Az iszlám világ belső működésének bemutatása tett kísérlet egyszerre kegyetlen és hat hitelesnek. Fiú a mennyből filmkritika.
Az ókori Egyiptomban a király és családja után az ország legnagyobb hatalommal bíró csoportját az írnokok alkották, írja a filológus Irene Vallejo Papirusz című legújabb könyvében. Ahogy lélekben a kötetről átváltok cikkem tárgya, a Fiú a mennyből című film egyik jelenetére, amiben az iszlám világ legnagyobb egyetemének, a kairói Al-Azharnak egyik diákja gyakorolja a kalligráfiát, képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy a fáraók országában megállt az idő. Te leszel a következő imám, biztatja a filmben egy taxis az előbbi egyetemistát, mielőtt még először lépi át az intézmény küszöbét, majd fejben vissza Vallejóhoz: az ókori írnokokból lettek a királyság papjai és főhivatalnokai, akik gyakran beavatkoztak a fáraók örökösödési harcaiba, érvényesítették saját érdekeiket.
Összevetve a két forrást levonom, hogy bár a szél görgeti a homokszemeket, a sivatag maga örök változatlanságban terebélyesedik.
Tarik Saleh svédországi születésű, félig egyiptomi író-rendező a Fiú a mennybőlben a néhány hete bemutatott Szent pókhoz hasonlatosan az iszlám bajuszát húzogatja, persona non grata is lett délre eső hazájában. A történet szerint Adam (Tawfeek Barhom) a szegény halászcsalád hittanbuzgó – ha ez népmese lenne, vélhetőleg legkisebb, de így nem – gyermeke ösztöndíjas felvételt nyer az Al-Azharra, ahol kisvártatva életét veszti a legfőbb egyházi vezető, a főimám. A térség egyensúlya szempontjából kényes ügyet az állambiztonság igyekszik megnyugtatóan (saját céljait szem előtt tartva) rendezni, míg a vallási oldal hierarchiája saját jogon termelné ki az utódot – amibe mellékágon a fundamentalista kisebbség képviselői szintén beleszólást követelnek. Zárójelben írom, hogy a keményvonalasok szerint a Koránt csak szavalni lenne szabad, azt énekelni gyengeség, amiről azonnal a rapzene melldöngetésére asszociáltam.
A szavazás menetét befolyásolandó válik a messziről jött, naiv(nak hitt) Adam a rendőrség beépített emberévé, akit tartótisztje (Fares Fares) afféle feláldozható parasztként helyez a sakktáblára, miután az utolsó emberét informátori feladata elvégeztével ismeretlen fegyveresek lazán lemészárolják. Adam saját, okosan felismert öndefiníciója szerint is arctalan senki, hiszen Allah mindenkiből negyven képmást teremtett – biztos, hogy ezt a kifogást használni fogom legközelebb, amikor egy újabb régi ismerőst próbálok hiába szemtől-szembe felismerni…
Tehát – adekvát hitelességgel – megismerjük az észak-afrikai ország szekularizálatlannak ható, sajátos hatalmi harcait, benne egy zárt közösség kapukun túlnyúló tevékenységével. Párhuzamként felmerülhet A rózsa neve, vagy éppen Az új pápa, ám az első reflexióm mégis Szentgyörgyi Bálint A besúgójához volt köthető, és ezt továbbra is tartom. Az ügynök beszervezésére hivatott zsarolási technikák gyakorlatilag megegyeztek Thuróczy Szabolcs karakterének manipulációjával, sőt, ahogy az HBO sorozatában, szintén végigkövethetjük a rendszer mindkét áldozatának, a fogolynak és a fogva tartónak náluknál nagyobb hatalmak által diktált kényszercselekvéseit.
A fiú a mennyből legnagyobb előnye talán – a téma általam vélelmezett újszerűségén túl – az, hogy a téteket különösebb iszlám-világbéli előismeret nélkül is könnyen átélhetően, gyorsan átláthatóan ismerteti. A gyorsaság persze ennél a két óra feletti játékidejű, arabul beszélő, a Dávidnak Góliáttal szembeni küzdelmét sokáig áttetsző vízfestékkel felhordó installációnál relatív kategória, aminek okát a feszültségfokozó elemek hiányában vélem felfedezni. Jó Adamunk sorsáért nem minden esetben adna a néző egy lyukas egyiptomi piasztert, amit az érzékenyebbek akár a lelkükre is vehetnek, ám hiányzik egy direktebb megközelítés egyszerűséget, a lebukásközeli akciózások közönségfilmközeli felpörgetése, amelyek olyan remekül működtek A besúgó első fél évadjában (majd rántották le túlzásba vitelükkel a második etapot).
Abban szemernyit sem kételkedem, hogy Tarik Saleh számára fontos szerzői művet igyekezett dirigálni, és ezt korrekt minőségben meg is valósította. Talán a biztosra törekvés vezette azonban a kezét, amikor holmi üres adrenalinlöketek kiváltására hajazó fordulatok mellőzésével elkerülte a felszínes befogadónak való tetszelgést, és célzott inkább az intellektus felé. Biztos vagyok benne, hogy ez a döntése sokaknál betalált, és itt nem csupán arra a rétegre gondolok, akik szerint az új Norah Jones lemez kissé karcosra sikerült. Ugyanakkor ha már az egyszerűsítést, mint formanyelvbéli eszközt – egyébként helyénvaló módon – konzekvensen alkalmazta: pszichopata rendőrfőnök, mint a gépezet könyörtelenségének szimbóluma, neki megfelelni vágyó, meghasonló beosztott, mint az emberségesség reményéé –, akár kikacsinthatott volna az élet egyszerű örömeit nem megvető szemlélődő felé.
Mert az bizony rendkívül korrekt, letisztult előadásnak lehetett fül-, valamint szemtanúja, de mégis kissé elfáradt a végére.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
