A Gyilkos a házban nem megöl, hanem újra megölel

Folytatva onnan, ahol az első évad befejeződött Charles (Steve Martin) és Oliver (Martin Short) éppen koccintanának a gyilkos leleplezésének és az ebből felvett podcast sikerére. Már csak Mable (Selena Gomez) hiányzik, aki leugrott a pezsgőhöz pohárért. Ez az idő pedig éppen elég ahhoz, hogy az életük újra olyan bonyolultá váljék, mint amikor gyilkossággal gyanúsították Stinget. Egy ismeretlen telefonszámról üzenetet kapnak, amely felszólítja őket arra, hogy meneküljenek az épületből. Kifelé menet még beugranak a lányért, aki egy rettentően véres pulóverben térdel az előző évadban megismert házinéni Bunny meggyilkolt holtteste felett, amiből egy kötőtű áll ki. Jogos az „aztakurva”, hiszen kiről tudtuk meg az előző évadban, hogy már nagyon várja, hogy valakit leszúrjon egy kötőtűvel? Hát a nyers és vásott, ugyanakkor bájosan búskomor Mable-ről!

Menet közben megérkezik a rendőrség, letartóztatják, de egyértelmű bizonyíték hiányában elengedik őket, igaz, megfigyelés alatt tartott célszemélyekként, gyanúsítottakként. Nem, a kötőtű még önmagában nem bizonyíték, mivel a hőseinkkel általában durva házinénit több késszúrással ölték meg, a kés pedig nincs meg, a kötőtű meg csak amolyan cseresznye a tejszínhabon.

Hőseink úgy érzik, hogy valaki be akarja mártani, fel akarja ültetni őket. Csak nem itt az ideje a Gyilkos a házban podcast második évadának? Csak nem újra be kell vetni a varázslatos, true crime rajongó, amatőr detektív szupercsapatot, az OliMable-t (A Charles a csapatnévben csendes)? De! Amellett, hogy Charlest felkérik, hogy szerepeljen a Brazzos rebootjában, mint tolószékes, demens Brazzos, a kis tesze-tosza vonakodás után el is kezdenek kutakodni a megannyi kérdés válaszai után:

Miért ölték meg a Bunnyt, ha házsártos? Mable tehette? De miért tenne ilyet, milyen haszonnal? Ha ő is az elkövető, miért ilyen nyilvánosan, ilyen bután? Ha nem ő volt, hát ki és mi céllal? Ki küldte az SMS-t? A gyilkos a házban van egyáltalán?

Annyi biztos, hogy:

• Bunny lakásának hálószobájából eltűnt egy festmény, amin egy ezüsthajú, idősödő, meztelen férfi egy meztelen nőhöz bújuk. A kép érdekessége, hogy a férfi heréi elég jól kivehetők.
• Mable állítása szerint Bunny utolsó leheletével két szót súgott neki: 14 és Savage, ami utal Charles vezetéknevére.
• Bunny elnöke volt az Arcaniát gondozó tanácsnak, így a halálával a pozíciójába egy olyan személy kerül, akivel konfliktusa volt.
• A gyilkos fegyver Charles lakásán van.
• Az eltűnt festmény Charles lakásának falán van.
• Mable-ről azt állítja egy régi ismerőse, hogy el szokta veszíteni a fejét és olyankor kegyetlenkedni szokott.
• Bunny papagája azt mondogatja, hogy „én tudom, hogy ki tette”.
• Közben kedvenc true crime podcasterüknek jól jött ez a kis fiaskó, mert így már róluk készít adást.
• Az épületben található lakásokat és emeleteket egy titkos, falak mögött húzódó folyosó köti össze.
• Feltűnik Charles fogadott lánya, Lucy (Zoe Colletti) aki ismeri a folyosók titkát.
• Olivert biztosítja a tárgyalását szabadlábon váró, előző évadban lebuktatott Dimas, hogy „ott fogja ő megbaszni, ahol nem várja”.
• Mable-t egy fiatal, brit művész, Alice Banks (Cara Delevingne) környékezi meg, aki érezhetően kiváló múzsát lát a lányban és témát az ő sorsában és nehézségeiben.
•  Amy Schumer beköltözik Sting helyére és meg akarja vásárolni a podcast jogait, hogy egy legalább kilenc évados, túlnyújtott sorozatot csináljon belőle.

Fékezett habzású rejtély fékezett habzású cselekménnyel, de így is…

Bár a szinopszisban felvázolt nyomok egy, a Gyilkos a házban első évadában látott, rendesen „felvörösheringezett” rejtélyre utalhatnak, a második évad fékezett a történetvezetésben. Nem is kicsit. A csapat nyomozása jóval kevesebb nyommal dolgozik, emiatt a történések sem pörögnek úgy, mint például az első évadban. Ez nem azt jelenti, hogy egy unalmas folytatást kapott a Gyilkos a házban. Inkább azt, hogy az út sokkal lineárisabbnak hat, mint az első évadban. 

A második évad többet foglalkozik a karakterekkel, mint azzal, hogy a leleplezésig csavargassa a néző tippszerveit. De ez nem azt jelenti, hogy nem kapjuk meg a műfajra jellemző krimi élményt, helyette alább ad az izgalmasságából. Ám ettől függetlenül a Gyilkos a házban egy továbbra is roppant okosan szerkesztett és felépített „ki-tette” krimi, ami nagyszerűen ötvözi az érzelmes karakterdrámát, a komédiát és persze a bűntényt. Ugyan kicsit el is rugaszkodik a valóságtól, hiszen úgy tűnik, hogy az OliMable csapat nem igazán érzi annak a súlyát, hogy valaki konkrétan egy gyilkosságot akar rájuk kenni. Persze, ez magyarázható a karakterek jóindulatú ügyefogyottságává mutálódott belső érzelmi kríziseivel is.

Ahogy az előző évadban, úgy ebben is kacsázunk a múltban és a jelenben. A motivációkat és jellemeket itt is visszatekintések és a jelenben játszódó szituációk fúziójának útján árnyalják a készítők. Még mélyebben megismerjük a főszereplő hármast, illetve azokat, akiknek esetleg kapcsolata lehet a bűntényhez. Ezek a visszatekintések anélkül simulnak a cselekménybe, hogy tempót és dinamikát szakítanának meg. Múltba tekintő ablakok tökéletesen illeszkednek a cselekmény épületébe, ráadásul szépen karakterizálnak is. Kiderül, hogy Oliver nem azért jutott oda, mert dilettáns, vagy mert úgy értékeli túl a képességét, mint ahogy az epizódokban többször is. Charlesról megtudjuk, hogy milyen volt a kapcsolata édesapjával, Mable-ről pedig, hogy mi volt az egyik oka annak, hogy a személyisége olyan borússá, felhőssé vált, mint azt a sorozatban látjuk. A jelenben pedig például – mivel megjelenik a sorozatban a fogadott lánya – megismerjük Charles és Oliver apai oldalát. A második évadban ezek a szereplők sokkal többé válnak, mint két megöregedett, egzisztenciális krízistől és krónikus magánytól szenvedő bumfordi karakter.

Abszolút pozitívum, hogy a sorozat szinte majd minden mellékkarakterével foglalkozik, ha nem is egyenlő arányban (ami felesleges is lenne). Isteni emocionális amplitúdói vannak az évadnak már csak azért is, mert számos szereplőnek emberszagú sorsokat ad. 

 Minden epizódról sugárzik, hogy bár tényleg visszavesz a fordulatszámból (oh, a szóvicc nagyon is szándékos) az írók tökéletesen tudják, hogy mit csinálnak. Ennek köszönhetően pedig egy kompakt, logikailag is jól összeillesztett, üresjáratokat szinte teljesen elhagyó 10 epizódos szórakozássá válik az évad.

Persze a készítők is tudják, hogy az előző évadhoz képest ez gyengébbnek hathat, ezért nem voltak bátortalanok, roppant elegánsan, pár önreflexív/meta viccel, megjegyzéssel kritizálni a munkájukat. A már első évadban látott kis rajongó csapat folyamatosan ekézi az új évadot, mondván, hogy a hármas új nyomozása azért elég lagymatag. Egy-egy fricska szól a showbiznisznek is. Szűkítve azon részének, ami egy bevált műsor, sorozat végtelenbe nyújtásával próbálja fejni a nézőket.

S hát mivel is nyerhetnénk el a nézők jóindulatát, ha nem egy kis önkritikával. Jól bevált módszer, hogy az adott mű úgy próbálja elodázni a hibáit, hogy érzékelhetően reflektál rájuk és viccet csinál belőlük (nézzük csak meg a Mátrix: Feltámadásokat), ezzel is megpróbálva elhitetni a közönséggel, hogy több a tartalom, mint aminek látszik. Van olyan mű, aminél a módszer beválik és van olyan, aminél nem. Nos, a Maárix új epizódjával ellentétben a Gyilkos a házbannak sikerül, de neki is csak azért, mert az egész tartalom szerethető.

Bár nem vagyok benne biztos, de első blikkre ilyen fricskának tűnik Charles újra castingolása Brazzos szerepére, ám most a főszereplőt nyomozó unokahúga, egy fekete nő alakítja majd, az egykori főszereplő pedig tolószékes és demens lesz (amit rögtön megváltoztatnak, amint újra népszerű lesz Charles). Charles mosolya nem túl őszinte. Szeretném azt hinni, hogy ez a mindenféle reboot és washing dolog nem tart már ott, hogy a fiktív történeten belül fiktív történetek rebootjait is ez a trend határozza meg (de ez egy másik beszélgetés).

Visszakanyarodva valóban jópofák a meta viccei a sorozatnak, de, ha mentegetőzésként szánták őket – ahogy arra már utaltam – nem biztos, hogy szükség volt rájuk. Az írás mellett a rendezés is egészen príma munka. Isteni átkötések és váltások kísérik végig az évadot, aminek köszönhetően a 10 epizód egy egyenletes minőségű nagy egésszé olvad össze. Bár azt hozzá kell tennem, hogy egy epizód sem éri el az első évadban látott siket-néme szemszögéből tárgyalt részt, ami iskolapéldája annak, hogy lehet kimondott szavak nélkül is nagyon jól mesélni. 

A Gyilkos a házban igazából nem megöl, hanem újra megölel

A sorozatnak – komédia lévén – szándéka, hogy megnevettet, ám – ahogy az első évadban – ez továbbra sem az a sorozat, ami a szituációs komédia elemeit használja fel. Ez az évad komédiának komédia, de és humorérzéktől függően nem nevettet, helyette szimplán örömet okoz. Ennek a kitűnő író stáb és Selen Gomez, Steve Martin, illetve Martin Short az oka. Ahogy a szituációs komédiákban is hozzánk nőnek a karakterek, úgy a Gyilkos a házban szereplői is pillanatok alatt belopják magukat a szívünkbe és ez a gravitációs erő nem csökken a második évad alatt sem, de helyette erősödik. Ez pedig az írói szakértelemnek és a színészi teljesítménynek, illetve a színészek közötti kémiának köszönhető. A három főhőst a második évadra már annyira megszeretjük, hogyha nem is nevetünk a megírt vicceken, egyszerűen örömöt okoz, hogy velük tarthatunk az úton. Jó hallgatni őket, jó megismerni őket, együtt érezni velük. A klasszikus Steve Martin és Martin Short (családi) komédia stíló pedig újra ad az egész évadnak egy joviális atmoszférát. Rendkívül szeretnivaló karaktereket kísérünk végig egy izgalmas nyomozáson, aminek során velük együtt próbáljuk kitalálni, hogy ki tette a tettet? 

Úgy néz ki folytatják, de nem biztos, hogy kellene

Az évad lezárása egy érzelmileg is simogató egésszé formálja a sorozatot, ám úgy néz ki, hogy nem engedik el a kezét, pedig lehet, hogy el kellene. Bár a második évadban továbbra is átgondolt, jól illesztett és szerkesztett sorozattá tette a Gyilkos a házbant, a koncepció már nem biztos, hogy kibír még egy évadot. Félő, hogy ez az üde, aranyos és szerethető sorozat azzá válik, amit Amy Schumer akart csinálni a hőseink podcast sorozatából: egy túlnyújtott, unalmas, önismétlő, erőltetett fércmunkává, ami viccesnek hiszi magát, de nem az. Pont mint Amy Schumer. A második évaddal a Gyilkos a házban révbe ért. Kár lenne rossz utóízzel felkelni mellőle. De ez a jövő rejtélye. Mindenesetre: a második évad nagyszerű folytatás az első évadnak.