Hollywood szépkorú felének férfi tagjai jó pár éve előszeretettel bújnak keményebbnél keményebb karakterek bőrébe és vetik bele magukat lehetetlen küldetésekbe, esélytelen küzdelmekbe. Legtöbbünknek ilyenkor Liam Neeson (Elrabolva-sorozat, Ismeretlen férfi, Non-stop, hogy csak pár címet említsek) neve ugrik be és persze a Sylvester Stallone fémjelezte A feláldozhatók filmsorozat, de kár lenne megfeledkezni Denzel Washingtonról (A védelmező), Bob Odenkirkről (Senki), Sean Pennről (Gunman) vagy akár Colin Firthről (Kingsman – A titkos szolgálat). Jeff Bridges ugyan a tőle telhető legtöbb méltósággal állt be a sorba, de sajnos ez sem mentette meg A nagy öreget a végelgyengüléstől.
Kiindulásképp adott egy kiugrott CIA ügynök, Dan Chase (Jeff Bridges), aki a múlt démonaival csendben küzdve töltené nyugdíjas éveit, már ha nem bukkanna fel harminc év után egy régi ellenség, és rántaná vissza hősünket a játszmába.
A Thomas Perry azonos című, 2017-ben megjelent regénye alapján készült sorozat sztorija tehát nem váltja meg a világot, de mindenképp hordoz magában potenciált. A bökkenő éppen csak az, hogy egy izgalmas karakter történetét a Robert Levine – Jonathan E. Steinberg (Fekete vitorlák) páros borzasztó zavarosan adja át nekünk.
Pont úgy, ahogy egy egyre romló memóriával megátkozott öregember mesélne.
Csapongva, egyszer vontatottan, máskor pedig sietősen – ezzel unalmas párbeszédeket és nagyrészt fantáziátlan akciójeleneteket teremtve -, rosszul időzítve a csavarokat, a karaktereket elhanyagolva vagy bántóan leegyszerűsítve. A sorozat igazán utóbbiak terén harap a saját farkába.
Ugyan viszonylag komótosan indul be, az első epizód, amit nem mellesleg az MCU Pókember-trilógiáját is levezénylő Jon Watts rendezett, még egészen megkapó. Kellemes ütemben építkezik, elegánsan adagolja az információt és növeli a feszültséget, majd letesz az asztalra egy csúcspontot, amire könnyű elégedetten csettinteni.
Azonban az erős kezdést követően mintha elbizonytalanodnának a készítők, merre is induljanak tovább.
Egyszerre több mellékszál is bekerül, amelyek jócskán elvonják a figyelmet Bridges karakteréről. Dan Chase pedig ezt azzal hálálja meg, hogy félelmetes, de átérezhető helyzetű gyilkológépből morcos, önfejű vénemberré változik, akit nem a kezdetben ügyesen felvázolt jelleme mozgat, hanem a készítők – nem túl szilárd – akarata. Bátran kijelenthető tehát, az első rész a sorozat fénypontja, leginkább annak köszönhetően ahogy a karakterekkel bánik, ennek pedig két oka van.
Először is, a pilotban még nincs túl sok belőlük. Ahogy követik egymást az epizódok, a néző hirtelen azon kapja magát, hogy rengeteg szereplőnek kell figyelmet szentelnie, ráadásul nem egy közülük kifejezetten idegesítő, felesleges vagy éppen mindkettő – igen Zoe (Amy Brenneman), rád nézek most.
A padlón lévő, elvált kertvárosi anyuka ugyanis érdekes adalék lett volna, hogy egy-két rész erejéig tovább bonyolítja hősünk amúgy is zűrös helyzetét, de sajnos a készítők nagyobb szerepet szántak neki. Ez pedig nemcsak azért probléma, mert az írók egy suta szerelmi szállal terhelik a cselekmény egyre jobban megereszkedő vállát, hanem azért is, mert sikerült egy női karaktert kreálni, aki olyan mintha egy szappanoperából ruccant volna át. Önsajnáltatása és szerencsétlen kisugárzása miatt kapásból nehéz vele azonosulni, majd ahogy bekerül az események forgatagába szinte egy szempillantás alatt válik áldozatból talpraesett manipulátorrá.
Másodszor pedig, az első részből kimaradt a múltban kalandozás és ez lehet, hogy meglepő, de óriási pozitívum.
Elsőre ugyanis izgalmasan hangzik bepillantást nyerni a legendás Chase múltjába, ám a flashbackek szinte eltűnnek a kihagyott ziccerek futóhomokjában. Rettegett ügynökünkről ugyan sok minden kiderül, de például pont hírneve nem kerül megalapozásra. Ezen felül a fiatal Dant játszó Bill Heck kifejezetten felejthető teljesítményt nyújt, néhol egészen olyan mintha parodizálná Bridgest.
És ha már visszakanyarodtunk a főhőshöz, róla is ejtsünk pár szót. Az első részt majdnemhogy viszi a hátán Bridges, ám ahogy haladunk előre, úgy fogy el a lendülete.
Persze érdemes figyelembe venni, hogy a forgatás kétszer is szünetelt, egyszer hosszabb időre a Covid-helyzet miatt, másodszor pedig Bridges betegsége miatt. Sajnos ezek jócskán nyomot hagytak a játékán, ezáltal pedig az egész sorozaton. És persze az sem segíti, hogy mintha maguk az írók sem tudták volna mihez is kezdeni Chase karakterével. Izgalmas árnyaltság helyett sokszor inkább bizonytalanság, zavarodottság érződik körülötte. Ellenben John Lithgow (Harold Harper) lendülete – az FBI Kémelhárítási Osztályának igazgatóhelyettesének és a Chase elleni hajtóvadászat vezetőjének – szerepében szinte végig kitart és az árnyalás is sokkal szerencsésebben sikerült. Ám ebben az esetben megállja helyét a mondás, miszerint egy fecske nem csinál nyarat.
Így aztán, ahogy a hintaszék mellett játszunk egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy az öreg nagy lendülettel belekezd egy történetbe, ám az az idő múlásával egyre zavarosabbá válik, mire papi egyre morcosabbá és végül a befejezés sem lesz kerek, mert a nagy mérgelődésben nagyapa elfárad és szépen csendben elalszik.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
