Csöndben bekúszott Guy Ritchie legújabb kémfilmje a magyar mozikba. A rendezőre jellemző fogások látszat megidézésén túl azonban nem sok különlegesség lesz ebben a hadműveletben. Fortune-hadművelet: A nagy átverés kritika.
Guy Ritchie lassan, de biztosan visszatalál azokhoz a filmekhez, amelyekért szeretni lehet: a Blöff vagy A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső. 2020-ben az Úriemberekkel visszatért a hollywoodi világból (rendezett előtte élőszereplős Aladdint és persze Sherlock Holmesokat), majd Jason Statammal letoltak egy keményvonalas akciót az Egy igazán dühös emberben. Az orosz-ukrán háború miatt – ugyanis a filmben Hollywood sztereotíp szlávjait rosszul időzített választásként épp ukránok alakítják – 2023 januárjába tolt Fortune-hadművelet az utóbbi évek Guy Ritchie filmek sorát gyarapítja (még a színészeket is korábbi rendezésekből hozta ide), mint önálló, nem hollywoodi mű.
Nathan Jasmine-nek (Cary Elwes) nincs jó napja. Vasárnap, reggel 8-ra berendeli a titkosszolgálat feje, hogy dolog van: egy odesszai titkos létesítményből elloptak egy titkos fegyvert. Ami annyira titkos, hogy senki se tudja, pontosan mi az, de a fekete piacon már nagy az érdeklődés rá. Az impozánsan gazdag rosszarcok között feltűnik a leghírhedtebb fegyverkereskedő, Greg Simmonds (Hugh Grant) is.
A helyzet súlyos, nincs mese, be kell hívni Orson Fortune (Jason Statham) titkosügynököt a nyaralásáról, még ha magánrepcsit és francia borokat is kell ezért a feneke alá tolni a véges állami finanszírozásból.
És még egy csapat is kell, amiben hajlandó lesz Orson dolgozni. Így kerül a képbe Sarah Fidel (Aubrey Plaza), J. J. (Bugzy Malone) és az A-listás hollywoodi színész, Danny Francesco (Josh Hartnett), maga a mesterterv! Ugyanis egy olyan körmönfont titkosügynök, mint Fortune tudja, hogy senki se tud ellenállni a kedvenc sztárjának, még a minden hájjal megkent Simmonds se. Így talán megmenthető a világ a titkos valamitől. És mennyivel simább lenne minden, ha nem kontárkodna bele folyamatosan egy rivális titkosügynök csapat az akcióba.
A Fortune-hadművelet hangulatában megidéz pár korábbi Guy Ritchie filmet – mint az Úriemberek vagy az U.N.C.L.E. emberei -, ám néhány stílusos verekedésben és a könnyen beazonosítható karakterekben kimerül minden, ami Guy Ritchie. Abszurd, a Point Blank előtt tisztelgő nyitány után a Fortune-hadművelet gyorsan belesimul a kém -és akciófilmek jól ismert manírjaiba és akciószekvenciáiba. A világot kötelezően bejárjuk Franciaországtól Katarig, a mindent megoldó high-tech cuccok és kütyük, luxus ruhaköltemények és szmoking elmaradhatatlan kellékek. A túltoltan nyakatekert tervekbe pedig szinte kötelezően berobban valami (néha szó szerint), ami mindent eltol, hogy aztán egy hirtelen jött megvilágosodástól megoldódjon a probléma. Persze semmi kiszámíthatatlanság, minden úgy alakul, ahogyan azt előre sejteni lehet, ha figyelünk.
A filmen még érezni, hogy a forgatókönyvírók némileg túlvállalták magukat, hiszen egyes történetszálak nem illeszkednek a főcselekménybe. Sőt, fölöslegesen terhelik vagy épp húzzák a játékidőt. Ilyen például a Fortune-ékat folyamatosan megakasztó rivális alakulat, akiknek a célja sokáig mondvacsináltnak érződik, és mind a nézőnek, mind pedig a főszereplőknek jobb lenne, ha egyáltalán nem jelennének meg a vásznon.
A cselekmény azért nem ül le, hiszen mindig történik valami, és a végére azért nagyjából minden rejtély megoldódik, sőt még egy lehetséges folytatást is felvázol.
De a sokat látott kém -és akciófilm rajongókat untathatják az ezerszer látott fordulatok, és valószínűleg pár hónap múlva fel sem tudjuk idézni a látottakat. Ami fájó, főleg ha Guy Ritchie-ről van szó. Tőle ugyanis még mindig az újat, a humort és a humorosan kisszerű figurákat várjuk. Ezúttal viszont a műfaj szokásosát kapjuk, ami talán nem is lenne moziba csábító, ha nem az említett rendező rendezi.
A Fortune-hadművelet középszerűségén nem sokat segítenek a karakterek, akik sokkal inkább idéznek rossz karikatúrákat, mint tipikus Guy Ritchie szereplőket. Jason Statham ismét izomagyat alakít, akinek a szerepében sok potenciál lenne az állítólagos szorongásaival, de végül a színész csak a tőle megszokott tank-figurában marad. Aubrey Plaza IT-zseni karaktere első látásra üde színfoltja a filmnek, az első szócsatái Stathammel még szórakoztatóak is. Ám végül a kétértelmű viccek, a mindig non-stop erotikus utalások inkább idegesítővé, semmint anti-Bond lánnyá teszik, akinek szánták a forgatókönyvírók. Josh Hartnett hiába játszik egy hollywoodi sztár paródiát hosszú visszavonulása után, az akciótengerben háttérbe szorul, és egy olyan szereplőnek marad meg, aki csak sodródik az eseményekkel.
Bugzy Malone pedig csak van és néha lő.
Mivel sok megjegyezhető jellemük sincs, így csapatként sem működnek a szereplők, csak elvannak egymás mellett. Az előzetes alapján ígéretes Hugh Grant alakította gonosz még valamennyire szórakoztató, de ő is inkább megmaradt egy ripacs bűnöző szerepben.
Verdikt
A Fortune-hadművelet nem lett a Guy Ritchie életmű legemlékezetesebb darabja. Pont azt a célt szolgálja, amiért a januári moziszezonba szorult: felrázza kicsit 2023-at, ha már láttuk az Avatar 2-t és szeretnénk elütni valamivel az időt az Oscar-szezon filmekig.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
