A Love, Death & Robots harmadik évada ismét kompakt és összeszedett lett változatos animációs stílusokkal és eltérő hangulatokkal. A minőség továbbra is magas, és ha egy sztori nem is ragad meg annyira, az animáció kárpótolni fog. Ha pedig mindkettő működik, akkor mesteri.
A fantasy és a sci-fi kiváló történetmesélési eszközök. Nemcsak azért, mert elszakadhatnak a realitás talajától, hanem mert kiváló, kötetlen teret biztosítanak az allegóriákra. Kitalált, varázslatos, vagy épp a technológiai újításoktól hemzsegő alternatív világokat, vagy múlt- és jövőképeket tárnak elénk, amik tükrében saját társadalmunkat és életünket vizsgálhatjuk meg. Mindezt könnyebben fogyasztható, és így befogadhatóbb köntösben. Az animáció pedig a fizika maradék korlátait is lebonthatja, és ahány alkotói vízió, annyi különleges megvalósítás, ami a képzelőerő, a szimbolika, és persze a szórakoztatás szabad szárnyalásához vezethet. Ezért is kiváló, hogy a Love, Death & Robots már harmadik évadánál tart, mert lehengerlő gyűjtőhelye igazán diverz kreatív látomásoknak. Ráadásul még jobb, hogy ez egy antológia, főleg, hogy tematikus, és nem tartalmi az összefüggés epizódjai között. Vagány, nem csak témáikban, de stílusukban és kivitelezésükben is egymástól teljesen eltérő, kompakt epizódokkal találkozhatunk. Akár vizuálisan, akár kivitelezésben, akár mondanivalóban, de merőben eltérő alkotások várnak ránk, amik között mégis megtalálható a címadó trió, mint összetartó kapocs. Ezúttal sok robot, még több halál, és valamennyi szeretet kísér végig nyolc stúdió kilenc fejezetén.
Érdekes módon az új etap pont egy folytatással, az első évad mechanikus triójának újabb történetével nyit. A Három robot: Túlélési stratégiák (Three Robots: Exit Strategies) főhősei folytatják a kihalt emberiség múltjának felfedezését, és humorosan járják végig a különböző módokat, amikkel fajunk próbálta elkerülni a megsemmisülést: legyen szó csapdákkal körülvett bunkerekről vagy a tengerre épített ultraluxus létesítményekről a milliomosok számára. A kedves képi világú, de meglepően morbid alkotással a Blow Studio kellő, csípős humorral állít görbe tükröt a jelenkornak, pikírten mutatva rá a társadalmi rétegek közötti szakadékra, az önző túlélési mechanizmusokra és az elit kizsákmányoló jellegére, még így, az apokalipszis peremén is.
Szintén az emberiség természetével foglalkozik a David Fincher (Harcosok klubja, Mindhunter) rendezte Kellemetlen utazás (Bad Travelling), de ezt egy zord, sötét, komor világban teszi, ahol egy emberevő, gondolkodó rákszerzet alkut köt egy hajó személyzetével. Fincher egyébként a sorozat producere is, és most rendezett először benne. Az évad egyik legkiemelkedőbb alkotásában nem csak kemény morális kérdésekkel, ötletes csavarokkal és az emberek romlott pszichéjével, hanem bámulatos, realisztikus és zsigeri animációval van dolgunk. Nyomasztó – a legjobb értelemben – és elgondolkodtató mű a Blur Studitól, ami vissza-visszatérve kísérti majd tudatunkat.
Az ebben az évadban csatlakozó japán Polygon Pictures A gép lüktetése (The Very Pulse of the Machine) című alkotása kétségtelenül az adag egyik kiemelkedő fejezete, ami, kissé elvontan ugyan, de a leginkább magában hordozza a tematikus triász mindhárom tagját. Egy asztronauta halott társát cipelve, egyre csak fogyó oxigén tartállyal és egyre magasabb fájdalomcsillapító-adaggal metafizikus, pszichedelikus módon ismerkedik meg a Jupiter holdjával, amelyen tartózkodnak. A bámulatos képi világ, a másvilági zene és az allegorikus történet a valóság és a hallucináció mezsgyéjén lavírozva nyújt egy igazán különleges élményt.
Merő ellentéte az előző történetnek A mini holtak éjszakája (Night of the Mini Dead) az újonc BUCK csapatától, ahol madártávlatból követhetjük végig öt percben a zombiapokalipszist úgy, mintha egy felgyorsított stratégiai videojátékot néznénk. Dialógus nélkül is beszédes, szórakoztató, fekete humorral pedig remekül szemlélteti új szemszögből a jól bejáratott élőholtas kliséket és az elkerülhetetlen emberi reakciókat. Tilt-shift fotózásának és a stop-motiont idéző animációjának köszönhetően pedig az évad kimagasló és kiemelkedő darabja.
Az Öljetek! (Kill Team Kill) marad a humor és halál útján, de a hétvégi, kétdimenziós, színekben gazdag, dinamikus mesék formátumát választja. Gyerekeknek szánt témák helyett azonban a szintén friss hús Titmouse, Inc. egy kiber-grizzly és egy állig felfegyverkezett amerikai katonabrigád belektől, vértől és repkedő végtagoktól hemzsegő sztorit prezentál. Amellett, hogy bámulatos animációs bravúrokkal hódol a mészárlás oltárán, a Kung Fu Panda trilógiát rendező Jennifer Yuh Nelson rendezte rész szégyentelenül kifigurázza az amerikai fegyvermánia és jingoizmus kultuszát: utóbbi a militarista, „elvisszük a békét mindenhova, nekünk mindent szabad” mentalitásra utal, ami meghatározza az Egyesült Államok XX. és XI. századi politikáját. Hangulatra az első évad A lélekszívó (Sucker of Souls) epizódjára hajaz, és bár jó, színvonalában azért elmarad a többi részhez képest.
A Rajjal (Swam) a Blur Studio ismét komoly berkekbe kalauzol minket, egy bámulatos sci-fi világon keresztül szemléltetve az emberi ambíció, hatalom- és szerzésvágy korlátlanságát és ennek következményeit. A sorozatot megálmodó és a Deadpoolt is rendező Tim Miller epizódjában egy tudós felveszi a kapcsolatot egy organikus gépezetként működő fajt tanulmányozó – sőt, velük élő – kollégájával azért, hogy segítsen neki elvinni egy petét egy saját kolóniához. A sztori sötét és brutális fordulatot vesz, és rávilágít arra, hogy a természet színe előtt – legyen az a valódi földi vagy egy képzelt kozmikus – jelentéktelenek vagyunk. Teszi mindezt gyönyörű animációjával, miközben remekül felépíti világát röpke negyedóra alatt.
A humor és komorság ütemszerű váltakozását fenntartva a Mason patkányai (Mason’s Rats) ismét egy könnyedebb hangvételű próbálkozás a visszatérő Axis Studiostól, ami azért dúskál a robotokban és a belekben. „Hősünk” a címadó gazda, aki észreveszi, hogy már eszközöket használó, fejlett patkányok dézsmálják készleteit. Arra azonban ő sincs felkészülve, hogy az ultrafejlett technológiájú kártevőírtás milyen mészárlást eredményez. Viccesen és brutálisan, és kifejezetten szórakoztatóan sző végül egy meglepően pozitív hangvételű üzenetet – és sok „mi a f*sz?!” pillanatot.
Az A Föld gyomrában (In Vaulted Halls Entombed) visszatér a katonai tematikához, de egy hátborzongatóan horrorisztikus irányba viszi el az egészet. A nagymúltú Sony Pictures Imageworks Realisztikusan meganimált karakterei sokszor életszerűtlenül döntenek, de a bizarr logikai fonalat ellenpontozza a nyomasztó hangulat és a kíváncsiság, hogy hova fut majd ki a történet. Ez is talán a gyengébb fejezetek közé tartozik az összhatás terén, de hozza azért az elvárt színvonalat mind a képi világ, mind a stílusok ütköztetése terén: ősi, kozmikus horror kontra modern hadviselés.
A szezon pedig nem is választhatott volna méltóbb finálét, mint a Jibaro, ami, hibái ellenére is megtestesíti a sorozat szellemiségét. A történet egyfajta újraértelmezése a szirén mítoszának, azonban éneke nem hat a címadó, siketnéma lovagra – aki ki is használja a lehetőséget. Albert Mielgo díjnyertes, az első évadban is szereplő rendező és a Pinkman.TV alkotása sokféleképp értelmezhető, de erőszakkal, brutalitással és gyönyörű tánccal dolgozza fel a kizsákmányolást: mind testi, mind esztétikai, mind metaforikus szempontból. Magával ragadó, bámulatos, kellemetlen és nyomasztó egyszerre a film, aminek sajnos komoly hátulütője össze-vissza ráncigált kamerája: ami érthető a narratíva szempontjából, de bosszantóvá teszi a nézését.
A Love, Death + Robots harmadik évada követte a második példáját, és ismét csekélyebb számú, fókuszáltabb epizóddal készült. Bár a mondanivaló szempontjából ez az adag kevésbé erős, a diverz animáció és a téma kínálatában annál inkább. A széria legnagyobb erőssége, hogy hagyja, hogy rendezői és alkotói kiélhessék magukat és megvalósíthassák elképzelésüket: nincsenek korlátok, a legjobb értelemben. Emellett mindegyik más módon köt le és szórakoztat, és a meglepően kompakt játékidőnek köszönhetően egyik sem hat öncélúnak, és végig leköti a figyelmet. Olyan, mintha az egyperces novellák filmes változata lenne, csak az animáció és a témaválasztás mind jellegzetesen egyedi ízvilágot kölcsönöz nekik. Plusz, mivel szinte minden rész egy adaptáció, különleges alkotók írásaival is szélesíthetjük ismereteinket. Rengeteg és változatos halál és robot vár most is, és nehéz nem szeretni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
