A. K. Larkwood debütáló fantasyje sokat vállal a maga 540 oldalával. Trónfosztás, egy legendás ereklye felkutatása, árulás, egy ártatlan élet és a világ megmentése. A végeredmény egy hibáktól nem mentes, de olvasmányos szenteskedő-kalandozós-kardozós fantasy. Könyvkritika.
Larkwood regénye egyszerre kelti klasszikus és friss fantasy hatását, amely már a kezdőpontból is érződik. A történet főhőse Kszorvej, akit kiválasztottak a pusztítást és halált hirdető Kimondatlan nevű isten menyasszonyának. Az istenséget tisztelő szektában, a Némaság Házában él nevelői és a többi növendék között. Ám a más kiválasztott hősök kalandokkal és hősiességgel kikövezett útja helyett Kszorvejre az értelmetlen áldozati halál vár: ugyanis a Kimondatlan menyasszonyát 14 éves korában felajánlják az istennek. A lány, nem ismerve más lehetőséget, teljesíti kötelességét – vagyis teljesítené, ha nem toppanna be a titokzatos varázsló, Szethennáj. A férfi hosszú és izgalmas életet kínál Kszorvejnek, ha megszökik – ezzel istenkáromlást kockáztatva – kötelessége elöl, és segít a varázslónak visszafoglalni egykori birodalmát.
A kiindulópont ismerős lehet Ursula Le Guin rajongói számára, ugyanis A. K. Larkwood vállaltan az Atuan sírjai regényből inspirálódott. Le Guin is hasonló felállásból indított, mint Larkwood: egy fiatal nő elszökik egy különös istent imádó szektától egy kedves és előzékeny varázsló hathatós segítségével. A recept az utolsó pontban viszont A Kimondatlan névben változik:
mi van, ha a varázsló, aki segít megszökni egyáltalán nem kedves, vagy előzékeny?
Kszorvej a valódi fundamentalisa vallási csoportokból elmenekültekhez hasonlóan nem igazán igazodik el a kinti világban, azaz az eddig megszokottól eltérő hétköznapokban. Kevés tapasztalata van és szociálisan szegény szektás élete még inkább felértékeli megmentő varázslóját, Szethennájt. Mivel az eseményeket főleg Kszorvej szemszögéből ismerjük meg, a varázsló személye végig pozitív színben marad: idegen nyelvre, a varázslatok természetére, harcművészetre tanítja a lányt, miközben biztosítja arról, hogy tehetséges és szolgálata sokat jelent neki. A kettőjük kapcsolatába azonban folyamatosan valami nyugtalanító csúszik, olyan apró jelek, amelyek direkt nem jelennek meg, de a sorok között bújva folyamatosan figyelmeztetnek: itt valami nem lesz jó, itt valami nem kerek.
Larkwood erre a rejtett bizonytalanságra építi fel Kszorvej fejlődéstörténetét, aki a kötődő szeretetből fokozatosan fedezi fel saját akaratát, és ismeri fel, kiknek is fontos igazán. Azt, hogy lehetnek önállóan meghozott döntései, és képességeit saját hasznára is fordíthatja. Az út, melyet bejár egyik otthonról a másikra járva, szívében hol múltjához, hol jelenéhez húzva a regény legkidolgozottabb és legélvezhetőbb része. Kszorvej fejlődése hiteles, sokban merít hozzá hasonló, sivár környezetben felnőtt emberek tapasztalataiból. Ezt a szerző bárki számára teljesen érthető módon beszéli el úgy, hogy nem rág semmit a szánkba főszereplője belső folyamatairól. Emellett érzelmileg sincs túldúsítva a lány belső utazása: visszafogott, gyakorlatias karakteréhez hűen Larkwood röviden foglalja össze a benne zajló gondolatsorokat, érzelmi csapongásokat.
A Kimondatlan név viszont nem volna kalandozós fantasy, ha csak egy lány fejlődéséről szólna. A regény cselekmény terén is a grandiózusságot ígér.
Rögtön egy többszörösen epizódikus, de minden tekintetben átívelő szálat is belebegtető kalanddal kezd.
A varázslós lányszöktetés lassan átfordul egy jogtalan trónbitorló hatalmának megdöntési küldetésébe. Majd hajtóvadászat indul egy rég elveszett tárgy, Pentravessze ereklyetartója után, ismételt lányszöktetés, majd a végső nagy igazság kiderítése. A könyv pont ilyen epizódikus, ahogyan leírtam, miközben valahol a messzi távolban premisszimaként (azaz a történet végcéljaként) ott lebeg minden felett a tényleges fő szál, az ereklyetartó megszerzése. A választott szerkezettől néha, főleg a regény elején széttartónak érződik a cselekmény, néhány rövid kalandnál túlírtnak is. A könyv második felére viszont, amikor a történet ténylegesen ráfordul az átívelő szál kibontására egy pörgős, fordulatokban gazdag sztorit kapunk.
A csapongónak ható, de lassan összeálló történet párhuzamba állítható Kszorvej fejlődésével is: minél több személlyel kerül kapcsolatba, és minél többet lát a könyvbéli világból, úgy válik ő is egy az eseményekkel sodródó figurából egy talpraesett, saját érzéseiért és szeretteiért küzdő hőssé.
A grandiózus történethez Larkwood egy hasonlóan nagy és összetett világot is teremtett.
Mivel a könyv főszereplője ismeretlen a saját szektáján kívüli világban, így olvasóként mi is csak apránként ismerjük meg a teljes világ működését, a hogyanokat, amely eleinte okozhat bizonytalanságot a regénybeli eligazodásban.
Viszont mikor összeáll a kép, egy újszerűnek ható világ bontakozik ki. Megjelennek olyan fantasy elemek, mint az átjárók, ám ebbe túl sok betekintést nem enged az író. A sok kis birodalomból álló univerzumában viszont a vallás fontos szerephez jut, mondhatni ez a mágia és egyben a cselekmény legfőbb mozgatórugója – annak minden előnyével és hátrányával. Minél jobb viszonyt alakít ki valaki otthona istenével, annál több erőhöz jut. Ám – ahogyan a legtöbb varázslós fantasyben – a varázslófelhasználásnak itt is ára van: a mágiahasználó fizikai ereje. Kszorvej első otthona, a Némaság Háza tagjainak erejét a Kimondatlan adja például, míg Szethennáj a történet során egy tengeristennővel köt hasonló szövetséget, hogy visszanyerje korábbi hatalmát.
Izgalmas, szokatlan a mágiahasználatban a karsazsi nevű nép hozzáállása: ők általában üldözték a varázshatalommal bírókat, de egyházukba szívesen mentettek át mágiahasználókat, hogy erősítsék a birodalom védőhálóját alkotó szerveket (ilyen az Ötös vagy az Íj nevű szimbiózisban létező varázslócsoport). Nem mellesleg ilyen sorsú a regény másik kiemelt főszereplője, Suthmíli, akit kiváló tehetsége miatt fogadott be nagynénje a karsazsiak varázslóegyesületébe, így ebbe a szokatlan, hatalmi játszmáktól sem mentes varázsló megőrzésből rajta keresztül kapunk nagyobb képet. Mindemellett még olyan érdekes, rövidebb időre felvillantott lények is megjelennek, mint az ecsentiri intellignes kígyófaj, akiket saját istennőjük pusztított el, vagy az agyarral született, orkszerű osarük (ehhez a néphez tartozik Kszorvej is).
Verdikt
A Kimondatlan név Larkwood első regényeként egy alaposan megírt, mindenre kellő időt szánó első kötet, amely egyszerre hat klasszikus fantasynek és újszerű kalandnak. Felépítése miatt néha tömör olvasmány és a cselekmény túlírtnak hathat, de ezekért a regény második fele bőven kárpótol. Nem feltétlen könnyen megkedvelhető, de annál inkább sokrétű karakterekről szól ez, akik sajátos utat járnak be, hogy jobb és szabad lényekké váljanak egy istenek által irányított világban. Larkwoodnak még van mit mesélnie: 2022. február 15-én jelent meg a regény folytatása, a The Thousand Eyes.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
