Mark Lawrence legújabb könyvtrilógiájának második része, A lány és a hegy fordulatot fordulat hátán hoz, jelentősen újraértelmezve mindazt, amit az első kötetben megtudtunk a világról, amelyben a történet játszódik.
A Jég könyve-sorozatot elindító, A lány és a csillagok című regény egy fagyott világban játszódott, de a cselekmény a hősnőt, Yazt a föld alá, egy barlangrendszerbe vezette, ahol nem kevésbé kegyetlen az élet, mint az örök jég birodalmában. A folytatásban, A lány és a hegyben már feljön a felszínre a főszereplő, de egy ideig még ezután sem a számára jól ismert kegyetlen jégvilágban kell túlélnie. De később aztán erre is sor kerül, amikor társaival nekivág, hogy felkeresse a világa utolsó, még zöldellő vidékét.
Az első rész cliffhangerrel végződött, és most nincs időugrás, Lawrence pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol legutóbb abbahagyta, azaz amikor Yaz és a többiek feljöttek a felszínre. Meglepő módon a könyv elején egy elég jelentős titokra derül fény, ami egyúttal azt sejteti, hogy a történet az itt felfedett téma körül forog majd.
Azonban nem így történik, és a cselekmény egyre kiszámíthatatlanabb irányba halad előre, miközben a nagy titkok mögött egymás után sejlenek fel a továbbiak.
Ez a cselekmény alakulásával kapcsolatos bizonytalanság tehát egészen a legvégéig fennmarad, ami egy végig fenntartott, fokozott feszültséget ad a könyvnek. Persze erősen ízlésfüggő, örül-e az ember annak, hogy a főszereplők egymást követő felfedezései kapcsán rendre át kell értelmeznünk az addig történteket, illetve a könyv világáról való addigi tudásunkat.
Ezúttal kicsit még céltalannak is érezheti a kalandok sorozatát az olvasó, emiatt magát a könyvet pedig egy hosszú átkötésnek, és nem egy önmagában is működő trilógia-epizódnak.
Közben sokszor sajnos elsikkadnak a leírások. Egyes helyszíneket, történéseket talán a kelleténél szűkszavúbban intéz el Lawrence, így néha kicsit nehezen követhető, hol vagy hogyan zajlanak az események, mi történik egy-egy jelenetben. Illetve a történeti fejtegetések esetében sem mindig könnyű összerakni az itt-ott elejtett mozaikdarabkákat a rövid magyarázatokból. (Hogy ne háborodjanak fel az író rajongói, jegyezzük meg itt, hogy bár Lawrence afantáziás, azaz nem tud képileg elképzelni a dolgokat, saját bevallása szerint a rövid leírások használatán ízlés kérdése nála; általában nem is szokott ez a tömörség az érthetőség rovására menni nála, ebben a könyvben viszont ezt éreztem – B.B.)
Mindemellett azonban
A lány és a hegy nagy hiányossága inkább az, hogy főszereplőjének nincs személyisége.
Szemben Lawrence nagyszerű antihőseivel – akik igazi egyéniségek –, Yaz esetében nem lehet semmilyen jellemvonást, jellegzetes személyiségjegyet meghatározni, ő egyszerűen egy naiv, megingathatatlanul a jóra törekvő hősnő. Még a minimális vívódásai is arról szólnak, hogy milyen szempont szerint cselekedjen helyesen: a jégen időnként a neveltetése szerint, a berögzült szabályoknak megfelelően cselekedne, ami saját törzsi közegükben helyénvaló, de azt is érzi, hogy a megváltozott helyzetében mások lettek a prioritások, más számít számára elfogadhatónak.
Hiába izgalmasak a kalandok és érdekes a világ, egy karakteres főszereplő nagyon hiányzik A lány és a hegyből. Az első részben az újdonság, a kötet felvezető funkciója miatt elfogadható a dolog, de így a második résznél azért már nagy fogyatékossága ez a történetnek. Persze a sztori így is lehet érdekfeszítő, de sokkal élvezetesebb lenne, ha a hősnőjét nem pusztán a különleges képessége határozná meg.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
