozni az értelmezésben. Valamint a drámai él is eltűnik. Enyhén spoileres kritika.
Jason Blum horrorgyára, a Blumhouse mára kikerülhetetlen szereplővé vált a zsánerpiacon. Istállójába többek között olyan közkedvelt franchise-ok tartoznak, mint a Parajelenségek, vagy az Insidious széria, vagy olyan elismert csemegék, mint a Tűnj el!, vagy a Széttörve, és még sorozatok is (Éles tárgyak). Amiben viszont élen jár, az a nagyipari horrorfogyasztók kiszolgálása. Így a gyorsan, viszonylag kisebb költségvetésből készült filmjeik jellege és hullámzó minősége is megidézi a VHS korszak nagy horrordömpingjének hangulatát. A M3gan is tökéletesen beilleszthető ebbe a keretrendszerbe: szinte újrahasznosításnak tűnő ismert elemekből táplálkozik, arányosan vegyíti a humort a horror zsánerjegyeivel, és hibái ellenére is kiváló mókát biztosít. Főleg azoknak, akik nem kezdik el mélyebben boncolgatni, mert akkor már jobban kiütköznek a film problémái.
M3gan egy mélytanulásra képes mesterséges intelligenciával vértezett hiperfejlett játék android, amit a tervezői a gyerekek legjobb barátjának szánnak. De szülőpótléknak, vagy robotbébiszitternek is tökéletesen alkalmas. Pontosan erre a funkcióra van szüksége Gemmának (Allison Williams), aki a szüleit autóbalesetben elvesztő Cady (Violet McGraw) gyámjává válik. A robotikát a játékiparban hasznosító karrierista nőnek azonban nagy falatnak bizonyul a szülői szerep. Kevés hasznos időt tud tölteni a személyes traumájával egyedül maradó lánnyal, a felügyeletét pedig gyakran kütyükre bízza. Ami a lánynak elsőre furcsa is, hiszen a szüleivel szigorú képernyő használati időhöz szokott.
Egy meghittebb közös pillanatuk azonban képes Gemmát is átlökni egy szakmai holtponton, és hirtelen felindulásból befejezi a méregdrága és fejlett játékot, M3gant. Az ekkor érkező McGyverszerű szerelőmontázs jelenet pedig be is lövi a film komolyságát. A játék bemutatója során még az is kiderül, hogy az android nemcsak hihetetlenül eredményesen képes lefoglalni Cadyt, de a gyerekfelügyelet is simán rábízható. Legalábbis addig, amíg M3gan túl komolyan nem veszi a feladatát, és ahogy lenni szokott, ha egy mesterséges intelligenciával szerelt android elszabadul, abban nincs köszönet.
Az első és legszembetűnőbb kapcsolati pontot természetesen a Gyerekjáték filmek Chuckyja jelenti. Olyannyira, hogy a vérengző baba 2019-es remake-jében a figura már nem egy sorozatgyilkos szelleme által megszállt, hanem egy túlvédelmező és becsavarodó robotjáték. A két film fejlesztése egyébként időben elég közel esett egymáshoz, a M3gan alkotói pedig a 2019-es Gyerekjáték megjelenésekor nehéz helyzetbe is kerültek a hasonlóságok miatt. A filmtervet azonban nem kukázták, mert a különbségek voltak annyira széttartóak, hogy meg merjék valósítani az eredeti elképzelésüket.
Tematikailag ugyanis valóban van különbség, a M3gan pedig nagyon is jól működik a szülői lét kortárs allegóriájaként.
Ahogy Gemma, aki lényegében önmaga is egy nagyra nőtt gyerek, először a tablettel és más technikai eszközökkel foglalja le Cadyt, az nagyon is általános. Sok szülő képes már egészen kis korától kezdve telefon vagy tabletkijelzővel lekötni gyermeke figyelmét, ami mégsem teljesen új jelenség: korábban is tévét is használták ilyen célokra. Ennek a hozzáállásnak számos negatív következménye lehet, a bővebb kitárgyalása vagy a közhelypuffogtató általánosítgatások helyett most koncentráljunk a film centrumára. Ez pedig a szülői technofília közben létrejövő kütyüfüggés és az esszenciális társas kötődések errodálódása.
Cady ugyanis sokkal jobban kezd el kötődni a játszótársából egyedüli barátjává, majd szülőpótlékává váló M3ganhoz.
Amikor pedig elszakítják géptársától, agresszív és veszélyes hisztrihomaban tör ki. A film fő témáját egy percig sem rejti véka alá, üzenetének átadásában azonban közel sem didaktikus, vagy prédikáló. Sokkal inkább egyfajta szatírát látunk megelevenedni, ahol az okos eszköz egy gyilkos játékká változik.
A M3gan továbbá kicsit odaszúr a játékreklámoknak és a nagyvállalati PR kommunikációnak is. Akinek van kisgyereke, és látott már a mesecsatornákon harsány, ingergazdag és gyakran igénytelen reklámokat evő-szaró-beszélő játékokról, az cinkosan összekacsinthat az alkotókkal a film nyitányán. Az egyik szélsőségesebb, és emiatt ellentmondásos jelenet pedig a tulajdonosoknak szervezett bemutató. Az önfeledt játéknak induló prezentáció egyhamar pszichológiai segítségnyújtásba torkollik – amit persze szintén az android tart. A foglalkozás viszont eléri célját, hiszen ahogy tervezték, a befektetők érzelmeit kellett amúgyis megpiszkálni.
Ebben csak az a visszás, hogy lényegében egy gyermek traumájának kizsákmányolásának vagyunk tanúi.
Cady valódi érzelmeinek meghitté váló pillanatai a vezetők reakcióival párhuzamba állítva pedig szomorúságában is mókássá válik, az össze nem illő érzelmek feszültségétől a szekvencia így egészen groteszk lesz.
Apropó trauma: a kortárs horrortrendekre csatlakozva itt is előkerül, ugyanakkor nem ennek feldolgozása válik központi témává vagy metaforává. Csupán keretet szolgáltat a diszfunkcionális szülőpótlékok bemutatásához. Jogos kritika lehet azonban, hogy a fentebbi példát is alapul véve, helyenként mintha elbagatellizálná az alaphelyzetet. Aki viszont torkig van már a traumafilmekkel, azok megnyugodhatnak, mert a M3gan nem erre fókuszál.
Viszont azoknak sem lesz teljes az élmény, akik egy magáról minden láncot ledobó, igazi vérgőzös őrületre vágynak.
Az eredeti PG-13-as korhatárbesorolás nyomán ugyanis sok vérre nem érdemes számítani, valamint az eredetileg merészebbre írt forgatókönyv is fel lett vizezve. Néhány jelenetnél egészen érezhető ez a kockázatkerülés (pl. a szomszéd sorsa, kamaszfiú az erdőben), amik ha kicsivel bátrabbak, az egész film közelebb kerülhetne a horrorrajongók szívéhez. Meg úgy alapvetően is jobban állna neki a több vérengzés. Logikai hibákra, következetlenségekre és kínossá váló kihagyásokra is bőven akadhatunk, ha közelebbről vizsgáljuk a film egyes darabjait, de összességében ezekről eredményesen képes elterni a figyelmet.
A M3gan így végeredményben olyan belépőszintű horror, ami tobzódik a cinikus humorban, és elsősorban egy szatíra a 21. századi szülőkről.
Könnyű hibákat találni benne, kiszámíthatósága, vagy alapvetően feszültségmentes mivolta okán jogosan érhetik kritikák. M3gan figurájában azonban nemcsak egy újabb para horrorbábot köszönthetünk, de lényegében az uncanny valley horrorjává is válik. A kislányszerű android ugyanis sokkal valóságosabbnak tűnik, mint vöröshajú társa. Lélektelen szemei, sima arca, meg-megcsukló géphangja és túlságosan is sima mozgása viszont hatásosan váltja ki az emberszerű nememberektől való viszolygásunkat. A végső pontszám pedig elsősorban a szórakoztató jellegének szól, ami akár a VHS korszak jobban sikerült B-darabjait is eszünkbe juttathatja. A mélyebben szántó gondolatokat, a műfaj reformját, vagy az eredetiséget viszont ne itt keressük.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
