Film

A Semmi egy kicsit semmilyen lett – kritika

Semmi

Janne Teller ifjúsági regényét van, ahol betiltották, máshol meg kötelezővé tették. Hazánkban például pár éve egy magyartanár markáns ellevéleményt fogalmazott meg a Semmi miatt, mert kötelező olvasmánynak adták fel egy iskolában: olyan ártalmas műnek tartotta, ami egy mindenétől megfosztott világot mutat be a gyerekeknek. A nihinilsta életfelfogást egy osztálynyi gyereken modellező mű azonban inkább egy fontos “hogyan ne csináld” típusú recept, nem pedig használati utasítás az élethez. Az élet értelmének keresése közben kegyetlenül tanulságos tévútra tévedő végzős giminazista osztály történetéből Trine Piil Christensen álmodott coming of age thrillert.

Miután egyik társuk, Pierre Anthon otthagyja az iskolát arra hivatkozva, hogy semmi sem számít, a végzős osztály elhatározza, hogy megmutatják neki: vannak dolgok, amelyeknek igenis van értelme. Egy kupacba hordják hát azokat a dolgokat, amik sokat jelentenek számukra. Azonban a szabályok kegyetlenek: senki nem döntheti el maga, mit áldoz fel a fontos dolgok halmán. Mindig máson a sor, hogy megmondja, ki a következő és mit kell adnia. Az élet értelmének megtalálására tett kísérlet fokozatosan elkezd félre siklani, ahogy a gyerekek egyre kegyetlenebb áldozatokat követelnek egymástól.

Christensen filmjén az első kiemelendő pozitívum, hogy a gyerekeket tényleg gyerekek játsszák. Ilyen karakteres gyerekszínészeket tinidrámában ritkán látni. Ezzel együtt a sötét tónusokkal felvett, szép természeti környezetben fekvő kisváros egyszerre hat autentikusnak és kelt baljós érzést. Minden valódinak tűnik: tökéletes az atmoszférateremtés.

Azonban más dolgokban a film nem igazán erős. Teller regénye univerzális gondolatokat hordoz a fiatalság formálható gondolkodásáról és az élet értelmetlenségének kellemetlenül bennünk motoszkáló gondolatáról, ami az emberi pszichét kíméletlenül próbára tudja tenni. Különösen akkor, ha sebezhető és bizonytalan, például mert pályaválasztás előtt áll.

Ezt a korszaktól független üzenetet azonban Christensen megpróbálja belehelyezni a kortárs realitásba, és kicsit a Z-generáció sajátjaként tálalni, ami nem is lenne rossz megközelítés, ha bátran tenné.

De sajnos csak ímmel-ámmal sikerül közelebb hozni a mai nézőhöz az anyagot. Ugyan a pályaválasztási tanácsadó kérdőív kitöltése a film elején szép nyitányt ad a témának, és a nézőt is bevonja e kellemetlenül ismerős, személytelen oktatási bürokráciába, de ennél többet nem mond. Megpróbálja azonban beleszuszakolni korunk más társadalmi nyűgét-baját is. Van, amit csak említés szintjén, például az aggasztó iskolai lövöldözéseket, de megcímzik a kibertérben elkövetett mindennapos gonoszságokat is egy kisebb változtatással: az egyik fiú kénytelen házipornót beszolgáltatni a halomra. Ez az adomány azonban más, a film által is bemutatott áldozatok mellett egyszerűen csak súlytalannak és oda nem illőnek érződik. Az ilyen fajta aktualitások egyszerűen nem állnak jól az alapanyagnak.

Teller műve gondolatkísérlet: a bemutatott kisváros egy társadalmi mikroökoszisztéma, ami kontextus és korszak nélkül is, önmagában élő. Ennek leképezéséhez remek terepet kínálna az első képsorokkal megteremtett, kissé zárt atmoszféra anélkül is, hogy ilyen apró kikacsintásokat tenne jelenünk valóságára.

Ezek mellett komolytalannak hat a Teller által megálmodott szituáció végletekig fokozott abszurditása.

Az apró változtatások légkörtől idegen voltát sajnos fokozza, hogy a színészi játék hullámzó minőségű, ami a szörnyűségnek el tudja venni az élét, például egy ominózus csonkításos jelenet esetében intenzívebb ellenállást várnánk egy tizenévestől. A forgatókönyv pedig kicsit hanyagul bánik bizonyos részletekkel: fölösleges romantikus szálat húznak két szereplő közé, ami nem ad hozzá a cselekményhez, de közben balladai homály fedi azt, hogy mi történt az egyik szereplővel, Husszainnal, miután beszolgáltatta az imaszőnyegét.

A Semmi filmváltozata annak lesz jó választás, aki a könyv elolvasása nélkül kívánja elhelyezni műveltsége térképén a világirodalom egy fontos alkotását, de tekintve, hogy a könyv a film játékidejénél alig valamivel több idő alatt elolvasható, nem csinálna ezzel jó vásárt.

5 /10 raptor

Semmi

Intet

dráma
Játékidő: 87 perc
Premier: 2022. november 3.
Rendező: Trine Piil Christensen, Seamus McNally

 

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Magyarszakos firkász, főállású tartalomtutujgató, szabadidős szerkesztő, éjszakai dugifilmzabáló. Preferáltan sci-fi fogyasztó, de alapvetően egy válogatós mindenevő.